Villámgyorsan növekedő pick-up-piac, számos tényező pró és kontra

Nem is sejtenénk, hogy milyen, gazdaságilag is izgalmas több tényező befolyásolja, robbanásszerűen növeli, másrészt fékezi a pick-up-szegmens lehetőségeit.

A jelenlegi piaci növekedés alapján 2025-re már 840 ezer darabos eladással számolnak a piaci elemzők, ez duplája a 2020-as éves belföldi eladásnak, míg kicsit több mint 2,7-szerese a 2015-ös eladásoknak. Sőt, 2030-ra már 1,67 milliós (!) boomot jósolnak, igaz, a SUV-kategóriával együtt. Ez összességében nem a teljes gépkocsieladások ugrásszerű növekedését fogja jelenteni, hanem a fenti két kategória jelentős térnyerését az teljes értékesítésből, például más személygépkocsi-kategóriák rovására, ahol piaci részaránycsökkentésre számítanak.

Ugyanakkor már látható, hogy Észak-Amerika mellett a kínai belföldi piac lesz a világ második legnagyobb pick-up-piaca. Már most nagy az érdeklődés a tehetősebb vidéki gazdálkodók körében – akiknek egyben családi autó is –, mivel a távoli, hegyvidéki tartományokban, kisebb-nagyobb falukban az úthálózat még gyakran két keréknyomot jelent, vagy jobb esetben hengerelt, apró kőzúzalékot, kavicsot.

Ugyanakkor a mostani fiatalok egy részénél – mert megengedhetik maguknak – inkább lett divatcikk és státusszimbólum az „amerikai" életmodellt is másolva: kirándulni, túrázni, hobbi off-road versenyekre járnak vele. Tény és való, erre ráerősítettek a Covid-járvány utazási és kijárási korlátozásai, mert sokan távoli falvakba vagy vadkempingezni menekültek a nagyvároskból.

Másrészről már egyre több helyen korlátozzák nemcsak a gépkocsiforgalmat, de a gépkocsivásárlást is, például egy embernek csak egy autója lehet egyszerre, bár ez sem oldotta meg, hogy a 3 fős családban 3 autó legyen külön neveken. Sok megapoliszban napközben kitiltották a pick-upokat, mert jellemzően egy ember ült benne, és az egyéni közlekedéshez teljesen fölösleges 1 tonna teherbírású platós kisteherautó, tették hozzá az illetékesek.

Ami a kínai gyártók piaci stratégiáját illeti, a belföldi piac mellett a Távol-Kelet (főleg az indokínai régió), a Közel-Kelet, Ausztrália és Óceánia szerepelnek, de Mongólia, Oroszország és a FÁK piaci lehetőségeit is komolyan fontolóra vették.

A közeljövő fejlesztéseire kétségtelenül nagy hatással lesz azon központi kormányzati törekvés, hogy a kínai járműgyártók 2035-ig teljesen átálljanak elektromos meghajtású járművek gyártására, bár elektromos pick-up egyelőre nem szerepel a gyártmánykínálatban.

LDV T60 MAX

Ez a modell 2021-ben jelent meg, de exportpiactokól függően 2021 végefelé és ez év elején került piaci bevezetésre. Elődjét 2016-tól gyártották, abban még egy nagyobb, 2,8 literes motor volt, változó geometriás feltöltővel. A megújulás nemcsak új formákat, de gazdagabb felszereltséget, nagyobb kényelmet és új motort is hozott. Sőt, 2017-ben az előd 5 csillagos minősítést is kapott az ANCAP (Australasian New Car Assessment Program) törésteszteken.

Egyféle, 5 személyes, 4 ajtós kivitelben készül, Pro és Luxe felszereltségi szinttel. A motor egységesen 4 hengeres, 1996 cm³-es, duplaturbós, Euro 5-ös normával. Teljesítménye 160 kW (218 LE) percenkénti 4000-es fordulaton, míg maximális forgatónyomatéka 500 Nm, 1500-2400 fordulat/perc tartományban. A sebességváltó 6 fokozatú manuális vagy 8 fokozatú ZF automata, utóbbinál mi választhatunk takarékos és teljesítménykapcsolási program közül, sőt bölcsen minkét felszereltségnél is mi dönthetünk, melyik váltóművet szeretnénk.

A forgókapcsolós terepváltónál is többet kapunk, mint megszoktuk, mert nemcsak a 2H, 4H és 4L közt választhatunk, mert van egy „Auto" állás is, amikor az elektronika dönti el a pillanatnyi tapadás alapján, hogy a hátsó kerekekről mennyi nyomatékot visz át fokozatmentesen az első kerekekre. Ez télen vagy sárban nagy segítség lehet.

A Luxe változatnál széria a 30 km/óráig manuálisan kapcsolható differenciálzár, sajnos a Próhoz opcióban sem rendelhető.

A kormánymű fogasléces, hidraulikus rásegítéssel, a fékrendszer elöl-hátul tárcsafékes. A felfüggesztés elől kettős keresztlengőkaros, tekercsrugós, hátul laprugós, a Pro esetében erősített kivitel, míg a Luxe-nál finomabb hangolású, komfort kivitel.

A gépkocsikat egységesen 245/65 R 17-es abroncsokkal szerelik, a karosszéria színétől függetlenül, egységes megjelenésű könnyűfém felnikkel, a pótkerék acélfenin van és pont.

pick-up

pick-up

LDV T60 MAX. A kínai pick-up-fejlesztéseket főleg a növekvő belföldi kereslet generálja – fotók: www.en.saicmaxus.com

Fő a biztonság

A vontatmánystabilizálót, az adaptív tempomatot leszámítva semmi sem hiányzik a gépkocsikból, beleértve a lejtmenetvezérlést és a fáradtságfigyelőt is. Ugyanakkor egységesen jár normál tempomat, de a sávfigyelő sajnos csak a Luxe-hoz jár, ami inkább bosszantó, mint a 360 fokos panorámakamera hiánya, de normál tolatókamera a Próban is széria. A LED-es nappali menetfény ma már alapvető elvárás. Azonban mindkét felszereltségnél szériának számítanak az oldal- és függönylégzsákok is!

Komfort

Különbségekről inkább csak az ülések és kárpitozás terén beszélhetünk. A Pro kivitelben manuálisan állíthatók az első ülések, a vezetőülés 6, az utasülés 4 irányban, és textilkárpitozásúak, ülésfűtés nincs. A Luxe-ban már motoros állításúak az első ülések, ülésfűtéssel és bőrkárpitozással.

A központi érintőképernyős kezelőfelület MP5-lejátszással és vezeték nélküli okostelefon-kapcsolattal és USB-töltővel is rendelkezik, 6 hangszórós audiórendszerrel.

A fűtés-légkondicionálás elektronikusan szabályozható, automata funkcióval szintén rendelkezik. A tempomat, a fedélzeti számítógép menüi a kormánykerékről működtethetők, de a rádióé is. A kormányoszlop azonban csak fel-le állítható, mélységében nem.

pick-up

A többfunkciós képernyő, akár 360 fokos panorámaképpel is – fotó: www.en.saicmaxus.com

Főbb méretek és tömegadatok

Méreteit tekintve teljesen átlagos, az Európában megszokott értelemben. A Pro és a Luxe között csak a hasznos terhelhetőségben van eltérés. Hossza 5365 mm, szélessége 1900 mm, tükrökkel 2145 mm, míg magassága tetősínnel 1809 mm, a tengelytáv 3155 mm. A szabad magasság 215 mm, más gyári abroncsmérettel opciós tételként sajnos nem növelhető. A gázlómélység 55 cm, nyomtávja elöl-hátul 1580 mm. A plató 1510 mm hosszú az oldalfal felső szegélyénél mérve, szélessége ugyanitt 1430 mm, az oldalfal 530 mm magas, míg a kerékdobok közti táv 1131 mm.

A Pro változat megengedett össztömege 3050 kg, önsúlya 2115-2125 kg, a hasznos teherbírás 925-935 kg. A Luxe változat megengedett össztömege 2900 kg, önsúlya 2150 kg, a hasznos teherbírás 750 kg. Az utánfutó össztömege fék nélkül 750 kg, a fékezett 3000 kg lehet, a vonóhorog maximális terhelése 300 kg lehet.

pick-up

Platókialakítás. Könnyen tisztán tartható, bár a rakományrögzítéshez kell némi kiegészítő szerelék
– fotó: www.en.saicmaxus.com

Források: www.chinamktginsights.com, www.en.saicmaxus.com