Erősödött a rubel a dollárral szemben, stabil maradt múlt héten az orosz búza exportára. Az ár stabilizálódásában annak is volt szerepe, hogy csökkent a kereslet a búza iránt.

Oroszország stabilan szállít búzát a világpiacra

A világ egyik legnagyobb búzaexportőrének számító Oroszország az ukrajnai válság miatt Moszkvával szemben bevezetett nyugati szankciók ellenére is tudta folytatni az exportot fekete-tengeri kikötőin keresztül, írja a Reuters-re hivatkozva az Agriculture.com.

A fekete-tengeri kikötőkből származó, 12,5%-os fehérjetartalmú búza ára a múlt héten stabilan, 368 dolláros szabadon szállítható volt – közölte az IKAR mezőgazdasági tanácsadó cég. Egy másik tanácsadó cég, a Sovecon szerint Oroszország továbbra is átlagos ütemben szállítja a búzát. Oroszország 400 ezer tonna gabonát exportált a múlt héten, szemben az egy héttel korábbi 560 ezer tonnával.

Az időjárás kedvez Oroszország tavaszi gabonavetéseinek. Április 1-ig 563 ezer hektáron vetettek tavaszi gabonát, szemben az egy évvel korábbi 360 ezer hektárral – közölte a Sovecon.

Kiegyensúlyozottabbá válhat a gabonapiac?

Miután Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát, a búza világpiaci ára meredeken emelkedett. Az áremelkedést elsősorban az attól félelem táplálta, hogy a háború miatt jelentős gabonakészletek esnek ki a világpiacról, mivel mindkét ország jelentős gabonaexportőr.

A háború kezdete előtt, a Magyar Kukorica Klub Egyesület rendezvényén is arról beszéltek a szakértők, hogy a konfliktusnak már csak a puszta lehetősége is kibillenti a terménypiacokat, cikkünk a témában ITT olvasható.

Ukrajna esetében a félelmek be is igazolódtak, hiszen zárva vannak a kikötők. Oroszországban viszont a szankciók és a fizetési problémák ellenére is pörög az eladás, ami jelentős mértékben hozzájárult a globális búzapiacon az elveszett ukrán szállítmányok miatt keletkezett hiány betöltéséhez.

Terményárak alakulása a párizsi árutőzsdén

  • Búza: 2022 májusi határidővel 379,5 euró/tonna április 11-én. Az utóbbi hetekben +/- 10-20 eurós mozgásban volt ehhez a szinthez képest a búza ára, a háború kezdete előtt volt utoljára 300 euró közeli szinten.
  • Kukorica: 2022 júniusi határidővel 326,25 euró/tonna április 11-én. A kukorica ára március elején elérte a 350 eurót is tonnánként, azóta azonban jelentős visszarendeződés tapasztalható, bár a háború kezdete előtti 250-260 euró körüli árszintektől jelentős az eltávolodás.
  • Repce: 2022 májusi határidővel 970 euró/tonna április 11-én. A repce ára március közepe óta folyamatosan a 950 euró feletti tartományban van. Az augusztusi és novemberi határidős repce ára is magas, de inkább a 800-830 eurós tartományban található. Néhány szám összehasonlításképpen: egy évvel ezelőtt a 2022 májusi határidős repce jegyzése 450 eurón, az augusztusié pedig 400 euró környékén állt.

aratás

Oroszország az ukrajnai válság miatt Moszkvával szemben bevezetett nyugati szankciók ellenére is tudta folytatni az exportot – Fotó: Envato

Terményárak Magyarországon

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint ilyen árak jellemzőek:

  • Búza: átlagosan 117,7 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március negyedik hetében. Ez az árszint 59 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának átlagárát. Április első hetére kissé emelkedett az árszint: 119,8 ezer forint/tonnára.
  • Kukorica: átlagosan 117,1 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica március negyedik hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbit 62 százalékkal múlta felül. Április első hetére kissé csökkent az árszint 112,3 ezer forint/tonnára.
  • Repcemag: átlagosan 269,7 ezer forint/tonna volt március negyedik hetében, az egy évvel korábbit 43 százalékkal haladta meg. Április első hetére kissé csökkent az árszint 266 ezer forint/tonnára.

A napraforgó külön szót érdemel

Az AKI PÁIR adatai szerint az ipari napraforgómag áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az egy évvel korábbihoz képest 78 százalékkal magasabb, átlagosan 264,1 ezer forint/tonna volt március végén. Április első hetére kis mértékben emelkedett a tonnánkénti ár 266,7 ezer forintra. (Március második hetében 313 ezer forint/tonna környékén lehetett túladni a napraforgómagon.)

Az ipari napraforgómag termelői árának alakulása (függőleges tengely: forint) – Forrás: AKI PÁIR

A napraforgómag árának alakulásában elsősorban az játszik nagy szerepet, hogy mi várható Ukrajnában, hiszen az ország a világ legnagyobb napraforgómag-termesztője és napraforgóolaj-exportőre.

A megszokott 6,66 millió hektár helyett viszont az idén várhatóan csak 4,81 millió hektáron tudnak majd napraforgót termeszteni Ukrajnában – jelentette be korábban a kijevi mezőgazdasági minisztérium. A kínálat tehát várhatóan jóval kisebb lesz az ideálisnál.