2017.07.31-én megalakult a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület azzal a célkitűzéssel, hogy népszerűsítse a precíziós gazdálkodást és előremozdítsa hazai alkalmazásának elterjedését. Idén gyakorlati tudásátadásra is lehetőség nyílt az egyesületi tagok számára. Az első találkozóra Börcsök András bugaci gazdálkodó telephelyén került sor.

A baráti hangvételű eszmecserére húsz egyesületi tag érkezett. Az eseményt dr. Milics Gábor, az egyesület elnöke nyitotta meg. Az üdvözlő gondolatok után a hazai precíziós gazdálkodás legfontosabb eseményeit is kihirdette az elnök – így örömmel számolt be arról is, hogy 2021-ben Magyarország nyerte el az Európai Tudományos Precíziós Mezőgazdasági Konferencia szervezési jogát.

Remek hangulat és szakmai beszélgetések egy egész délutánon át – kell ennél több? – Agroinform.hu

A katonás rendben tartott gépszín bejárása után koncentráljunk a vetéstechnológiára!

Börcsök András gazdaságának jogelődje, a Bugaci Aranykalász Termelőszövetkezeti Csoport 1961-ben alakult. A TSZ-ből az idő múlásával szakszövetkezet, majd szövetkezet lett. 2000-ben alakult zárt körű részvénytársasággá. A Bugaci Aranykalász Zrt. mintegy 1200 hektár területet művel, nagyon gyenge adottságú, homokos, 10 aranykorona alatti értékű földeken. A térség évi csapadékmennyiség viszonylag kevés.

A Bugaci Aranykalász Zrt. fő tevékenysége a mezőgazdasági termelés, elsősorban a klasszikus szántóföldi növénytermesztés, de tartoznak a társasághoz kaszálók, legelők és gyümölcsültetvények is. A megtermelt zöldséget és gyümölcsöt saját üzemben dolgozzák fel – és van a cégcsoportnak egy ételízesítő és konzerv gyártóegysége is.

András a cég vezetését édesapjától vette át, körülbelül öt éve – azóta a növénytermesztési ágazat vezetésére és a precíziós gazdálkodás folyamatos bevezetésére fordítja a legnagyobb hangsúlyt.

Börcsök András gépszínében folytatódott az egyesületi találkozó, ahol a katonás rendbe állított munkagépek között a szakértő szemeknek azonnal feltűnt a gazda vetőgépek- és vetéstechnológia iránti rajongása.

"A vetés a lelke az egész termesztéstechnológiának, azonban onnantól kezdve, hogy a precíziós gazdálkodás útjára lépünk és elkezdünk adatot gyűjteni a munkaműveleteinkről, majd ezeket elemezni kezdjük – meglepő és váratlan eredményeket kaphatunk."

– kezdte el beszámolóját a házigazda.

"Az itt látható, 2007-ben vásárolt prémium minőségű pneumatikus gabonavetőgépemre megvásároltam a legújabb fejlesztésű Digitroll BlackEYE vetésellenőrző rendszert, amely gabona- és repce vetés közben képes megszámolni a magok darabszámát.

Rá kellett döbbennem, hogy eddig boldog tudatlanságban éltem, ugyanis korábban biztos voltam benne, hogy a piacon kapható egyik legjobb vetőgéppel, profi minőségű vetést végzek.

A vetésellenőrző rendszernek köszönhetően kiderült, hogy sajnos a pneumatikus vetőgépek minél szélesebbek, annál gyengébb a kereszt irányú vetőmag-eloszlásuk. Így a következő szezon előtt fel van adva a lecke, hogy kitaláljunk valamilyen műszaki megoldást a pneumatikus vetőgép kereszt irányú egyenletességének a javítására. A mért adatok feldolgozásának akkor van értelme, ha a kívánt értékektől eltérő eredményeket korrigálni tudjuk.

A precíziós gazdálkodás az én számomra – mérnök ember révén – a gazdálkodás során alkalmazott mérőeszközök pontosítását, fejlesztését is jelenti. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy rendelkezésre állnak mért adatok, hiszen ezeket alkalmazni is kell a gazdálkodásunk eredményességének javítása érdekében.

"Mindent megnézünk, mindent megkérdezünk" – fotó: Agroinform.hu

Az MTZ-k és a RÁBA Steiger kivételével minden erőgépünkben robotkormányzás van RTK szintű jellel és annyi rendszerünk van, hogy minden ember tud magával vinni a traktorba, vagy akár a kombájnba is a betakarítás idején. A permetezőgépeink szakaszvezérléssel és mennyiségvezérléssel dolgoznak, a műtrágyaszóróink is ISOBUS-osak, így tervszerűen és minimális átfedéssel juttatják ki az inputanyagot a területre.

Hosszú idősoros adatokkal rendelkezünk ezektől a munkagépektől, valamint az összes megművelt területről táblatérképet készítettünk. Jelen gépparkunk precíziós fejlettségi szintjét hozzávetőlegesen öt év alatt értük el."

Nehezítő körülmények a precíziós gazdálkodás során

"Úgy vettem észre, hogy nem az a legnagyobb munka, hogy az adatokat begyűjtsük a munkafolyamatok során, hanem inkább az emberi tényező kérdése igényel komolyabb időt és energiát.

A gépkezelőinket folyamatosan képezzük, hogy a precíziós gazdálkodásra való igényt és a gépparkunk képességeinek a kihasználására való hajlandóságot fenn tudjuk tartani bennük. Mindezeknek a tudatosítására a talajtani szakmérnök-agronómus kollégámmal együtt nagy hangsúlyt fektetünk.

A régebbi erőgépek is jó szolgálatot tesznek a telep körüli karbantartás- és a szemhordás idején – fotó: Agroinform.hu

Küzdünk az RTK-jel szolgáltatónkkal is, mert nem olyan jó a jelerősség, amilyen ígéretet kaptunk tőlük – de bízunk benne, hogy ezt a folyamatos problémát rövidesen sikerül megoldani.

Inputanyagok terén nagyon sok mindent juttatunk ki váltakozó dózisban táblán belül – de az évek során megtapasztaltuk azt is, hogy mi az, amivel nem érdemes váltakozó dózisban foglalkozni. Mindezeket a gazdálkodók a saját üzemi körülményeik között tapasztalják meg – nem mindenre van egységes megoldás. Természetesen azért mi is sokat tanulunk a gazdatársakkal folytatott eszmecserékből és szakmai konzultációkból."

A precíziós gazdálkodás egyféle folyamatos kísérletezés is, ami pont attól olyan izgalmas, hogy soha nem lehet tökéletesen elégedett a termelő az eredményekkel – minden fejlődni képes és sikeres gazdálkodó egyre jobbra- és jobbra vágyik. Jobb termésmennyiségre, ha ez megvan, akkor jobb minőségre, jobb talajállapotra... stb.

"Műszakilag jelenleg sokkal többre vagyunk képesek, mint amit az agronómia adatszolgáltatással biztosítani tud számunkra."

"Mit is jelent ez? Nem az agronómusokra vonatkozik az észrevételem, hanem sokkal inkább a hibrid- vagy fajtatulajdonosokra, illetve a tápanyag-utánpótlással foglalkozó cégekre gondolok. Például a tőszám-ajánlások is hiányosak adott talajtípusokra vonatkozóan. Természetesen, mi magunk folyamatosan kísérletezünk ezekre a kérdésekre vonatkozóan."

A jó hangulatú csapat tagjai a precíziós gazdálkodás elkötelezettjei – fotó: Agroinform.hu

Kiváló példák a sikerre: a napraforgó és a repce

"A precíziós gazdálkodásunk eredményeit természetesen mindenki számokban és hozamokban szeretné látni, amikor ellátogat hozzánk. Ezzel egyetértek egy részről, hiszen a gazdálkodó kézzel fogható bizonyítékokra vágyik ahhoz, hogy egy új, korábban járatlan útra lépjen.

Szemléletes példaként a napraforgó termesztésünket tudom említeni, amely kultúra céges átlagban a precíziós gazdálkodás bevezetése előtt 1,5 t/ha-t volt. Ettől a céges átlagtól több évre visszamenőleg, a jobb és rosszabb időjárási körülmények ellenére sem tudtunk számottevően elmozdulni.

Az 1,5 tonnát mostanra feltornásztuk 2,5 és 3 tonna közé, amely termésátlagok már egyértelműen a precíziós gazdálkodásunk hozományai és szintén több éves céges átlagként büszkélkedhetünk el ezzel – ráadásul mindezt a 10 aranykorona alatti földjeinken sikerült elérni! Hozzáteszem, hogy a napraforgót nem a legjobb adottságú területeinken termesztjük, hiszen a legjobb talajokon igyekszünk repcét vagy kukoricát vetni.

Kukorica termőterületeink visszaszorultak a kiszámíthatatlan csapadékeloszlás és a rendkívüli vadkár miatt, ám a repcével szép sikereket érünk el, büszkék vagyunk rá, hogy 4 tonna alatti termésátlagunk még nem volt a szegényesebb, homokhátsági körülmények között sem."

"Tanulságos példa, hogy a mi technológiánkkal átlagosan 2 tonnával több repce termésátlagot érünk el, mint a szomszédos gazdálkodók, hasonló természeti adottságok mellett."

Gondolatébresztő eredmények a talajszondás nedvességmérés kapcsán

"Néhány évvel ezelőtt részt vettünk egy vizsgálatban, amely során időjárás állomásokkal és táblán belül több ponton elhelyezett talajnedvességmérő szondával végeztünk méréseket.

A vizsgálatok eredményeként megállapítottuk, hogy táblán belül 4-5 méteres szintkülönbségek-, ehhez társuló eltérő talajtípusok és eltérő vízháztartás is jellemző a talajainkra. A talajok vízszintje is igen változó, így ezekkel az adottságokkal kell együtt élnünk és ezekből a lehetőségekből kell kihoznunk a lehető legtöbbet.

Tapasztalatcsere a gépek között – fotó: Agroinform.hu

Pecision Planting 20/20 szemenkénti vetőgép vetésellenőrző rendszer felhasználói tapasztalatai

"Rögtön az egyik legnagyobb előnnyel kezdeném, amely a rendszer beállításának időtartamát érinti. Sok gazdálkodó érdeklődik egy-egy komoly rendszer beüzemelése- és a kezelésének a bonyolultsága felől. 5-6 év távlatában úgy tapasztaltuk, hogy ennek a gépnek a beállítása és ebből fakadó állásideje egy teljes vetési szezonra vetítve sem több, mint 2-3 óra.

Az eszköz nagyon pontos, a beállított értékekhez képest az eltérés fél százalék. A vetési munkafolyamat közben a rendszer folyamatosan figyeli a magegyenletességet, a tőszámot, a tőtávolságot... stb. – és amennyiben bármi eltérést érzékel – például egy mag beszorul a vetőtárcsán – azt azonnal jelzi hangjelzéssel- és a képernyőn keresztül is a kezelő felé.

Ami nagy előny a rendszer működésében, hogy vetés közben egy matematikai algoritmus segítségével egy ultrahangos szenzor folyamatosan figyeli a kihagyásokat és a duplázásokat.

A rendszer egyik újdonsága – amelyet hamarosan mi is tesztelünk – egy maglenyomó pálca, amely képes megmérni a magárok nedvességtartalmát, hőmérsékletét és szervesanyag-tartalmát.

Természetesen ez nem fogja pótolni a több éves hozamtérképek és a műholdas fotók eredményeit. Viszont az új rendszer segítségével akár 60 hektárt is le tudunk majd scennelni a vetésmélység határáig, és ez óriási dolog. Ez a szenzor még nem a végleges és nem a legtökéletesebb megoldás, de jó iránynak tartom.

A jövőt a jelenlegi fejlesztési törekvésekben látom, amelyek értelmében a vetőgép a mért talajnedvességi adatok alapján képes lesz a vetésmélységet is változtatni.

Ezzel az eddigi sztereotípia megdőlni látszik, miszerint az egyenletes vetésmélység a kulcsa az egyenletes kelésnek és a magasabb hozamoknak. Én erre azt mondom: nem feltétlenül a vetési mélységnek, hanem inkább a vetési körülményeknek kell egyenletesnek lenniük!"

Élénk érdeklődés övezte a Precision Planting technológia demó-falát is, amelyet a téma szakértője, Börcsök András mutatta be az egyesületi tagoknak. – fotó: Agroinform.hu

A Bugaci Aranykalász Zrt. a Precision Planting márka magyarországi forgalmazója, így az érdeklődők bizalommal fordulhatnak a kérdéseikkel Börcsök Andráshoz. 

Vitaindítónak, gondolatébresztőnek és motivációs tréningnek is kiváló volt a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület gyakorlati tapasztalatcseréje Bugacon – amely rendezvény folytatása, hamarosan újabb helyszínen várja a tanulni és fejlődni vágó egyesületi tagokat.

A Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület folyamatosan várja az érdeklődő gazdálkodók jelentkezését – üzemmérettől függetlenül.

Tagfelvétellel és egyéb kérdésekkel kapcsolatosan a Preciziosklub.hu oldalon léphet kapcsolatba az Egyesülettel.

A PREGA Konferencián is találkozhatnak a termelők Börcsök Andrással, aki az egyik szántóföldi szekció – távérzékelés és adatgyűjtés – kerekasztal-beszélgetés résztvevője lesz és előadást is tart a konferencia 2 napján a vetési tapasztalatairól.

Vegyen részt személyesen a PREGA 2019 Konferencián február 19-én és 20-án. Regisztráljon a prega.hu/2019 oldalon.