Schober Gyulával, az Agrotec Magyarország Kft. öntözési üzletágának vezetőjével a PREGA Konferencia és Kiállításon beszélgettünk. Elmondta azt is, miért nevezi digitális segítőkéznek a FieldNet Advisor rendszert, amelynek idén zajlik a magyarországi tesztje.

Mit tanácsol annak, aki öntözési beruházásba fogna?

Először is fel kell mérnie, felszíni vagy felszín alatti vízbázisra alapozhat. Sokszor problémát jelent, hogy túl nagy a távolság az öntözendő táblák között. Ekkor nem lehet rendszerben gondolkodni, csupán egy-egy kiválasztott terület öntözése jöhet szóba.

Érdemes a pályázati rendszer adta lehetőséget kihasználnia, ehhez meg kell tudnia, hogy az úgynevezett víztestminősítés megfelel-e a feltételeknek.

Az 50 százalékos támogatás nélkül nagyon sokan bele sem fognak a nagy összegű beruházásba, hiszen hektáronként 500 ezertől egymillió forintig is alakulhatnak a költségek.

öntözés

Érdemes kihasználni a pályázatokat öntözésberuházás esetén – fotó: Agroinform.hu

Milyen átlagos megtérülési idővel lehet számolni?

Többféle számítást is végeztünk erre. A „fantasztikus négyessel” – gabona, kukorica, napraforgó, repce – kalkulálva körülbelül hét év körül van a megtérülés. Régebben azt mondták neves szakemberek, hogy csemegekukoricát még érdemes, takarmánykukoricát már nem éri meg öntözni. Mára eljutottunk oda, hogy akár az őszi búzát is kifizetendő öntözni.

Azt is tapasztaljuk, hogy akik ráéreznek az öntözés „ízére”, hamarosan belekezdenek valamilyen nagyobb termelési értékű növény termesztésébe, vagy igyekeznek évi háromszori betakarítást elérni.

Ősszel olyan takarmánynak valót vetnek, amit kora tavasszal le lehet kaszálni, utána zöldborsót, a végén pedig csemege- vagy korai érésű silókukoricát. Ezekben az esetekben egészen rövid a megtérülési idő.

Van olyan példa is, ahol egy éven belül visszajött a beruházási költség, hiszen az öntözésnek volt köszönhető, hogy egyáltalán lett árbevétel, az pedig megegyezett a beruházás értékével.

Schober Gyula

Schober Gyula: gabona, kukorica, napraforgó, repce négyessel kalkulálva körülbelül hét év körül van a megtérülés – fotó: Agroinform.hu

Gazdánk már elindult, pályázik, tudja, honnan veszi a vizet, mi a következő lépés? Önök mit ajánlanak?

A víztestminősítés ismeretében elkezdődhet a tervezési fázis. Viszonylag rövid határidőn belül elkészítünk egy olyan elsődleges vázlatot, amely alapján már lehet költségbecslést készíteni. Ez is olyan pont szokott lenni, amikor sokan visszarettennek.

Kompromisszumos megoldások nem léteznek? Vagy nem lehet fokozatosan kiépíteni a rendszert?

Valójában nem is olcsó meg drága megoldás van, hanem olyan, amely az öntözés szempontjából ideális, tehát biztosítja a terület maximális fedettségét. Akkor lehet olcsóbb, ha valamilyen kompromisszumot kötünk, amely automatizáltságban még magas szintet képvisel, de a területi fedettség nem teljes.

A következő „elvonási szint”, amikor már a műszaki megoldásokból veszünk el. Ugyan olcsóbb lesz ezáltal a beruházás, de a későbbi üzemeltetést tekintve így válik sokkal drágábbá. Mert ehhez kell a legtöbb humán erő, és folyamatos kiadást jelent.

Ne feledjük azt sem, hogy eredményes pályázat esetén kifizetik a beruházás felét, de az üzemeltetés költségének a felét soha nem állja senki sem.

Agrotec

Az Agrotec új technológiának már az a koncepciója, hogy az embert a döntéseiben is segítse – fotó: Agroinform.hu

Milyen műszaki megoldásokat kérnek az Agrotectől a gazdálkodók?

Egyre inkább a fix telepítési rendszerek irányába tolódnak el a megrendeléseink. Azt nem mondom, hogy a mobil rendszerek – leginkább a csévélődobra gondolok – kiszorulnak, hiszen azoknak, akik kis területen, vagy több kis táblán gazdálkodnak, ez a technológia jelentheti a megoldást.

Van-e már Magyarországon precíziós öntözés, amiről nagyszerű előadásokat hallottunk a PREGA-n?

Bár a lehetőség adott, a gyártók a legmagasabb szintű szolgáltatásokat képesek nyújtani, a precíziós öntözés nálunk még gyerekcipőben jár. Elsősorban az árát sokallják a potenciális felhasználók, másrészt egyelőre még arra kell fordítaniuk az erőforrásaikat, hogy minél nagyobb területet tudjanak öntözni.

öntözés

"Egyre inkább a fix telepítési rendszerek irányába tolódnak el a megrendeléseink."

Az öntözési technológia esetében várható-e költségcsökkenés, ahogy egyre szélesebb körű lesz az elterjedése?

Gyártónk, a Lindsay évek hosszú sora alatt most már oda jutott a fejlesztéseiben, hogy az összes költségoptimalizálási lehetőséget kiaknázta. További árcsökkenésre már nemigen lehet számítani.

Az új technológiának, amit most a PREGA-n bemutattunk, már az a koncepciója, hogy az embert a döntéseiben is segítse. A FieldNet Advisor rendszer előre vetíti azt az időt, „amikor a gépek csinálnak mindent helyettünk”. Megmondja nekem, hogy mikor, hol és mennyit öntözzek, amit ha én elfogadok, akkor végre is hajtja. Tehát egyfajta digitális segítőkéz. Ebben az ember még benne van, a döntést nem fogja meghozni helyette. Ez egyébként nem is célja a gyártónak, mivel soha nem lehet tudni, mi történik a gép körül, tehát automatikusan nem fogja mozgatni a berendezést.

Kiállítóként milyen megkereséseket tapasztalt a PREGA-n?

Sok érdeklődő keresett meg minket, köztük olyanok is, akikre már partnerként tekinthetünk. A FieldNet távvezérlő beépülő Advisor modulja felkeltette az érdeklődésüket, tehát van kereslet a csúcstechnika iránt is. Egyébként idén zajlik a rendszer első Magyarországi tesztje.

A PREGA Konferenciát és Kiállítást jövőre is megrendezzük február 18-án és 19-én. 
A 2020-as rendezvényre már most megveheti jegyét 50 százaléknál is nagyobb kedvezménnyel. 
Regisztráljon a prega.hu oldalon.