Tömörítő henger 167 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
Olvasson tovább
Új Walder Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard simítóval szerelve. 10.0/75-15,3 munkagép kerekekkel, nyomkövető vonószerkezettel, ST740 csapágyazással....
Satex Cambridge és Prizmacsúcsos hidraulikus gyűrűs hengerek. Simító nélkül vagy hidraulikus Crossboard simítóval szerelve. 3,0 m; 4,5 m; 5,1 m és 6,0 m szélességű méretekben. Ingyenes házhoz szállítás az ország egész területén! 2 ÉV GYÁRTÓI...
2.298.000 Ft +ÁFA
Réti, mező, sportpálya henger sima Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. A henger a föld felső rétegének tömörítésére szolgál. Azáltal, hogy nagyobb vízbeáztatást okoz, felgyorsítja a hasznos talajmikróflóra kialakulását és a szerves anyagok...
Műszaki adatok Munkaszélesség: 950 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 4840 kg Szállítási szélesség: 240 cm Teljes hossz: 350 cm Teljes magasság: 150 cm Opció: crossboard-rugózott simító
45.000 Ft
Eladó! 3 tagos sima henger egyben vagy külön Vízzel tölthető, Jó állapotban. 45 ezer Ft/db Egyben 130 ezer Ft Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon:...
299.000 Ft
Eladó! 3 tagos gyűrűshenger 3-4 éve nem használt, kisebb átnézést igényelhet. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
1.595.000 Ft +ÁFA
Új! VAgro 3,0 m-es függesztett csillaggyűrűs-henger közvetlenül a gyártótól Környéről! Felépítése, műszaki jellemzői: - 3,0 m munkaszélesség - csillaggyűrű- profil minőségi öntvény elemekkel - 60 mm-es nagy szilárdságú acél tengely - 150x100x8 mm...
5.690.000 Ft +ÁFA
Hengerek közvetlenül a gyártótól, ingyenes házhoz szállítással! 100%-ban magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - Gyors szállítási és gyártási idő! Külföldi gépek esetén ez több mint fél év is lehet. - Zökkenőmentes...
125.000 Ft
Eladó! Típus: gyűrűshenger egyben vagy tagonként Állapot: munkára fogható Évjárat: 1990 Tulajdonságok: dupla tagos gyűrűshenger, fa csapágyakkal. Ár / tag Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További...
5.195.000 Ft +ÁFA
Új! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Munkaeszközeink már teljeskörű LÍZINGÜGYINTÉSSEL részletre is elvihetők...
5.195.000 Ft +ÁFA
Új! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Munkaeszközeink már teljeskörű LÍZINGÜGYINTÉSSEL részletre is elvihetők!...
Kell ennél több? A Güttler csillagprofil révén páratlan öntisztítás jellemzi a hengert. Száraz rögök esetén is kiváló rögtörés, hatékony magágykészítés és vetés érhető el. Az apró morzsás, tömör vetőágy elősegíti a jó beágyazódást és a gyors kelést....
85.000 Ft
Eladó! 3 tagos sima henger Egyben vagy darabonként is eladó. Ár/db Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
4.490.000 Ft +ÁFA
Új VAgro 6,2 m-es hidraulikus csillaggyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól, Környéről! A 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Felépítés, műszaki jellemzők: ➡️ Talajkövető...
5.650.000 Ft +ÁFA
Vontatott, hidraulikus Cambridge henger 5 méter munkaszélességgel, rugós simítóval szerelve. 100%-ban magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - Gyors szállítási és gyártási idő! Külföldi gépek esetén ez több mint fél év...
A hengerek Ø60-as 12.9-es acéltengellyel szereltek. Masszív, erős vázszerkezettel gyártott gép. Rugós előfeszítésű hengersor. Pontos precíz illesztésekkel készített csukló- és függesztési pontok. A simítósor munkahengerrel állítható. Kerékszerkezete...
1.390.000 Ft +ÁFA
Leko 3 méteres függesztett gyűrűshenger (40 tagos), ST491-es csapágyakkal. Ára: 1.390.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén Ingyenes házhozszállítással! Rendelehtő méretek: 1,58 m - 3 m-ig. A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
6.350.000 Ft +ÁFA
Vontatott, hidraulikus Cambridge henger 6 méter munkaszélességgel, rugós simítóval szerelve. - tömege: 4500 kg - hidraulikus crossboard simítóval - hidraulikusan csukható robusztus váz - 13/55-16 14PR abroncsok ADR kerékaggyal - ST740-es csapágyakkal...
4.050.000 Ft +ÁFA
Leko 4,6 méteres hidraulikus gyűrűshenger (69 tagos), tárcsacspágyas. Ára: 4.050.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén ingyenes házhozszállítással! Hengereinket 3,8 métertől 6 méter munkaszélességig gyártjuk. A feltüntetett árak tájékoztató...
5.970.000 Ft +ÁFA
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger, hidraulikus simítóval. Ára: 5.970.000 Ft + Áfa. Ingyenes házhoz szállítással. Tömege: 3600 kg! Hengereink 4 métertől 6,2 méterig rendelhetőek! A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
3.995.000 Ft +ÁFA
Új VAgro hidraulikus cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. Minőségi alapanyag felhasználás- kitűnő ár-érték arány! Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2 m munkaszélesség - teljes hidr. működtetés...
4.295.000 Ft +ÁFA
Új! VAgro 4,5 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve 2 év garanciával- házhozszállítással- közvetlenül a gyártótól! Munkaeszközeink már teljeskörű LÍZINGÜGYINTÉSSEL részletre is elvihetők Felépítése, műszaki jellemzői: ➡️ minőségi...

Akciós
- 20 %
- 20 %
5.000.000 Ft +ÁFA
Eladó egy 2020-ban gyártott csillaggyűrűs (prizmacsúcsos) henger telephelyünkön, amelyet rendkívül kedvező áron vásárolhatsz meg! Most 840.000 Ft-ot spórolhatsz. A henger teljesen új, sosem volt használva, azonban a festés néhol már kopott....

Akciós
- 14 %
- 14 %
5.990.000 Ft +ÁFA
2020-ban gyártott Cambridge henger kedvező áron eladó telephelyünkön! Akár 950.000 Ft megtakarítás lehetséges! A gép teljesen új, soha nem volt használva, azonban a festés néhol már kopott. Vontatott, hidraulikus Cambridge henger, 6 méter...
3.900.000 Ft +ÁFA
Árcsökkenés? Igen! Mi nem emeltük, hanem csökkentettük a hengereink árait! Egyes hengerek árai 1.000.000 Ft-tal is kevesebbek lettek! Egysoros hengereink prizmacsúcsos, cambridge és ékgyűrűs változatban készülnek, egy sor hidraulikus rugós simítóval...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Egyenletes kelés, biztos alap – merre tartanak a szemenkénti vetőgépek?
Ha a tőtáv, a vetési mélység vagy az időzítés hibás, azt a tenyészidőszak során...
























