Az agrártárca vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: "nekünk magyaroknak az öttusa egy fontos sportág, hazánk vezeti az olimpiai örökrangsort kilenc arany-, nyolc ezüst- és hat bronzéremmel" – írja az MTI.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában, a sportágak eddig még sosem cserélődtek - idézte fel.
Mint hangsúlyozta, az öttusa sportra a koronát éppen a lovaglás tette föl: "a ló által a lovaglás volt az öttusa sport legizgalmasabb, előre egyáltalán nem prognosztizálható versenyága, ahol megmutatkozott a ló és az ember harmonikus értéket teremtő, eredménnyel mérhető együttműködése is".

Nagy István úgy fogalmazott: "mi magyarok a sportok és a lovak iránti elkötelezettségünkből az öttusa sport gyásznapjává nyilvánítjuk 2021. november 2-át". Mint kifejtette, "a ma világát belengő láthatatlan szörny", amely évezredes kultúrákat, természeti és épített értékeket, emberi hitet és sorsot tönkretevő ámokfutása elérte a sportot is nevesül az öttusa sportágat.

Nagy István bejegyzésében idézte Avery Brundage-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének szavait, amely szerint "ha a sport templomába belépsz hagyd a küszöbön kívül a nagypolitikát".

lovaglás

Nagy István szerint a lovas versenyág nélkül már nem megfelelő kifejezés az öttusa a sportág megnevezésére – Fotó: Envato (illusztráció)

"A lovas versenyága nélkül ezután már nem illő kifejezés a sportág megnevezésében az öttusa jelző. Az öttusa sportra a koronát pontosan a lovaglás tette föl, ahol két élőlénnyel és nem egy élettelen közeg vagy tárggyal való kapcsolat eredménye számított. Mélységesen megdöbbentő, megalázó és jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó ez a minősíthetetlen politikai döntés" - zárta bejegyzését.

A döntésről korábban mi is beszámoltunk ebben a cikkünkben.