A Viterra Hungary Kft. profilja alapvetően mezőgazdasági termékek kereskedelme, felvásárlása és feldolgozása: egy stabil pont a folyton változó világban, amelyre mindig számíthatnak a termelők.

"Magyarországon 2008-ban kezdte meg működését a Viterra területi képviselői csapat, akikkel fizikailag is kiléptünk a gabona- és olajosmagpiacra annak érdekében, hogy közvetlenül megkeressük azokat a partnereket, akikkel az együttműködést magasabb szintre tudtuk emelni" – mondta Bálint Béla, a Viterra Hungary Kft. területi képviselői csoportjának vezetője. Ekkor búza, kukorica, árpa, napraforgó, repce és szójabab felvásárlással foglalkoztak, elsősorban exportra vásároltak termelőktől, integrátoroktól, kereskedőktől.

napraforgó

A Viterra Hungary Kft. piacvezető az olajosmag-kereskedelemben – Fotó: Shutterstock

A cég 2022-ben már országos lefedettséggel rendelkezik, tizenegyre bővült a termékskála is, és jelentősen kibővült a tevékenységi kör. A foktői növényolajgyár 2012-es megépítésével nagyot lépett a cégcsoport előre a hazai olajosmag-piacon, illetve immár 10 éve különböző takarmányalapanyagok, fehérjehordozók előállításával és értékesítésével is foglalkozik.

A kapcsolatok ereje = hosszú távú stabilitás

"Hiszünk a kapcsolatok erejében, ezért rengeteg energiát fordítunk arra, hogy a kezdőponttól a végpontig a kezünkben tartsuk a kereskedelmet, és hogy minél inkább lerövidítsük az ellátási láncot. Ez a garanciája annak, hogy mindenki számára előnyös üzleteket tudunk nyélbe ütni: fontos, hogy jól járjanak a termelők, mert csak akkor számíthatunk a folyamatos együttműködésükre" – emelte ki a partnerekkel való kapcsolatok jelentőségét a csoportvezető.

A cég hisz a már működő kapcsolatok fenntartásában és a közösen kialakított feltételrendszer jelentőségében, mert ezek által hosszú távú és kiszámítható partnere tud lenni a Viterra a magyar termelőknek.

Hogyan kötnek üzletet a gyakorlatban a Viterra területi képviselői?

Bálint Béla elmondta, hogy a kereskedelem minden formáját igyekeznek kihasználni, kezdve a határidős ügyletektől a kész, már raktárban lévő termény felvásárlásáig, vagy legyen szó akár a tovább tárolásról.

"Alapvetően mi hosszú távra építkezünk. Sokszor már a vetés időszakában, vagy akár előtte, a vetésterv ismeretében ajánlatot adunk a terményre, így a majdani vételárból fedezhető az önköltség egy része" – részletezte a Viterra csoportvezetője. Ebben természetesen vannak kockázatok, amit egyrészt a Viterrának, másrészt a partnernek is be kell vállalnia.

Az idén a Viterra üzletkötői kötöttek szerződést például kukoricára és napraforgóra már márciusban. Az akkori árszint viszont jóval magasabb volt a jelenlegi piaci árnál, így kifejezetten jól járt az a partner, aki határidős ügyletbe vágott.

kukorica betakarítás

A Viterra Hungary Kft. területi képviselői segítenek a terménykereskedelmi kockázatok felmérésében és az információszerzésben – Fotó: Shutterstock

Természetesen fordított esetre is van példa, de van, ami biztonságot ad a rendszerben: a Viterra területi képviselői folyamatosan jelen vannak a partnereknél annak érdekében, hogy amikor információra van szükségük, akkor az adott piaci árnak megfelelően lekonvertálják, kiszámolják a partner telephelyére vonatkozóan az árat. "Meg tudjuk mondani, hogy az az áru adott pillanatban mennyit ér a partner telephelyén, minden körülményt, a forint-euró árfolyamot, a várható fuvarköltséget is beleszámítva. A többi már a kockázatvállalási hajlandóságon múlik. Mi minden információt megadunk, hogy mindenki számára előnyös üzlet jöjjön létre. Számunkra nagyon fontos, hogy a termelő is nyerjen az üzleten, hiszen nekünk jövőre is szükségünk lesz a terményre, főként annyak a fényében nyilvánvaló ez, hogy folyamatosan fejlődő gyári hátterünk van, amely nem működhet a szükséges alapanyag nélkül" – mondta Bálint Béla.

Vegye fel ön is a kapcsolatot a Viterra Hungary Kft. területi képviselőivel, gondoskodjon mihamarabb a termény sorsáról!

Viterra Hungary Kft. területi képviselők