Az öszvér, mely a ló és a szamár párosításából született hibrid állat, mindkét szülője pozitív tulajdonságait egyesíti magában. Az ember azért hozta létre, hogy munkája hatékonyságát, kényelmét fokozhassa ezáltal.

Az öszvér jellemzői

Az öszvérnek két típusa van: a lóöszvér, amely akkor jön létre, ha lócsődör párosodik szamárkancával; valamint a másik a szamáröszvér, amely szamárcsődör, valamint lókanca kereszteződéséből születik. Mindkét verzió hasznos része a parasztgazdaságoknak: előbbit jellemzően málhacipelésre alkalmazzák, utóbbi pedig inkább igásállatként dolgozik.


Magyarországon sosem volt igazán népszerű az öszvértenyésztés, a világ számos pontján viszont azért kereszteznek egymással lovakat és szamarakat, mert az így kapott öszvérek rendkívül nagy munkabírásúak. Kitartók, biztos a járásuk, így a hegyes-dombos vidékeken is kiválóan bevethetők, teherbírásuk pedig olyan nagyfokú, hogy egy ereje teljében lévő állatra akár 150 kg-nyi súlyt is felpakolhatunk, gond nélkül elszállítja egy nap alatt akár 28 km-nyi távolságra is. Ráadásul az öszvér rendkívül igénytelen: teljesítményének foka hosszabb utak megtétele során sem romlik, akkor sem, ha kevés, rosszabb minőségű takarmánnyal kell beérnie.

öszvér

Az öszvérek rendkívül nagy munkabírásúak – fotó: Shutterstock

Az öszvért elsősorban azért tenyésztik, mert nagyobb testű, mint a szamár, szervezete pedig ellenállóbb a lóénál: a ló legtöbb kórokozójával szemben sikeresen felveszi a harcot. Rendkívül ritka az a helyzet, hogy egy öszvér lebetegszik, de ha mégis, az többnyire halálos kimenetelű. Élettartamuk 30–40 év, és egy 25–30 éves példány általában ugyanolyan fáradhatatlan, mint a fiatalabb egyedek.

Tényleg szaporodásra képtelen?

A mai napig tartja magát a képzet, hogy az öszvér nem képes újabb utódokat nemzeni. Ez azonban így nem teljesen igaz. Az öszvércsődörök valóban sterilnek, azaz megtermékenyítésre képtelennek bizonyulnak, azonban a kancáknál más a helyzet: az öszvérek nőstény egyedei képesek lehetnek az eredményes szaporodásra, csak éppen nem akkor, amikor egy öszvércsődörrel párosodnak, hanem amikor egy ló vagy egy szamár hímje termékenyíti meg őket. Ebben az esetben a születendő kiscsikó ráadásul tiszta fajú lesz, az apaállatnak megfelelően.

Forrás: greendex.hu