6 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
4.650.000 Ft
MTZ 820.1 traktor, 2002-es évjárat, piros forgalmi rendszám, műszaki vizsga, jó állapotú gumik, légrugós ülés, szabadon futó kardán, rádiós magnó, két hangfal, ledes munkalámpák. Megvigyázott, jó, hadra fogható állapotban eladó.
Eladó kis családi gazdaságunk vezérgépe kihasználatlanság miatt. A gép jó állapotban van, rendelkezik gyári Trimble Automatakormányzás előkészítéssel de jelenleg egy AgOpen GPS rendszer működik benne. Járószerkezet jó állapotú, 70%-os Camoplast...
Korának megfelelő állapotú Belarus MTZ 82 traktor eladó. Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet.
21.000.000 Ft
Eladó tulajdonostól egy kivételesen jó állapotú John Deere 8120 típusú traktor. Extra tartozékok: - Trimble automata kormányzás - Ikerkerék - Művelő kerék Felújított motor és váltó! A traktor napi használatban van, azonnal munkára fogható állapotban...
5.850.000 Ft +ÁFA
MTZ 892.2, egyenes hidas traktor légfékkel, 2 hidraulikakörrel, órasúlyokkal. Gyártási év: 2003, műszaki vizsga érvényes 2028.01-ig. Motor: turbófeltöltős, Bosch adagoló, 90 LE / 4750 cm³. Teljes szerviz elvégezve: motor- és váltóolajcsere,...
5.900.000 Ft
Gazdák figyelem ! Eladó első tulajdonostól egy MTZ 892.2 típusú traktor teljesen felújított állapotban. Specifikáció: Gyártási év: 2003 2028 januárig érvényes műszaki vizsga 9421 üzemóra Komplett motor felújítás 6000 üzemóránál Jó állapotú gumik:...
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
4.650.000 Ft
MTZ 820.1 traktor, 2002-es évjárat, piros forgalmi rendszám, műszaki vizsga, jó állapotú gumik, légrugós ülés, szabadon futó kardán, rádiós magnó, két hangfal, ledes munkalámpák. Megvigyázott, jó, hadra fogható állapotban eladó.
Eladó kis családi gazdaságunk vezérgépe kihasználatlanság miatt. A gép jó állapotban van, rendelkezik gyári Trimble Automatakormányzás előkészítéssel de jelenleg egy AgOpen GPS rendszer működik benne. Járószerkezet jó állapotú, 70%-os Camoplast...
600 Ft
Villanypásztor karó akácból, átlagosan 140-150 cm, de van benne 125 cm-es is. Újak.
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Magas a koleszterinszinted? Ez a fűszer a megoldás!
Ha a koleszterinszinted magas, érdemes átgondolnod az étrendedet. Nem csodaszer,...
Fenékküszöb épül a Dunában, 6 milliárdba kerül
Szeptemberben már állni fog a teljes fenékküszöb, amit most először áramló...