Traktorok 869 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
4.990.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 10 éve hirdető
Eladó egy MTZ traktor második tulajdonostól, 2018-ban vettük. - Felújított motor (hüvely, dugattyú, gyűrű cserélve), új adagoló és kompresszor, azóta 500 üzemórát ment - 10 258 üzemóra - Rendszeresen karbantartott, folyamatos használatból - Nem...
12.850.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 9 éve hirdető
2026. február 5. 10:42 Győr-Moson-Sopron, Sopron
Massey Ferguson 3640 F XTRA eladó Motor: SISU 61/84 kW/LE, 3,3 l hengerűrtartalmú motor Váltó: 24x12 SpeedShift váltószerkezet, 40 km/h váltó mászó fokozattal Elektromos irányváltó Kormányzás: Állítható kormány Erőátvitel: Elektrohidraulikus...
1.350.000 Ft
Eladó MTZ 50-es traktor érvényes okmányokkal, műszaki vizsga nélkül. Megbízható mezőgazdasági munkagép, kedvező áron.
Mtz 892.2 eladó jó állapotban.2029.ig műszakival,csere is érdekel.
5.900.000 Ft
Jó műszaki, és esztétikai állapotban, 5 év friss műszakival!!!! Elől újszerű hátul még a gyári gumikkal! Erős füstmentes bontatlan motorral, jó pontos váltóval! 6000üzemórával! Frissen szervizelve, költségmentesen azonnal munkába fogható...
17.800.000 Ft +ÁFA
Eladó családi gazdaságból egy Basak 5120 traktor, 117 LE-s, 4 hengeres Deutz motor, 32 + 32 sebességes német ZF váltó - 45 km/h, 4 Powershift fokozat, elektromos irányváltó, automata powershift fokozat kapcsolás, kézi kuplung, elektromos függesztőkar...
12.800.000 Ft
Massey Ferguson 3630F 2017-es gyártmány, magánszemélytől eladó. 74 lóerős motor 1139 üzemóra Tlt kihajtás 540/540e Első és hátsó hidraulika kivezetés+hidromotor Állítható vonófej, hashúzó Hátulról vezérelhető hidraulika karok A motor még nem...
Rendesen karbantartott New Holland TM165 traktor eladó. - 2000-es évjárat - 13 500 üzemóra - Műszaki érvényessége: 2030 február Az eladás oka: nagyobb traktor vásárlása. További információ telefonon kérhető.
10.500.000 Ft +ÁFA
Eladásra kínálom gondosan karbantartott John Deere 6220 TLS Premium traktorunkat. 2002-es évjárat, 11 000 üzemórával. Rugózott első híd, 6x4 csoport Powershift váltó, klímaberendezés, légfék és olajfék. Felszerelve Quicke Q950 rakodóval, az utolsó...
4.500.000 Ft
1994-es MTZ 82 eladó. 4 éve teljes felújításon esett át. Átalakítva turbós, orbitos géppé. Családi gazdaságban kaszálásra és bála hordásra volt használva. Rakodóval együtt eladó.
5.650.000 Ft
2026. február 6. 14:38 Csongrád-Csanád, Makó
MTZ 892.2, cseh turbó, egyenes hidas, 50 km/h váltó, piros rendszám, jó műszaki állapotban, 5600 üzemóra, 18 tonna vontatás, szabadonfutó kardán, tulajdonostól.

Akciós
- 8 %
- 8 %
29.000.000 Ft
2026. február 6. 13:42 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszadada
Eladó Valtra T234 Versu traktor, 2016-os évjárat, 3700 üzemórával. A traktor saját tulajdonban van, a képeken látható, kiváló állapotban. Versu felszereltségi szinttel: rugózott híd és fülke, 4+1 elektrohidraulikus kiadószeleppár....
Zetor10540 trakror érdekelne
11.500.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható, rendszeresen karbantartott, jó állapotú Case IH Farmall 95A traktor + LRA85 gyári homlokrakodóval (bálatüskével). Évjárat: 2014 Motor üzemóra: 7430 Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 4485 ccm Hengerek száma: 4...
8.000.000 Ft
Jó műszaki és esztétikai, bontatlan gyári állapotában! Radiál 80-% BKT Gumikkal! 2027:04-hó ig érvényes műszakival!
7.100.000 Ft
Solis S50 RX traktor eladó .. 2022. januári forgalomba helyezés ...
1.450.000 Ft
Fortschritt ZT 303 D összkerékhajtású, orbitkormányzású, 5 tonna önsúlyú traktor azonnal munkára fogható állapotban, a képeken látható módon, Kiskunhalason eladó! 1 450 000 Ft.
8.000.000 Ft
Újonan vásárolt Landini trekker 95F eladó. Gyári súlyokkal és tartozékokkal, 2 körös hidraulika.
New Holland TL 90 2, 5 év műszakival eladó!
New Holland L 85 lejárt műszakival eladó!
13.000.000 Ft +ÁFA
Mintagazdaságból eladó, megkímélt állapotú, univerzális TYM 1304 traktor homlokrakodóval. A TYM traktor főként szállítási és telepi munkákat végzett, így kiváló állapotban van. Ideális választás mindazoknak, akik megbízható, sokoldalúan használható...
6.400.000 Ft +ÁFA
Kíméletesen használt, szép állapotú, klímás MTZ 820.4 traktor eladó. Megbízható gazdaságból származó, kiváló állapotú mezőgazdasági gép, azonnal munkára fogható. Az MTZ Belarus 820.4 traktor megbízható és gazdaságos választás minden mezőgazdasági...
6.350.000 Ft +ÁFA
Kíméletesen használt, jó állapotú MTZ 952.4 klímás traktor fronthidraulikával eladó. Megbízható gazdaságból származik, azonnal munkára fogható, megbízható mezőgazdasági gép. Ideális választás minden gazdálkodó számára.
10.990.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható, 2012-es New Holland T6050 típusú traktor. 13 070 üzemórával, jó általános és esztétikai állapotban. Megbízható New Holland mezőgazdasági gép T6050 modell, kiváló választás mindennapi traktor feladatokra.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (869)
- Case IH (37)
- Claas (23)
- John Deere (121)
- Landini (30)
- Massey Ferguson (32)
- MTZ / Belarus (257)
- New Holland (75)
- Rába (26)
- Steyr (22)
- Zetor (53)
- Agria (2)
- Antonio Carraro (4)
- Armatrac (1)
- Basak (1)
- Challenger (2)
- Deutz Fahr (21)
- Dutra (6)
- Egyéb traktor (11)
- Fendt (13)
- Ferrari (2)
- Fiat-Fiatagri (2)
- Ford (3)
- Fortschritt ZT (9)
- Foton (5)
- Goldoni (3)
- Hattat (8)
- IHC (4)
- Irum (1)
- Iseki (2)
- JCB (7)
- Jinma (1)
- Jumz (3)
- Kirovec (2)
- Kubota (8)
- Lamborghini (4)
- Lánctalpas traktor (5)
- Lindner (1)
- LTZ (2)
- McCormick (9)
- Mercedes (1)
- Renault (5)
- RS (1)
- Same (8)
- Solis (2)
- T-150K (8)
- TYM (1)
- UTB (3)
- Valtra - Valmet (12)
- Vladimirec / VTZ (3)
- Yanmar (2)
- YTO (5)

Ki ne hagyd! Ez a 6 fontos kerti feladatot nagyon megéri még tavasz előtt elvégezni!
Ne várj a tavasz beköszöntéig! Ezeket a teendőket még most, tél végén érdemes...