Használt traktor 1.556 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
7.500.000 Ft
2025. június 17. 11:46 Borsod-Abaúj Zemplén, Pányok
Eladó Zetor 10540! Kisebb (olcsóbb) traktort beszámítok! Azonnal munkára fogható! 2 személyes, 2 pótkocsit vontathat, friss műszaki, klíma... stb. 3159 óra (változhat) Ára: 7.500.000 Ft. Kp. esetén alkuképes. Borsod megye Érdeklődni: +36709354949
1.000.000 Ft
Eladó Super Zetor 50. A képeken látható, korának megfelelő állapotban. Üzemképes a traktor is, és a szalagfűrész része is. Az ár természetesen alkuképes. Több információval telefonon szívesen szolgálok, illetve videót is tudok küldeni.
12.345 Ft
Eladó egy megkímélt John Deere 7810 idős gazdától.
5.600.000 Ft +ÁFA
MTZ-892.2 traktor - 2011-es évjárat - műszakival - áfás számlával
9.999.999 Ft
Kihasználatlanság miatt eladó nagyrabecsült gépem. Friss vizsga. 200 LE.
10.000.000 Ft +ÁFA
Eladóvá vált a képeken látható Zetor Proxima 105 Plus, keveset használt, megkímélt állapotban. Folyamatosan szervizelt és karbantartott. Most esett át olajcserén és egy felújításon, új nyomatékváltót kapott és főkuplungot. Adagoló és porlasztó...
520.000 Ft
Eladó Zetor kistraktor 3011-es. Helyileg Kisteleken, 1960-as évekbeli. Foglalkozásra alkalmas állapotban. Szervokormányos, vízpumpa hibával eladó. Papírok nélkül. Az ár irányár.
7.500.000 Ft
Renault Ares 836 RZ traktor – Gyártási év: 2002 – Teljesítmény: 200 lóerő – Tulajdonban: 2016 óta – Vásárlás helye: Odisis Kft. – Üzemóra: 10.000+ (valószínűleg cserélt óra csoport; az előző tulajdonos is így hirdette) – Szín: selyemfekete...
12.345 Ft
saját gazdaságomba keresek tulajdonos által használt mtz traktort a képekhez hasollót
4.900.000 Ft
Eladó egy 2004-es évjáratú MTZ 820.1 típusú traktor jó műszaki és esztétikai állapotban. Gondosan karbantartott, azonnal munkára fogható. ✅ Főbb adatok: Gyártási év: 2004 Típus: MTZ 820.1 Üzemóra: 6554 Motor: 82 LE Kormányzás: Orbit rendszer Műszaki...
6.000.000 Ft
2025. június 14. 12:13 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szabolcsbáka
VALTRA - VALMET 665 - 4 1998. évjáratú, 2028. 11. hóig műszakival. 4 hengeres SISU motorral, 4400 köbcentis, teljes motorfelújítás, gyári állapotban eladó.
5.200.000 Ft
Zetor 6245 tur5 homlokrakodoval eladó
2025. június 14. 05:47 Vas, Vép
John Deere 4650 felújított adagoló. Visszamaradt darab. Cserélhető hasznos dologra. Tel.: 06 20 213 1016
5.500.000 Ft
Kevés üzemórával. Minden működik rajta.
1.350.000 Ft
Eladó a képeken látható MTZ 50-es, friss festéssel, 4 bar olajnyomással, új akkumulátorral, erős motorral, korának megfelelő állapotban. 2027 márciusig műszakival, törzskönyvvel. Kérem, hogy telefonon keressenek! Telefonszámon keressenek! Köszönöm.
1.700.000 Ft
2025. június 13. 18:12 Hajdú-Bihar, Létavértes (Vértes)
T-25 kis traktor difizáras,irányváltós,nagy műszerfalas gyári állapotban műszaki nélkül eladó.
3.000.000 Ft
Nagyfülkes MTZ 50 joystickos homlokradarral, amihez jár bála villa, kanál, trágyavilla; papírjai megvannak, műszaki lejárt. Jelenleg 82 első híd van alatta, sima híddal eladó, de ezzel a híddal is megvásárolható, ami külön megbeszélés tárgya. Azonnal...
4.000.000 Ft
Eladóvá vált Zetor 7711-es traktorunk. Homlokrakodóval, kanállal, bála tüskével és raklapvillával. Jó állapotban. Műszakira felkészítve.
1.950.000 Ft
1972-es évjáratú, jó állapotban lévő MTZ-50-es traktor, egyedi homlokrakóval felszerelve eladó. Forgalmi engedéllyel rendelkezik.
Automatikus fordítás
38.000 EUR
2025. június 13. 11:29 T4.75 Csehország
Poľnohospodársky traktor New Holland T4.75 - 2 hidraulikus okruhy - PTO 540/540E - Vzduchová sedačka vodiča - Prevodovka 12x12 PowerShuttle - Blatníky - Stredový okruh hidrauliky vrátane joysticku - Predný trojbodový záves vrátane PTO
8.290.000 Ft
Eladásra kínálunk egy 2002-es Massey Ferguson 6290 Dynashift traktort, 140 lóerővel, megbízható, erős motorral és karbantartott állapottal. Amit érdemes tudni: • Felújított motor • Új hidraulika szivattyú és vízhűtő • Friss olaj a motorban és a...
Megkímélt állapotú 130 lóerős Jhon Deere 6630-as traktor nyugdíjba vonulás miatt eladó.
Automatikus fordítás
38.850 EUR
2025. június 12. 16:13 415 Vario
2012 Fendt Vario 415 TMS Márka: Fendt Modell: 415 Vario TMS Év: 2012 Órák száma: 7187 Teljesítmény: 114 kW / 155 LE Fokozatmentes sebességváltó Teljesen működő lámpák Légkondicionáló Rádió Végsebesség: 40 km/h Platform: . Szuper kényelmes ülés Első...
Automatikus fordítás
30.550 EUR
2025. június 12. 15:42 T6020 Elite
New Holland T 6020 ELITE traktor Márka: New Holland Modell: T 6020 Elite Év: 2010 Üzemórák száma: 3537 Teljesítmény: 80 kW (110 LE) Hajtás típusa: Hajtás típusa: 4WD Sebesség km/h: 40 Sebességváltó típusa: Teljesen terhelés alatt kapcsolható Hengerek...
31.900 EUR
John Deere 7710 / 1999 / 12.200 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 1999 - Üzemóra: 12.200 h Motor információ: - Motor márka: John...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.556)
- Case IH (86)
- Claas (99)
- Deutz Fahr (42)
- Fendt (78)
- John Deere (260)
- Massey Ferguson (73)
- MTZ / Belarus (347)
- New Holland (126)
- Rába (41)
- Zetor (87)
- Több