Dudás Csaba az Egresi Angus Kft. tulajdonosa Vácegresen. Ellátogattunk az Angus törzstenyészetébe, ahol – a korábbi évek átlagához mérten kiemelkedően aszályos évjárat ellenére – egészségtől kicsattanó állományt és gyönyörű húsformákkal rendelkező borjakat láttunk. Megkérdeztük a gazdától a húsmarha tartás során alkalmazott kiegészítő technológiáit – különös tekintettel a takarmányozásra.

"2012-ben alapítottam a törzstenyészetet és az első években megtapasztaltam, hogy milyen nagy hatással vannak a legelőkertes húsmarhatartásra az időjárási anomáliák-, illetve egy-egy aszályos év.

A téli takarmányozás vonatkozásában is felmerültek problémák olykor: a szenázs takarmány elkészítése- illetve tárolása közben előforduló kisebb sérülések miatt előfordult, hogy az egész csomagolt bála megromlott és ki kellett dobni. Ezeket a veszteségeket egy közepes üzemmérettel rendelkező gazdaság – mint mi is – nehezebben tudja tolerálni, mint egy nagyobb üzem.

Szerettem volna tökéletes takarmányt etetni télen is, a lehető legkisebb veszteség mellett.

bálacsomagolás tartósítása, szenázs tartósítás

Ezekre a kérdésekre kerestem megoldást, amikor megismertem a Noack Magyarország Kft. technológiáit.  Első találkozásunk alkalmával megosztottam a problémáimat Takács Tamással, a Noack Magyarország Kft. értékesítési vezetőjével, aki azonnal meggyőzött a szakértelméről – és szerencsére megfogadtam a tanácsait a takarmányozás tekintetében.

A téli takarmánykészítéshez Tamás a NOACK BIO-SIL erjesztett takarmánytartósító adalékát ajánlotta, amelynek köszönhetően – immár 5 éve – tökéletes minőségű csomagolt bálákat készítünk.

A NOACK BIO-SIL erjesztett takarmánytartósító adalék nem csak hatásban, hanem ár-érték arányban is tökéletesen megfelel számunkra.

Kijuttatása egyszerűen, a traktorfülkéből irányítható a bálára telepített kijuttató egységnek köszönhetően, amit szintén a NOACK-tól lehet beszerezni – és ez márkától függetlenül, minden bálázóra telepíthető.

Ha a bála csomagolása esetleg megsérül, akkor sem romlik meg a teljes takarmányunk

a BIO-SIL-es kezelésnek köszönhetően, a sérülés körül egy kisebb, "körülhatárolt" felület figyelhető meg, amely mögött szinte a teljes bála minősége kiváló marad. Így most az a takarmány is nyugodt szívvel megetethető, amit korábban el kellett volna dobnunk, mert megromlott volna.

nyalótömb húsmarha, juh, kecske részére

A legelőkertes tartástechnológia takarmánykiegészítésére is hasznos megoldást nyújtott a NOACK szakembere, amikor a RUMEN Y nyalótömböt javasolta.

A korábban megfigyelhető hiánytünetek – mint például a repedezett körmök és a fénytelen szőr – teljesen eltűntek és időszakosan sem jelentkeznek. A tehenek tejtermelése javult, amit a borjak fejlődésén szabad szemmel is gyönyörűen látni lehet. A borjak fejlődése kiváló, a növekedési erély tökéletesen tud érvényesülni. Végül, de nem utolsó sorban – az értékesítésnél is megmutatkozik a gondos takarmányozás eredménye!" – fűzte hozzá Dudás Csaba.

Noack nyalótömb húsmarhának

Vácegresi látogatásunk alkalmával a NOACK Magyarország Kft. szakembere is velünk tartott, így meg tudtuk kérdezni Takács Tamást a jól bevált technológiák tudományos hátteréről.

"Nagyon örülök az Egresi Angus Kft-nél a gazdával közösen elért sikereknek! Szeretném hangsúlyozni, hogy a technológiáink nem csak húsmarhatartók, hanem tejelő szarvasmarha állományok és kiskérődzők esetében – juhok és kecskék számára is hatásosak" – mondta el Takács Tamás.

"A NOACK RUMEN Y fejlesztése során azt az élettani sajátosságot tartottuk szem előtt, miszerint a jó takarmányhasznosuláshoz a kérődzők esetében, a bendőben jó kondícióban és megfelelő mennyiségben jelen levő mikroorganizmusokra van szükség. Ennek előfeltétele a kiegyenlített gyomor pH.

A kérődzők nem megfelelő takarmányozása viszont csökkenti a betegségekkel szembeni ellenálló képességüket. A hiányos ásványi anyagellátás betegségekhez és problémákhoz vezet. Mindezekre megoldást nyújt a nyalótömb.

Noack nyalótömb szarvasmarhának

A nyalótömb olyan öntött technológiával, hőkezelés és magasnyomás alkalmazása nélkül készült tömb, amely tömegtakarmány alapú takarmányozás esetén biztosítja a napi takarmányadaghoz szükséges ásványi anyag, nyomelem és vitamin kiegészítést.

A NOACK RUMEN Y egy egyedülálló összetételű nyalótömb, amely 10%-ban Progut® RUMEN-t, egy hidrolizált élesztő alapú terméket tartalmaz, ezáltal biztosítva további előnyöket a szarvasmarhák és kiskérődzők számára. Ez a kiegészítő növeli a bendő-fermentációt a jobb takarmányhasznosítás érdekében, továbbá növeli a tejtermelést és a tej beltartalmi értékeit, egyúttal stimulálja a borjak immunrendszerét.

A NOACK RUMEN Y nyalótömb gyártása során nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztők arra, hogy a speciális összetételnek köszönhetően az állatok mindig annyit fogyasszanak a termékből, amennyire szükségük van –  így szemben más készítményekkel – gazdaságos a használata akkor is, ha folyamatosan az állatok előtt hagyja a gazda.

A NOACK RUMEN Y nyalótömb részletesebb hatásmechanizmusáért és a kapcsolódó kísérletekért kattintson ide.

Kérjen ajánlatot és szaktanácsadást az alábbi elérhetőségeken:

Noack logo

Takács Tamás
értékesítési vezető
ttakacs@noackgroup.com
06-30-670-6797