A katicabogár esküdt ellensége és szorgalmas tizedelője több fajta növényi kártevőnek (főleg a levéltetveknek). Ugyanakkor a zsákmányállatok felismerik és igyekeznek elkerülni ellenségeik illatát – írja a psu.edu.

Hozzáteszik, hogy a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói – az illatfelismerés biológiáját alaposan tanulmányozása után – szintetikus úton előállították a katicabogár által kibocsátott illatot, és azt jelenleg már szabadalmaztatva árusítják. Az első kísérletek azt mutatták, hogy az alapvető elképzelés a gyakorlatban is működik, és a mesterséges illat több kártevő elriasztására alkalmas, ami  jelentős költségcsökkentést tesz lehetővé a termelőknek.

Már árulják a katicabogár illatát

Már árulják a katicabogár illatát – Fotó: Shutterstock


Sarah Hermann, entomológia professzor ezt a felfedezést úgy jellemezte, hogy sokszor a legegyszerűbb összefüggések felismerése vezet el a legjobb megoldáshoz, és ha a rovarok „félelmének" azok magatartására és élettevékenységére sikerül alaposabban megismerni, akkor újabb hatékony eszközöket adhatunk a növényvédők kezébe.

A biológiai védekezésben eddig többnyire a kártevők ellenségeinek természetes megjelenítését alkalmazták, ez az eredmény azonban rámutatott arra, hogy ehhez (részben) elegendő az ellenségek illata is, ami nagyban leegyszerűsíti, és olcsóbbá teszi a védekezést, miközben az illat alkalmazása teljesen veszélytelen – emelte ki.

Indexkép: Shutterstock