Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke annak kapcsán beszélt erről, hogy az egyesület tagjainak küldöttsége április 8. és 13. között Spanyolországban szakmai programon vesz részt. Ennek keretében rendezik április 9-én azt a konferenciát és árubemutatót Madridban, amelyen a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete bemutatkozik a spanyol szakmai közönségnek és találkozik az ibériai, az ibérico sertést – ez a spanyol megfelelője a mangalicának – tartók szövetségének képviselőivel.mangalica

Az elnök kifejtette: a bemutatkozás azért fontos, mert az eseményen az alapanyag-előállító magyar mangalicatenyésztőkkel is megismerkedhetnek a spanyol feldolgozók. Spanyolországban ugyanis megjelentek olyan vélemények, hogy a magyar mangalica veszélyezteti a helyi tradicionális ibérico sertés piacát. Tóth Péter úgy vélte, az együttműködés mindkét ország számára hasznos lehet, például a zsírsertésekre vonatkozó speciális jogszabályok esetében, vagy a termékhamisítás elleni védelemben. Az elnök elmondta, hogy a szakmai programok között szerepelnek üzemlátogatások is, s a magyar mangalicatenyésztők meghívják spanyol kollégáikat az ősszel rendezendő magyar zsírsertés konferenciára.

Tóth Péter közölte, Magyarországon mintegy 9500 mangalicakoca van, és 60 ezer hízó. A hízókból mintegy 40 ezret háznál vágnak le, 20 ezret pedig a vágóhidakon. Évente mintegy 30 ezer sonka, 15 ezer lapocka és 10 ezer karaj kerül Spanyolországba. A mangalicának Spanyolország mellett jelentős piaca még Japán, Szingapúr, Hongkong, valamint az Egyesült Államok, miközben a mangalica termékek kaphatók több nyugat-európai országban is. Ezekre a piacokra azonban összesen jut annyi termék, mint egyedül Spanyolországba.
A mangalica ágazat éves árbevétele mintegy 12 milliárd forint.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elmondta: az elmúlt években a magyar mangalicatermékek olyan prémium árukká váltak, amelyeket a világ egyre több országában keresnek. A küldöttséggel utazó helyettes államtitkár hozzátette: ezért döntött úgy a szaktárca, hogy évente mintegy 100 millió forinttal támogatja főként a magyar mangalicatenyésztők bel- és külföldi promóciós tevékenységét, valamint a termékek minőségfejlesztését.