A vágóhidak a járványhelyzetben képtelenek tartani az előzőleg szerződésben rögzített felvásárlási mennyiséget, ráadásul bezártak az éttermek és a szállodák, így jelentősen csökkent a forgalom, és a veszteséget a vágóhidak az állattartókra szeretnék „áttolni" – közölte Horváth István.

Az elnök megjegyezte, hogy a vaddisznóknál a sertéspestis továbbra is előfordul Magyarországon, és a betegség miatt már 2018 októbere óta nem tudnak például a kínai és a japán piacra szállítani.

Ugyanakkor Németországban még a vaddisznókban sincs jelen a sertéspestis, így az ország meghatározó beszállítója lett például Kínának. Az európai árakat alapvetően ez befolyásolja – mondta Horváth István, hozzátéve, hogy a turizmus megszűnése a kontinensen is súlyosan érinti az ágazatot.