Traktorok 831 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
12.500.000 Ft
Eladó a képen látható 2014-es New Holland kitűnő állapotban, 5700 üzemórával. Ez még a jól bevált adagolós, 4485 cm³ motorral szerelt, ritka mászó fokozattal, 3×4 mechanikus váltóval. Az eredeti kerekeivel kerül átadásra.
4.800.000 Ft
Foton Europard FT904, 90 LE-s, klímás, 4 hengeres Perkins motorral, Grammer légrugós üléssel, felső hidraulikus munkahengerrel, piros rendszámmal, rendezett papírokkal, műszaki nélkül, gazdaság felszámolása miatt eladó! Azonnal munkára fogható!
8.900.000 Ft +ÁFA
Eladó 2015-ös gyártású Pasquali Mars 8.85 megfordítható, fülke nélküli kertészeti traktor kevés üzemórával, friss műszakival, július végi átadással. A traktor hidroakkumulátorral, 4 egyforma kerékkel és front hidraulikával rendelkezik, megfordítható,...
2.000 Ft
2025. július 10. 11:40 Vas, Kőszegpaty
Steyr 50 lóerős traktor, 540, 1000 és menetarányos kardánhajtással, billentés kivezetéssel, újszerű hátsó gumikkal, kinti okmányaival eladó!
2025. július 10. 09:18 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírderzs
Eladó kihasználatlanság végett egy jó állapotú traktor, újszerű gumikkal, műszakival, új rendszámmal, forgalmival! Csere nagyobbra vagy kombirakodóra vagy MTZ 82-es homlokrakodósra megegyezés szerint!06303121661
3.900.000 Ft
Dutra 1000 eladó, 4 bar olajnyomással, a képeken látható állapotban.
90.000 EUR +ÁFA
John Deere 6210R eladó Kiváló állapotban lévő John Deere 6210R traktor eladó, gyári John Deere H360 homlokrakodóval. – AutoPowr (IVT) váltó, 50 km/h – GPS kiépítés – Rugózott első híd és fülke – Digitális klíma, elektromos tükörállítás, tükörfűtés –...
Forrásnyelv: Német
31.800 EUR
Bj. 1998, 6.615 Bstd., 88 kW, gefederte Vorderachse, 50 km/h Getriebe, Fronthydraulik, Frontzapfwelle, el. Kabelbaum neu, Dieselleitung neu, Allradantrieb neu gelagert, Druckluftbremse, Klima, TÜV bis 2025. Unterlenker KAT 3, Anhängevorrichtung,...
Eladó Rába Steiger 250! Felújított motor, váltó, osztómű! További információk a megadott telefonszámon!
1.600.000 Ft
Steyr 1400 típusú traktor, újonnan beszerelt 135 lóerős Ford motorral, szoruló váltóval eladó.
2.150.000 Ft
2025. július 9. 15:02 Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Belarusz-Jumz traktor kevés üzemórával, garázsban tartott, gyári állapotban, 2028. 04. 18-ig műszakival rendelkezik. Eladó vagy elcserélhető értékegyeztetéssel japán kistraktorra, targoncára vagy kis haszonjárműre.
12.600.000 Ft +ÁFA
2025. július 9. 13:03 Hajdú-Bihar, Derecske
CASE IH Magnum 310-es traktor eladó, ikerkerék nélkül.
Családi gazdaságból eladó: - jó gumik - bontatlan motor - gyári automata kormányzás előkészítés - 3 kihelyezett hidraulikakör - jó állapotú, megvigyázott traktor - csatos hátsó duplakerék szett jó állapotú Michelin gumikkal
9.500.000 Ft
Kisgazdaságból eladó egy Ursus 80 LE homlokrakodós traktor. Ursus márka, de minden alkatrésze Hattat. Perkins motoros, gyárilag erősített, legmagasabb felszereltségű homlokrakodóval!
6.500.000 Ft
Jó állapotú, frissen szervizelt, munka közben megtekinthető! Üzemóra:17886
8.000.000 Ft
MTZ 820, 2016-os, garázsban tartott, megkímélt, újszerű állapotban, 310 üzemórával, új akkumulátorral, új kis önindítóval, kihasználatlanság miatt eladó. Ár: 8 millió Ft. Érd.: 30 296 5454. Képeket telefonra tudok küldeni.
1.950.000 Ft
1991-es JUMZ traktor eladó, kevés üzemórával, gyári állapotban.
1.750.000 Ft
MTZ 50 traktor eladó felújított motorral
9.250.000 Ft
Eladó egy szép, megkímélt Landini Powerfarm 95 traktor, 8500 üzemórával, 2028-ig műszakival.
2025. július 8. 15:00 Csongrád-Csanád, Kistelek
Eladó Zetor Crystal 16145-ös üzemképes, klímás traktor. Váltó teljesen feljavítva.
Eladó Zetor Crystal 12045-ös.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (831)
- Case IH (28)
- Deutz Fahr (20)
- Fendt (23)
- John Deere (102)
- Landini (24)
- Massey Ferguson (23)
- MTZ / Belarus (270)
- New Holland (68)
- Rába (30)
- Zetor (60)
- Több

Fontos változás: ezt a díjat már a NAV számlájára kell utalni
Több vállalkozás még mindig tévesen a Nébih-nek utalja a díjat, pedig a...
Zavarta a nádas, hát kiirtotta – de nem ússza meg!
Egy Natura 2000-es területen permeteztek ismeretlen szerrel csónakból, majd..._fill_540x300_0.jpg)