A 80-as évek vé­gén fő­ként japán pél­dák nyo­mán a nem­zet­kö­zi fi­gye­lem­mel együtt for­dult a ha­zai is a trá­gya­gi­lisz­ta (Eisenia foetida) sza­po­rí­tá­sá­val elér­he­tő gaz­da­sá­gi ha­szon le­he­tő­sé­ge fe­lé. A Gö­döl­lői Kis­ál­lat­te­nyész­tő In­té­zet­ben kis ku­ta­tó­cso­port kez­dett foglakozni a trá­gya­gi­lisz­ta rész­le­te­sebb megis­me­ré­sé­vel, sza­po­rí­tá­sá­val, hasz­no­sí­tá­sá­nak ki­dol­go­zá­sá­val. Nyu­godt, kie­gyen­sú­lyo­zott mun­ká­val „lege artis” ha­lad­tak, és igen fi­gye­lem­re mél­tó ered­mé­nye­ket ér­tek el, ame­lye­ket át is ad­tak a gya­kor­la­ti szak­em­be­rek­nek. Elő­ször az in­té­zet szá­raz nyúl­trá­gyá­já­nak a fel­dol­go­zá­sát ol­dot­ták meg. A ke­let­ke­zett soktonna nyúl­trá­gyát sza­lag­sze­rűen ki­kép­zett, kel­lő ma­gas­sá­gú tra­pé­zok­ban he­lyez­ték el be­ton­ala­pon, majd er­re te­le­pí­tet­ték a trá­gya­gi­lisz­tá­kat. Mint az a kí­sér­le­tek jel­lem­ző­je, kü­lön­bö­ző egyed­szá­mot, el­té­rő ned­ves­sé­ge­ket al­kal­maz­tak. Több so­ro­zat után meg­ta­lál­ták a leg­ked­ve­zőbb né­pe­sí­tést és ke­reszt­met­szet mé­re­tet, to­váb­bá si­ke­rült ki­dol­goz­ni a bio­gi­lisz­ták „vissza­nye­ré­si” mód­sze­rét is. Ered­mé­nyei­ket a gya­kor­lat szá­má­ra is hoz­zá­fér­he­tő mó­don pub­li­kál­ták. A mun­kát ha­ma­ro­san más szer­ves anyag le­bon­tá­sá­ra is ki­ter­jesz­tet­ték. Így szar­vas­mar­ha-, ser­tés­trá­gya, sőt ké­sőbb nö­vény­ter­mesz­té­si hul­la­dé­kok is fel­dol­goz­ha­tók­ká vál­tak az ál­ta­luk ki­dol­go­zott mód­szer­rel. Ek­kor már te­kin­té­lyes trá­gya­gi­lisz­ta mennyi­ség­gel is ren­del­kez­tek, amit ki­szál­lí­tot­tak azon na­gyobb gaz­da­sá­gok­ba, ame­lyek vál­lal­ták az együtt­mű­kö­dést. Ér­ték­te­len, rot­ha­dó, csak gon­dot je­len­tő hul­la­dé­kok is fel­dol­go­zás­ra ke­rül­tek ez­zel a mód­szer­rel. Meg­ha­tá­ro­zott idő után a be­ton­ágyon mor­zsa­lé­kos szer­ke­ze­tű, szin­te tel­je­sen ho­mo­gén kom­poszt ke­let­ke­zett, amit fel­hasz­nál­hat­tak a nö­vény­ter­mesz­tés­ben, pon­to­sab­ban a je­len­tő­sé­gé­ben na­gyobb zöld­ség­ter­mesz­tés­ben, üveg­há­zi kul­tú­rák­ban. A biotrágya al­kal­maz­ha­tó­sá­gát sok­szo­ro­san bi­zo­nyí­tot­ták a ker­té­szet­ben, pa­lán­ta­ne­ve­lés­ben, a tö­meg­ter­me­lő fó­lia sát­rak­ban. Megin­dul­tak a gi­lisz­ta fel­dol­go­zá­sát cél­zó mun­kák is, mi­vel lát­ni va­ló volt, hogy egy bi­zo­nyos mennyi­ség fe­lett már nem vesz fel gi­lisz­tát a to­váb­bi trá­gya­le­bon­tás. El­ju­tot­tak odáig, hogy a ki­vo­na­to­kat pa­lac­koz­ták. A nagy si­ke­rek­kel ke­cseg­te­tő mun­ka ha­tal­mas ku­darc­cal zá­rult. Olyan mély nyo­mo­kat ha­gyott a bot­rány, hogy nap­jain­kig nem le­het a gi­lisz­ta hu­musz té­má­val fog­lal­koz­ni. A baj az­zal kez­dő­dött, hogy gomba mód­ra sza­po­rod­tak el az új „sza­ko­so­dott” cé­gek, ame­lyek a szak­mai kér­dé­sek he­lyett a pi­ló­ta-já­ték elő­nyeit igye­kez­tek hasz­no­sí­ta­ni. Ad­ták-vet­ték szál­lí­tot­ták a gi­lisz­tá­kat, min­den­ki­nek megígér­ték a „nagy üz­let”-et, de a va­ló­ság­ban csak ők jár­tak jól. Akadt olyan „vál­lal­ko­zó”, aki a tel­jes in­té­ze­tet meg akar­ta vá­sá­rol­ni. A szer­ző­dést kö­tő ter­me­lők pe­dig hi­te­le­ket, köl­csö­nö­ket vet­tek fel, gyak­ran sa­ját la­kó­in­gat­la­nu­kat té­ve le ga­ran­cia­ként. A lé­nyeg már nem is a hu­musz­ter­me­lé­sen, ha­nem a gi­lisz­ta vissza­vá­sár­lá­son volt, így ha­mar elér­ke­zett a piac „te­lí­tő­dé­se”, és a köl­csönt fel­ve­vők nya­kán ma­radt a sok gi­lisz­ta. Költ­ség volt, be­vé­tel pe­dig nem szár­ma­zott. A sem­mi­ből ki­nőtt cé­gek a ke­let­ke­zé­sük­nél is gyor­sab­ban osz­lot­tak fel. A be­szer­ve­zett ki­sem­be­rek pe­dig ha­tal­mas va­gyo­no­kat ve­szí­tet­tek, sok ház ke­rült ár­ve­re­zés­re a hi­tel vissza­fi­ze­té­si kép­te­len­ség miatt. Ter­mé­sze­te­sen ez in­tő pél­da­ként is szol­gál­hat azok­nak, akik sze­ret­nek na­gyon jól jár­ni. A bot­rány ha­tá­sá­ra az in­té­zet is pi­ló­ta­já­té­kos gya­nú­ba ke­ve­re­dett, ami­nek az lett a kö­vet­kez­mé­nye, hogy leáll­tak a té­má­ról, pe­dig a nagy­gaz­da­sá­gok igé­nyel­ték vol­na a to­vább­foly­ta­tást. Ké­sőbb a nagy­gaz­da­sá­gok is fel­hagy­tak ez­zel a te­vé­keny­ség­gel. Je­len­leg sem­mi­fé­le for­má­ban nem vé­gez­nek kí­sér­le­te­ket a gi­lisz­ták se­gít­sé­gé­vel tör­té­nő bio­hu­musz előál­lí­tá­sá­ra. A kér­dés, hogy ki­nek jó ez a fél­be­sza­kadt ál­la­pot? A vá­lasz, hogy sen­ki­nek, de a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés­nek bi­zo­nyo­san rossz. A bio­hu­musszal vég­zett ku­ta­tó­mun­ka egyér­tel­műen be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a trá­gya­gi­lisz­tá­val vég­zett trá­gya­fel­dol­go­zás igen jó mi­nő­sé­gű bio­hu­musz előál­lí­tá­sát te­szi le­he­tő­vé. A te­vé­keny­ség­nek mind a gaz­da­sá­gi, mind a kör­nye­zet­gaz­dál­ko­dá­si hasz­na vi­tat­ha­tat­lan, sőt je­len­tős. Cél­sze­rű len­ne ad­dig felújí­ta­ni a bio­hu­musz ter­me­lé­si mun­ká­la­to­kat, amed­dig meg van­nak a szak­em­be­rek, fel­lel­he­tők az írá­sos anya­gok, ak­tua­li­zál­ha­tók a kül­föl­di kap­cso­la­tok. A hi­bák­ból ta­nul­va, azo­kat ki­ja­vít­va, na­gyobb ál­la­mi el­lenőr­zés­sel, a fon­dor­la­tos nye­rész­ke­dés he­lyett a vál­lal­ko­zó ka­pi­ta­lis­ta mód­szer tisz­ta­sá­ga fe­lett őr­köd­ve kel­le­ne mun­kál­kod­ni a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés ered­mé­nye­seb­bé té­te­lén. Dr. Hol­das Sán­dor