Európában a tőzsdei búzaárak – több hónapos stagnálás vagy visszaesés után – május elejétől enyhén emelkedni kezdtek, és május 10-re a párizsi (MATIF) jegyzések, szeptemberi szállításra már elérték a tonnánkénti 244,75 dollárt, sőt azóta is folyamatosan emelkednek.

Az áremelkedésben jelentős szerepet játszottak a több nagy termelői körzetben váratlanul fellépő és a vetések fejlődését visszavető fagyok. A május első hetében bekövetkezett fagy miatt az egyik legnagyobb búzatermelő és -exportőr ország, Oroszország három fontos gabonatermő körzetében (Voronyezs, Lipecek és Tambov) rendkívüli állapotot hirdettek ki. Andrej Sizov piaci elemző szerint, ezekben a régiókban minden bizonnyal, jelentős területeken felülvetést vagy újravetést kell alkalmazni, az ország azonban ezzel együtt a tavalyinál jóval alacsonyabb búzatermésre számíthat.

A tőzsdei búzaárak május elejétől enyhén emelkedni kezdtek

A tőzsdei búzaárak május elejétől enyhén emelkedni kezdtek – Fotó: Shutterstock

A búzaárak emelkedése az USA-t is elérte, így a Chicago Board of Trade (CBoT) búzára május első hetében, 637,5 cent/bushel áron kötöttek szerződéseket, júliusi szállításra. Egy héttel később ugyanott az ár már több mint 20 centtel emelkedett, és elérte a 659,25 centet, ami júliusi szerződésre új rekordot jelent, de később ismét lecsökkent. A visszaesés oka az, hogy  az USDA jelentése a különböző mezőgazdasági termékek globális keresletéről és kínálatáról több körzetből csökkenő árakat jelez.


Az amerikai kukorica- és szójavetéseket viszont a fent említett, májusi fagyok gyakorlatilag nem érintették. Ezért ezek árainak mozgásában a búzával ellentétes, azaz csökkenő tendencia érvényesül. A  CBoT  kukorica árai május 9-én 456,5 cent/bushel körül mozogtak júliusi szállításra, ami 12,5 centtel alacsonyabb volt a két héttel korábbinál. A szója árát a várható magas betakarítási költségek ugyanakkor 1248,75 centről 1208,5 centre nyomták le bushelenként.

Forrás: agrarheute.com