A 2023-2027-es Közös Agrárpolitika idei indulásával megváltozott a területalapú támogatások rendszere: jelentős szerepet kap az Agro-ökológiai Program (AÖP), melynek keretében a környezeti és természeti értékek megőrzését célzó vállalásokért plusz támogatást lehet igényelni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azzal is segíti az érintetteket, hogy ennek hatékony igénybevételéhez javaslatot tesz minden kamarai meghatalmazással rendelkező gazdálkodónak. A kamara mintegy 70 ezer gazdának küldött, illetve küld e-mailben a speciálisan a saját gazdaságára vonatkozó „zöld kiajánlást", javaslatot, hogy mely vállalások mellett célszerű döntenie.

Az AÖP keretében – a talaj, a felszíni és a felszín alatti vizek, illetve az élővilág megőrzése érdekében – tett vállalások alapján igényelhető támogatást évente, az egységes kérelmek benyújtásakor kérelmezhetik a gazdálkodók.

Ehhez (az egyes eltérő földhasznosítási módokra vonatkozóan) a jogszabályban felsorolt gyakorlatok közül kell választaniuk. Amennyiben valaki az AÖP támogatás igénybevétele mellett dönt, igényléskor hasznosítási módonként minimum kettő pont értékben kell előírást választania.

A kamara által a gazdálkodóknak küldött „zöld kiajánlásban" javasolt gyakorlatok a KAP Stratégiai Terv környezeti teljesítménye és indikátor vállalásai teljesítése szempontjából kerültek meghatározásra.


A kiajánlást egy algoritmus határozta meg – amely állami adatbázisok (IIER és MePAR) alapján készült – azokra az AÖP vállalásokra, amik megfelelhetnek adott gazdaság környezeti jellemzőinek, ezáltal segítik a gazdálkodót a döntéshozatalban.

Természetesen a gyakorlatok választását számos másadottság is befolyásolhatja (pl. ÖKO vagy AKG támogatás igénylése, Natura 2000 hálózattal való érintettség), ezért a vállalásokat ezek ismeretében lehet megtenni.

A kamara falugazdászai az idei évben is készséggel állnak a gazdák rendelkezésére a támogatási kérelmek beadásában, egyúttal segítik őket abban is, hogy az AÖP szempontjából leghatékonyabb vállalások mellett döntsenek.

Az AÖP keretében választható gyakorlatok

Szántó hasznosítási mód esetén választható előírások:

  • talajtakarás szántóterületeken;
  • növénytermesztés diverzifikációja;
  • ökológiai jelentőségű területek kijelölése;
  • táblaméret-korlátozás;
  • méhekre veszélyes szerek használati tilalma szántón;
  • karbamid műtrágya környezetbarát használata szántóföldi területen;
  • mikrobiológiai készítmények alkalmazása szántóföldi területen;
  • talaj-/növénykondicionáló szerek alkalmazása szántóföldi területen;
  • forgatás nélküli talajművelés.

Gyep hasznosítási mód esetén választható előírások nem Natura gyepek esetén:

  • gyepek megőrzése;
  • pásztorló vagy szakaszos legeltetés;
  • a gyepek legalább évi egyszeri kaszálása;
  • kizárólag alternáló kasza használata.

Gyephasznosítási mód esetén választható előírások Natura gyepek esetén:

  • pásztorló vagy szakaszos legeltetés;
  • kizárólag alternáló kasza használata.

Ültetvény hasznosítási mód esetén választható előírások:

  • mikroöntözési technológiák alkalmazása az ültetvényterület legalább 50%-án;
  • méhekre veszélyes szerek használati tilalma ültetvényekben;
  • biológiai ágensek alkalmazása ültetvényekben;
  • mikrobiológiai készítmények alkalmazása ültetvényekben;
  • talaj-/növénykondicionáló szerek alkalmazása ültetvényekben;
  • ültetvények talajtakarása mulcsozással,
  • egyéves sorköztakaró növények termesztésével;
  • ültetvények talajtakarása évelő kultúrák fenntartásával vagy gyepesítéssel;
  • karbamid műtrágya környezetbarát használata ültetvényekben.

Az előírások választásáért járó pontokról ITT írtunk bővebben.

A NAK által készített készített AÖP-kiadvány ITT érhető el.

AÖP szerlisták

Indexkép: Pixabay