Traktorok 808 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
990.000 Ft
Eladó MTZ 50, 1976-os évjáratú, újszerű hátsó gumikkal, normál állapotban, jó motorral, váltóval. Tel: 06-30-369-3703
12.345 Ft
Eladó egy megkímélt John Deere 7810 idős gazdától.
8.300.000 Ft
Eladóvá vált MTZ 892.2 típusú traktorunk kis családi gazdaságból a gazdálkodás felhagyása miatt. Kedvelt gépünk egy kisebb gyümölcsös gépi teendőit látta el, ezért keveset használt, kifogástalan esztétikai és műszaki állapotban kerül eladásra. Motor:...
23.000.000 Ft +ÁFA
Eladó kihasználatlanság miatt ez a kitűnő műszaki és korához képest esztétikai állapotú John Deere 8110 traktor. Made in Illinois. Powershift váltóval, 16 előre, 4 hátra. Elöl 90%-os, hátul 60%-os gumikkal. Frissen cserélt összes olaj, szűrő és...
9.380.000 Ft
2025. június 16. 16:47 Pest, Cegléd
Eladó egy ritka jó állapotú M 100. 6 henger szívó motor 5900 kg önsúly 40km/h power váltó 30 tonna vontatás Grammer légrugós ülés 80% os gumik ( 75 cm ben elmegy) 10.400 (VALÓS!!!) óra. Friss vizsga azonnal vihető +36 20 569 8559
1.300.000 Ft
Eladó egy megkímélt állapotú traktor. Rendezett papírok, fülke és egy tolólap jár hozzá!
9.999.999 Ft
Kihasználatlanság miatt eladó nagyrabecsült gépem. Friss vizsga. 200 LE.
4.999.999 Ft
Családi gazdaságból, kihasználatlanság miatt eladó. Kombi turbó nélküli. John Deere klímával és Grammer ülés van benne, fülkéje szigetelt. Új akkumulátorokat kapott, a gumik kb. 70%-osak.
14.000 Ft
2025. június 16. 10:35 Vas, Oszkó
Fendt 712 Vario,vagy New Holland TS110-es felújított eladó
15.000.000 Ft +ÁFA
Eladó 2009-es McCormick TTX 190-es traktor 4909 üzemórával, új 500 üzemórás motorral.
1.500.000 Ft
AKCIÓ Eladó mtz 82 piros rendszámmal lejárt műszakival üzemképes állapotban
26.000.000 Ft
Tevékenység megszűnése végett eladó egy kifogástalan állapotban lévő CLAAS AXION 830. típusú traktor 230.le. klíma rugózott fülke két pótkocsi vontatás a forgalmiba bejegyezve a gép kipróbálható azonnal munkára fogható . Cserélhető vagy 95-120.le....
7.800.000 Ft +ÁFA
Eladó Családi gazdaságból eladó egy 7340-es Zetor traktor, 2 db vadonat új hátsó gumi a bónusz,nem leharcolt ,széthullott darab,új korában vásárolt,1 tulajdonos,valós üzemórával.A gép mellett, kicsit alkuképes az ár.Napi használatban van.
24.500.000 Ft +ÁFA
2025. június 16. 08:48 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírbogdány
John Deere 7830 traktor eladó Üzemóra: 9194, motor üzemórája: 3224. Kitétel által motorcsere történt. Megkímélt állapotú, szervizelt, dokumentált szervizelés és tankolás. Ikerkerék nélkül eladó!
3.500.000 Ft +ÁFA
2025. június 16. 08:39 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírbogdány
Mtz 82 traktor eladó. Újként vásárolt, első gazdás. Rendszeresen szervizelt, nehéz munkát nem végzett, megkímélt állapotú traktor. Teljesen üzemképes állapotban, újszerű gumikkal. 1 év műszakival.
1.250.000 Ft
2025. június 16. 06:08 Zala, Ozmánbük
Eladó a képen látható Zetor 3011-es traktor négyhengeres, felújított motorral, a felújítás óta 51 üzemórát ment. 90%-os gumikkal, azonnal munkára fogható, adásvételivel. Sok ajándék tartalék alkatrész van hozzá.
4.300.000 Ft
Eladó Dutra 1000-es, üzemképes állapotban.
6.000.000 Ft
Eladó piros rendszámos Lamborghini kistraktor friss műszakival 45 lóerős Rakodóval, új gumikkal Munkára fogható állapotban Kisebb traktort beszámítok értékegyeztetéssel
10.500.000 Ft +ÁFA
2025. június 15. 21:49 Fejér, Gánt
Első tulajdonostól, kevés üzemórával a képen látható Rk 210es kaszával eladó ! Csak kaszált, sodort és bálázott! Jelenleg lejárt műszakival ,de megegyezés szerint friss vizsgával is vihető ! Szállításban tudunk segíteni !
8.250.000 Ft
2025. június 15. 21:36 Csongrád-Csanád, Maroslele
New holland 110-90 eladó 110 lóerő szivó diesel iveco motoral Mehanikus kapcsolású mindene :( váltó .tlt .hidraulika első hajtás) 2002 évjárat 80% gumik elöl bkt . hátul taurus Fekete rendszámos mg vontató de lejárt műszaki 2. Tulajtól Eladó vagy...
11.000.000 Ft +ÁFA
Eladóvá vált a képeken látható Zetor Proxima 105 Plus, keveset használt, megkímélt állapotban. Folyamatosan szervizelt és karbantartott. Most esett át olajcserén és egy felújításon, új nyomatékváltót kapott és főkuplungot. Adagoló és porlasztó...
520.000 Ft
Eladó Zetor kistraktor 3011-es. Helyileg Kisteleken, 1960-as évekbeli. Foglalkozásra alkalmas állapotban. Szervokormányos, vízpumpa hibával eladó. Papírok nélkül. Az ár irányár.
7.450.000 Ft
Eladó Case IH 5150 Maxxum mezőgazdasági vontató műszakival, jó gumikkal. Powershift váltóval, elektromos irányváltóval, légrugós üléssel, új klímával és turbóval felszerelt. Teljesítménye 130 LE. Érdeklődni a megadott telefonszámon. McHale-V660...
Eladó 2002-es évjáratú John Deere 6920S 1+2 körös fékrendszerrel, 3 pár hidraulika csatlakozóval, front hidraulikával, rugózott híddal, jó gumikkal és adagolós motorral, amelynek a teljesítménye 160 lóerő. A fülke újra lett kárpitozva, a klíma...
11.500.000 Ft
Kitűnő állapotú, 2006 évjáratú TG 285, gyárilag 310 lovas. Garantáltan 10 758 üzemóra, új kora óta végig vezetett szervizkönyve van, rendszeresen karbantartott, tökéletes motor-váltó, 4 új BKT gumi, új klíma, friss műszaki, has húzó, harmadik pont...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (808)
- Case IH (29)
- Deutz Fahr (16)
- Fendt (18)
- John Deere (107)
- Landini (17)
- Massey Ferguson (26)
- MTZ / Belarus (274)
- New Holland (60)
- Rába (32)
- Zetor (65)
- Több

Ha így gondozod, igazán gyönyörű lesz a begónia!
Ha ezt tudod, akkor egész nyáron át virágozni fog a begóniád._fill_540x300_0.jpg)
NAV: már kétmillió forintig kérhető automatikusan a részletfizetés
A pénteken életbe lépett módosítás a pótlékmentes részletfizetés lehetőségét..._fill_540x300_0.jpg)