Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.457 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2025. május 10. 15:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk...
2025. május 10. 15:19 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervízhálózat - Hitel-, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrész...
2025. május 10. 15:14 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrész utánpótlás...
2025. május 10. 14:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Főbb paraméterek: Méretek Plató hosszúsága: 7200 mm Plató szélessége: 2420 mm Rakfelület magassága: 1435 mm Raktérfogat (Normál): 14 m3 Raktérfogat (Magasítóval): 24,4 m3 Legnagyobb hosszúság: 9605 mm Legnagyobb szélesség: 2550 mm Magasság: 2885 mm...
15.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 10. 14:49 Billenős pótkocsi Vas, Szombathely
A TDK típusú pótkocsik a rugalmasságot és sokoldalúságot előnyben részesítő felhasználók részére készülnek. A tandem alváznak köszönhetően alkalmazkodik még az extrém terepviszonyokhoz is, így garantálja a közlekedés, valamint a le- és felrakodás...
2025. május 10. 14:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! • Garancia: 5 év...
9.200.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. május 10. 14:39 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Az AP 2013 típusú traktorvontatású, hidraulikusan három oldalra billenthető felépítményű pótkocsik kiválóan alkalmasak olyan ömlesztett áruk szállítására, amelyek érzéketlenek a billentéssel történő ürítésre. Ezért igen jól kihasználhatók elsősorban...
16.800.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 10. 14:39 Billenős pótkocsi Vas, Szombathely
A DURUS univerzális mulde pótkocsi a Farmtech fejlesztő mérnökei sokévi tapasztalatának az eredménye és többféle műszaki innovációt tartalmaz. Funkcionalitása és egyszerű kezelhetősége, kivételes teljesítménye, magas komfortja, valamint nagy...
2025. május 10. 14:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrészutánpótlás...
12 éve hirdető
2025. május 10. 14:29 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Panav BSS P217.1313 gabonás pótkocsi, 1992, piros rendszám, 2023.05-ig műszaki, 12,5 t terhelhetőséggel, 2 tengelyes, 2 oldalra billenős, magasítós, takaróponyvával, kamionkerekkel, 70%-os gumikkal, új, erős felépítménnyel, felújított fékrendszerrel...
2025. május 10. 14:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal-Fach T730 Pótkocsi A tandem mezőgazdasági pótkocsik főleg a mezőgazdaság szállítási megoldásaiként használhatóak. A pótkocsikat tartósságuk jellemzi. A falprofilok zárt tereit folyamatos hegesztéssel rögzítették. A váz minden elemét...
2025. május 10. 14:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrész...
2025. május 10. 14:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrész utánpótlás...
2025. május 10. 14:19 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
Zaslaw D762 típusú Tandem tengelyű pótkocsi sokféle felszereltségben eladó - Megengedett össztömeg (kg): 18000-20000 - Megengedett össztömegen felüli teherbírású ADR hidak -Teherbírás (kg): 14000-15500 -Raktérfogat (m3): 17,6 - 20,5 -Teljes hossz...
14 éve hirdető
2025. május 10. 13:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Modern kéttengelyű mezőgazdasági pótkocsi, három oldalra billenthető, hátulra és oldalra. Mezőgazdasági termékek és bármilyen térfogatú anyag szállítására alkalmas. A hátfalon lévő kifolyó nyílás lehetővé teszi az ömlesztett...
25.980 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2025. május 10. 13:49 Billenős pótkocsi Baranya, Pécs
ÚJ JOSKIN PÓTKOCSI KÉSZLETRŐL AZONNAL 3 ÉV GYÁRTÓI GARANCIÁVAL! Felszereltség: - Automatikus hegesztési és vágási technológiával készült - Szemcseszórásos tisztítás festés előtt - Horganyzott alváz - 4 mm-es speciális acélból készült plató - Mellső...
9.960.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 10. 13:34 Billenős pótkocsi Vas, Szombathely
Farmtech ZDK 1800 kéttengelyes pótkocsi A ZDK jelzésű kéttengelyes pótkocsik maximális biztonságot nyújtanak még szélsőséges feltételek mellett is. A széles típusválaszték és a felépítmények 30 m3-ig terjedő raktérfogata mindenféle szállítási...
2025. május 10. 13:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk...
2025. május 10. 13:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk...
2025. május 10. 13:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. • Garancia 5 év (3+2 év) • Országos szervízhálózat • Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR FIX...
2025. május 10. 13:04 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. • Garancia 5 év (3+2 év) • Országos szervízhálózat • Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10%...
6 éve hirdető
2025. május 10. 12:54 Billenős pótkocsi Békés, Békéscsaba
A KC-BÉKÉS KFT.5600.Békéscsaba, Felsőnyomás tanya 428 ajánlja figyelmükbe: FARMTECH EDK-800 Három oldalra billenő, 4,14x2,15 platóméret, 50+50 cm-es oldalfal, 9 m3-es felépítmény, központi nyitás. Választható gumizás év alsó-felső vonórúd. Rugózott...
2025. május 10. 12:09 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. • Garancia • Országos szervizhálózat • Hitel- és lízingszolgáltatás • Garantált alkatrész...
2025. május 10. 12:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. május 10. 11:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia 5 év (3+2 év) - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10%...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.457)

Figyelem! Műanyag fóliadarab lehet ebben a jégkrémben!
A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal rendelkező...
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)
10 év – 9500 hektár: így dolgozik a Väderstad a zsámboki határban + VIDEÓ
Milyen gépek bizonyítottak az elmúlt évtizedben a zsámboki földeken? Miért...