Az Agroinform – a Menőgazdászok csoportja Facebook-oldalon nemrég jelent meg egy felhívás, mely arra hívja fel a termelők figyelmét, hogy a mezei pockot nemcsak a méreg pusztítja el.

"Ne mérgekre alapozza a védekezést, hanem szakértőkre!" – olvasható a plakáton, melyet (mint utóbb kiderült) a Völgy-Híd Természetvédelmi Alapítvány jegyez.

Az alapítvány már 2018-ban figyelmeztetett honlapján a pocokinvázió veszélyeire és felhívta a figyelmet a károsító természetes ellenségeire:

"2014-ben és részben 2015-ben nagyon súlyos mezei pocok-gradáció sújtotta a magyar mezőgazdaságot. Még a rossz emlékű, forgalomból korábban kivont rágcsálóirtó eseti újraengedélyeztetése is megtörtént, sok helyen lehetett látni a földeken gyalogló, a járatokba mérgezett magvakat bejuttató embereket. A vadászok a mérget felcsipegető fácánokat, nyulakat, őzeket féltették, a természetvédők a  ragadozók másodlagos mérgezése miatt aggódtak.

vércse

A vörös vércse társunk a küzdelemben, számíthatunk rá és a többi ragadozó madárra – forrás: pixabay

2018 ősze igen szárazan alakult, nem tudhatjuk, mikor indul meg a rágcsálók robbanásszerű szaporodása. Szeretnénk, ha a gazdálkodók a jelenleginél tudatosabban használnák ki a rágcsálókkal táplálkozó madarak precíziós módszereit és nagyfokú szelektivitását. Országos szinten három madarunk jöhet szóba, az agrárkörnyezetben egyformán gyakori egerészölyv, erdei fülesbagoly és vörös vércse. Az egerészölyv saját maga épít fészket, így őt inkább T-fák kihelyezésével csábíthatjuk a szántóra.

vércse

Vércsecsalád egy költőládában – forrás: Völgy-Híd Természetvédelmi Alapítvány

Az erdei fülesbagoly és a vörös vércse nem rokonok, de van egy közös tulajdonságuk: nem tudnak fészket rakni. Ha nincs üres varjúfészek, előszeretettel rakják tojásaikat mesterséges költőládába, így viszonylag könnyen telepíthetők, különösen a vörös vércse. Működési körzetünkben (Aba Lovasberény, Magyaralmás, Nadap, Pákozd, Pátka, Sárkeresztes, Sukoró, Székesfehérvár, Tác, Velence, Zámoly) olyan gazdálkodó személyek vagy szervezetek jelentkezését várjuk, akik kipróbálnák a pocokgyérítés legzöldebb módszerét."

Mint az a honlapon olvasható: az alapítvány vállalja a költőláda beszerzését, kihelyezését, a szükséges karbantartást. A gazdálkodó pedig azt, hogy értesíti a természetvédelmi szervezeteet, ha a ládát madarak elfoglalják, vagy ha történik vele valami (viharkár, leesés, stb.). Három ládát mindenkinek díjtalanul biztosítanak, a negyediktől kezdve pedig igen jelentős kedvezménnyel segítik a mezőgazdasági területeken folyó madárvédelmet.



Programjuknak több célja van. Egyrészt szeretnék megerősíteni a vörös vércse állományát azokon az agrárterületeken, ahol annak költését csak a fészkelőhely hiánya akadályozza. Másrészt a gazdálkodók körében olyan partnereket keresnek, akik figyelnek majd a költőládára és lakóira, továbbá tudatosan figyelnek az élővilág védelmére. Harmadrészt pedig, az a reményük, hogy ha a program Székesfehérvár környékén sikeres, akkor akár országos akcióvá is kinőheti magát.