Traktorok 802 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
1.590.000 Ft
Gyári orosz 1025/1221/1523 MTZ komplett, új sebességváltó eladó!
11.500.000 Ft
2025. június 2. 19:05 Csongrád-Csanád, Szatymaz
Mtz traktor 892.2, 2017-es évjáratú, Dakota segédemelővel, új homlokrakódóval, jó gumikkal, érvényes műszakival, jó állapotban eladó.
2.700.000 Ft
Mtz 80-as, 1 éve teljesen felújítva. Kihasználatlanság miatt eladó. Hátulja Váltó Kuplunház Első híd Új gumik Új kárpit
875.000 Ft
Eladó, jó állapotban lévő MTZ 50-es.
40.000.000 Ft +ÁFA
2025. június 1. 21:54 Borsod-Abaúj Zemplén, Borsodgeszt
Januártól eladó egy Valkon Kft.-nél forgalomba helyezett Valtra T234 Active . Második tulajdonos, hátrameneti kormány.Mászó fokozat stb. 2980 üzemóra a traktorban. Defekt tűrő Nokian gyári gumizás. Összes tartozékával eladó.
13.000.000 Ft +ÁFA
John Deere 8200 eladó, korának megfelelő állapotban. Évjárat: 1997, 8,1 motor, 20 000 üzemóra (motorba 2 000), duplakerék szett, jó gumik, duplakerék kopott, jó klíma, AT Ready (automata kormányzás kormány forgatóval), légfék rendszer, LED-es...
7.999.999 Ft +ÁFA
Eladó egy 2018.12.22-én forgalomba helyezett MTZ 820 traktor. Valós, garantált 1126 üzemórával, aminek a 95%-a könnyű munka volt. Mindene teljesen gyári, hibátlan, bontatlan. Az utolsó csavarig minden működik rajta, ez már a hengerenkénti...
2.250.000 Ft
Zetor 16145 traktor üzemképes állapotban, erdészeti célra eladó.
4.700.000 Ft
2025. június 1. 13:54 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Eladó mtz 1025 2008 évjárat üzemképes állapotban szlovák papirokkal csere érdekel
Kubota GL 29 kistraktor eladó! A traktor megkímélt állapotban van. Piros rendszámos.Friss műszaki vizsgával.Talajmunkát nem végzett! Üzemóra változhat,mivel használatban van.Bővebb információ telefonon! Rejtett telefonszámot nem veszek fel.Email-re...
4.300.000 Ft
2025. június 1. 11:56 Békés, Mezőgyán
MTZ 920 eladó! 1999-es évjárat! Érvényes műszaki vizsgával rendelkezik, jó motorikus és szerkezeti állapotban, jó gumikkal, sok új alkatrésszel. Pl.: új 155 Ah akkumulátor, új szervószivattyú, új halszem, felújított orbit munkahenger, felújított...
4.100.000 Ft
Kisméretű családi gazdaságban használt MTZ 82 traktor eladó - MTZ 82 traktor
2025. június 1. 10:06 Hajdú-Bihar, Hajdúbagos
Kihasználtság miatt eladó Mtz 1025 traktor,gyári trac lift rakodóval. Bálatüske,bála fogó,trágya rakó villa.
1.920.000 Ft
Fortschritt ZT 303 összkerekes, orbitkormányzású traktor eladó!
55.000 Ft
Acv vonófej eladó
18.500.000 Ft
Eladó Claas Axion 850,7230 munkaórával, szép, még kímélt állapotban. Forinthidraulika. Az üzemóra változhat a napi használat miatt. Az összes tartozékaival eladó. Leírás Claas Axion 850 CEBIS (7230 üzemórás) Hexashift 24/24 50 km/h váltó, rugózott...
800.000 Ft
Eladó mtz 80 üzemképes állapotban
2.900.000 Ft
Mtz 82 traktor 1994 évjárat jó motor váltó azonnal munkára fogható jó gumikkal pirosrendszam 2029ig műszaki
10.500.000 Ft
2022 ben vásárolt újonnan mtz 820 traktor garantált 87 üzemóra Új mindene pirosrendszam 2027 ig műszaki nincs plusz áfa
4.000.000 Ft
Mtz 82.1 traktor eladó új gumikkal friss műszaki nagymuszerfal orbit kormány oldalvalto pirosrendszam szép belső azonnal munkára fogható jó motor valtó
4.600.000 Ft
Mtz 820.2 egyeneshidas traktor eladó jó motor váltó azonnal munkára fogható pirosrendszam friss műszaki 2030ig szállítás megoldhato
2.350.000 Ft
2025. május 30. 22:10 Békés, Medgyesbodzás (Gábortelep)
MTZ-80 KCR 4010-es daruval eladó, a képen látható csipegető kanállal. A trágyavilla nem jár hozzá. 2006 óta van a tulajdonomban, rendezett okmányokkal (rendszám, forgalmi engedély, törzskönyv), forgalomból ideiglenesen kivonva. Kipróbálható,...
4.100.000 Ft
2025. május 30. 18:28 Hajdú-Bihar, Báránd
2008-as évjáratú MTZ 920.3 eladó Rendezett okmányokkal, műszaki lejárt Képeken látható állapotban Csere szóba jöhet
3.850.000 Ft
2012-es évjáratú MTZ 820 eladó Nagyon jó szerkezeti állapotban Érvényes külföldi okmányokkal Csere érdekel
Zetor Crystal 12145 traktor, friss műszakival, hátul Új gumikkal, azonnal munkára fogható állapotban eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (802)
- Case IH (29)
- Claas (15)
- Deutz Fahr (16)
- Fendt (18)
- John Deere (108)
- Massey Ferguson (27)
- MTZ / Belarus (268)
- New Holland (60)
- Rába (32)
- Zetor (65)
- Több
Hirdetés