Traktorok 819 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
14.500.000 Ft +ÁFA
Gazdaság átadása miatt eladó megkímélt és jól karbantartott New Holland T6080 traktor.
3.800.000 Ft
Eladó Belarus Jumz Tornado típusú traktor. Gyári négyhengeres, turbós IVECO motorral, rendkívül erős, dinamikus, kis fogyasztású, füstmentes motorral. 3x4 sebességgel, 3-as csoportváltó, 4-es főváltó, ami szinkronváltó, oldalváltós. Egykörös...
3.900.000 Ft
Első tulajdonostól eladó. 2029-ig műszaki.
1.700.000 Ft
Eladó a képeken látható Fortschritt ZT 323 A tipusú traktor, 6 hengeres Mercedes motorral műszaki nélkül ,indítható működőképes állapotban, újszerű akkumulátorokkal!
5.555.000 Ft
Eladó családi gazdaságból (korábban Német családi lovardában dolgozott) IH Case 856 XL típusú traktor, 85 LE, évjárat: 1986, 6300 üzemóra van benne. Német okmányokkal rendelkezik.
4.200.000 Ft
Eladó MTZ 820. Korához képest jó állapotban. Minden működik rajta. 4 év műszakival. Azonnal munkára fogható.
2.490.000 Ft
Eladó Massey Ferguson 595 a képeken látható állapotban. Minden működik rajta. 4,5 év műszakival. Azonnal munkára fogható.
14.990.000 Ft
Első tulajdonostól, kizárólag kertészetben és könnyű munkára használt New Holland TD5050 eladó. 2014. évjáratú, 2329 garantált üzemórával, 4 hengeres, 95 LE-s motorral. Felszereltség: klíma, TRIMBLE robotpilóta előkészítés, HAUER homlokrakodó...
2.400.000 Ft
Eladó MTZ 550-es traktor 80-as motorral, darázsderékkal szerelve, 9 felezővel, 540/1000-es kihajtással, nagyon jó állapotban.
Gyári 892 MTZ motor eladó. Kitűnő állapotú, indítható, kipróbálható.
3.200.000 Ft
Eladó 1994-es évjáratú MTZ 82-es traktor, 5000 üzemórával, jó gumikkal, októberig érvényes műszakival.
3.200.000 Ft +ÁFA
Eladó MTZ 82 frissen felújított váltóval! A gép jelenleg is használatban van. Érdeklődni telefonon.
23.000.000 Ft
Eladó egy megkímélt állapotú New Holland traktor. - fokozatmentes váltó, front hidraulika 540/540E/1000, front TLT - rugózott fülke és híd - 4 pár kihelyezett hidraulika hátul, 1 elöl - légfék, automata vonófej, hasi vonó - interview 4 monitor,...
160.000 Ft
Eladó oldalhidraulika MTZ-én volt. 0670 611 7052
8.900.000 Ft
Massey Ferguson 5455 típusú traktor, Dyna 4 váltóval, azonnal munkára fogható állapotban eladó. Működik mindene, elöl új, hátul 90%-os gumikkal, új hidraulikaszivattyúval. Az összes olaj és szűrő frissen cserélve van a traktoron. Műszaki érv.:...
1.050.000 Ft
Eladó a képen látható 50-es MTZ, kitűnő állapotban, újszerű gumikkal, minden ajtó és ablak megvan (az ajtó alja nem rohadt). Német exportos gép, rendezett magyar okmányokkal. MBP pótkocsi és szippantó csere érdekel.
11.400.000 Ft
Eladó munka megszűnése miatt. Az összes olaj és összes szűrő cserélve. Kardán kihajtas felujjítva/lamellák,gumigyűrűk, mágnes szelepek/. Első kerék csapágyak szimeringek cserélve. Kormány munkahengerek karmantyuzva Hátsó munkagép emelő munkahengerek...
1.800.000 Ft
2025. július 13. 14:20 Bács-Kiskun, Madaras
Eladó a képen látható traktor 1050 üzemórával, piros rendszámmal, érvényes műszakival. 1998-as évjárat, piros-fekete, az utolsó évjáratokból, kitűnő állapotban.
7.000.000 Ft +ÁFA
2025. július 12. 17:03 Hajdú-Bihar, Hajdúhadház
Eladó egy Belarus MTZ 892.2 típusú traktor, amely 2014-ben készült, első üzembe helyezése 2015. március 6-án történt. A traktor jó műszaki és esztétikai állapotban van, folyamatosan karbantartott és szervizelt az AgroRoll 96 Kft. által. Megbízható...
9.500.000 Ft +ÁFA
Eladó egy 2007-es gyártású, 2008.02.13-án üzembe helyezett magyarországi Landini Landpower 135 TDI típusú mezőgazdasági vontató! Motor: 6 hengeres, 99 kW/135 LE-os turbós, 6000 ccm Perkins motoros, Váltó: mechanikus váltó/irányváltó, légrugós ülés...
46.000 EUR
Rendkívül megkímélt állapotban, kívül-belül kopásmentes, valós 1500 üzemórával.
11.500.000 Ft +ÁFA
Kabin, klíma, 1+2 körös légfék, alsó húzó, rugózott kabin, rugózott első híd, művelőkerék.
28.000.000 Ft
Zetor 160 traktor eladó kihasználatlanság miatt, nagyon megkímélt, újszerű állapotban, 949 üzemórával, 70 000 EUR.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (819)
- Case IH (29)
- Claas (20)
- Deutz Fahr (19)
- John Deere (101)
- Landini (20)
- Massey Ferguson (21)
- MTZ / Belarus (271)
- New Holland (68)
- Rába (28)
- Zetor (63)
- Több

Figyelj oda! Lehet, hogy ezek a szabályok rád is vonatkoznak
Fontos figyelmeztetés az AKG-ban részt vevő gazdálkodóknak.
Milliárdok jutnak a falvaknak – most indul az új pályázati kör!
A magyar kormány másfél évtizede kiemelt figyelmet fordít a vidéki térségek...