Bor találatok 213 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A talajművelő gépek között megtalálható fogas borona alcsoportban a legismertebb boronatípussal találkozhatunk. A fogas boronák mellett ismertek még az ásóborona, forgóborona, fésűs borona borona változatok is.
A boronákról összeségében elmondható, hogy főként a felszín egyengetésére, rögaprításra, magtakarásra és gyomirtásra használják őket. A boronák (így a fogas borona is) a talaj felső rétegének művelését több feladat egylépésben való végzésével biztosítják: a boronák fogai a talajban dolgozva elsősorban nyomás, ütközés, valamint súrlódás hatására fejtik ki munkájukat. Léteznek függesztett és vontatott boronák is, ahogyan könnyű, közepes és nehézborona kivitelű eszközöket is megkülönböztetünk, ezeket eltérő célokra és eltérő talajtípusokon szokás használni.
A boronák fogai a legtöbb esetben menetes végükkel szerelhetők fel a boronakeretre, a hagyományos, merev keretű boronák általában S vagy Z alakú kerettel készülnek. Léteznek rugós fogú boronák is, amelyek foga rugóacélból készül. Egyes típusokon még a fogak szögállása állítható. A fogas boronák egy másik fontos tulajdonsága (hasonlóan a legtöbb talajművelő eszközhöz) a munkaszélesség.
A rovat ajánlatai között megtalálhatjuk a legismertebb talajművelő gépeket gyártó cégek új és használt fogas boronáit mégpedig többféle kivitelben és munkaszélességben.

Olvasson tovább
380.000 Ft
HEGER 4 m-es függesztett boronás kombinátor - elől boronasor, hátul két sor rögtörő - egymás után öt sorban elhelyezett fogak - nyomlazító tartó - állítható borona terhelés - jó fogak - kézi összecsukás - 4 m-es munkaszélesség - jó talajkövető -...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
445.000 Ft +ÁFA
Amit a Gold-Agro kínál: - Garancia - Szervizháttér - Hitel/lízing ügyintézés - 100% alkatrész utánpótlás - Pályázatfigyelés és segítségnyújtás Alapfelszereltség: - Munkaszélesség: 200 cm - Rugós kapák száma: 11 db - Elmunkáló rugók száma: 17 db -...
980.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
1.750.000 Ft
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban minden területhez megbízható munkagépeket talál, legyen szó talajmegmunkálásról, zöldség- és...
1.180.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...

Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
290.000 Ft
ACKERL 3 m-es boronás kombinátor - elől hosszú fogú boronák, hátul rögtörők - állítható rögtörő terhelés - kézi összecsukás - 3 m-es munkaszélesség - jó talajkövető (tagonkénti felfüggesztés) - minden kopó alkatrésze megvan - erős kivitel - azonnal...
1.100.000 Ft
RAU Unimat 8,4 m-es borona eladó.
980.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban minden területhez megbízható munkagépeket talál, legyen szó talajmegmunkálásról, zöldség- és...
980.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
980.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
1.590.000 Ft +ÁFA
Leírás Rotor Fogasborona Rögtörővel - 1 sor rugós simító - 1 sor fogas - 2 sor rögtörő - Hidraulikus csukás - Függesztett kivitel - 3,60 m - 1.590.000 Ft - 3,90 m - 1.640.000 Ft - 4,20 m - 1.695.000 Ft - 4,40 m - 1.955.000 Ft - 5,00 m - 2.115.000 Ft...
899.000 Ft +ÁFA
AgriCom fogasboronák 3,9 métertől 6,6 méterig: - hidraulikus csukással, - egy sor fogassal, - igény szerint kérhető rá rugós simító hátulra 50 000 és/vagy előre, amely +40 000 Ft/fm, - függesztett kivitel. - 3,60 m 20x20x250 mm fogazással - 89 900...
980.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
1.750.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban minden területhez megbízható munkagépeket talál, legyen szó talajmegmunkálásról, zöldség- és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Reggel óta figyeled a benzinkutak kijelzőjét?
A mai napon nem módosul a benzin és a gázolaj beszerzési ára.
Paprika: a magyar árak még tartják magukat, de meddig?
Lengyelországban olcsóbb lett a paprika a nagybani piacokon – a magyar termelők...
Sajtóközlemény