Traktorok 2.059 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
35.950.000 Ft +ÁFA
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2019 Üzemóra: 3129 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa:...
2026. február 19. 08:24 Tolna, Tolna
75 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 75 LE Hengerűrtartalom: 2500 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 3000 kg Üzemanyagtartály mérete: 85 liter Hidraulika szivattyú: 52+30 liter/perc Gumi méret:...

Akciós
- 5 %
- 5 %
19.950.000 Ft +ÁFA
Első tulajdonosától beszámított, a MAGTÁR KFT szervíze által szervízelt megkímélt állapotú traktor. Rugózott híd, rugózott fülke, elektromos hidraulika szelepek, jó motor- ami még nem AdBlue adalékos, 7000 üzemóra, 2011 évi gyártás, rendszeresen...
2026. február 19. 10:39 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ DEUTZ-FAHR 6135C UNIVERZÁLIS TRAKTOR EGYEDI AKCIÓBAN A DORKERTŐL! PRÉMIUM KATEGÓRIÁS 135 LE-S UNIVERZÁLIS TRAKTOR KEDVEZŐ ÁRON A KÉSZLET EREJÉIG! Főbb műszaki paraméterek: Maximális teljesítmény: 136 LE Stage 5 common rail 4 hengeres motor kedvező...
199.000 EUR +ÁFA
Steyr Terrus 6300 traktor, 2023-as gyártású, összesen 605 üzemórát demózott. Forgalomba helyezve még nem volt, újként, első forgalomba helyezéssel, gyári garanciával eladó. KAVOSZ kamattámogatott lízing, fix 3%/év kamattal igénybe vehető....
59.900 EUR +ÁFA
2026. február 18. 10:19 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5125 univerzális, 126 lóerős traktorok készletről!!! Kedvező ár a készlet erejéig!!! Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem, kérje ajánlatunkat. Kedvező finanszírozás - teljes körű ügyintézés Főbb műszaki adatok: - 4 hengeres,...
17.250.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 11 éve hirdető
John Deere 6110M, 2018-as évjáratú traktor eladó. PowerQuad Plus 24/24, 40 km/h váltó, 6500 üzemórával. 540/65R38 és 480/65R24, 60%-os gumiabroncsokkal felszerelve. TLT: 540/750/1000 U/min, légfék, vonósín, eredeti gyári állapotban. Rendezett magyar...
11.869.000 Ft
TECHNIKAI JELLEMZŐK Motor: HATZ 3H50T Teljesítmény kW/HP: 19/26 Motor fordulatszám, fordulat/perc: 2800 Hengerűrtartalom (ccm): 1464 Nyomaték (Nm/fordulat): 130/1300 Hűtés: Víz Hengerek száma: 3 Hajtóműház: Mechanikus meghajtás, szinkronváltó...
23.950.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 10 éve hirdető
JOHN DEERE 6175M TRAKTOR, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:23950000 huf Évjárat: 2017 Üzemóra: 10450 Motor típusa: 6 hengeres John Deere motor Hengerűrtartalom: 6,8 l Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 175 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa:...
46.500 EUR +ÁFA
2026. február 22. 10:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Megérkezett a Same család legújabb tagja telephelyünkre! Elektromos és mechanikus irányváltóval, bevezető áron. Az árak kizárólag a készleten lévő néhány darabra vonatkoznak. Same Explorer 105 Natural GS felszereltségi példa: FARMotion Tier V, 4...
18.600.000 Ft
2026. február 20. 17:43 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...

Akciós
- 3 %
- 3 %
17.785.000 Ft +ÁFA
2026. február 20. 09:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
FARMotion Tier V motor, 4 hengeres, turbó-intercooler, 3849 cm³, DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 101 LE / 74 kW, max. teljesítmény: 106 LE / 78 kW. Folyadék- és olajhűtés, elektronikus vezérlés. Főbb jellemzők: -...
15.480.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legsokoldalúbb kínálatával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési, valamint erdészeti gépek...
38.800 EUR +ÁFA
Kiemelt 10 éve hirdető
A DAP Kft. a Valpadana traktorok kizárólagos forgalmazója Magyarországon. A 3000-es széria két motorváltozatban, 68 és 75 lóerő teljesítménnyel, valamint kétféle hasmagassággal (437 és 487 mm) érhető el. Traktorjainkat egyedi igényekhez igazítva,...
41.950.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 2 éve hirdető
Első, magyar gazdától eladó egy rendkívül megvigyázott John Deere 6130R mindösszesen 1049 üzemórával. Az Grammer ülésen, utasülésen és a hűtőn még rajta van a gyári fólia. SF1 jellel és StarFire 6000 antennával vásárolható meg, mivel ez is jár a...
12.500.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 3 éve hirdető
2026. február 18. 06:55 Bács-Kiskun, Szeremle
Újat vagy kiváló ár-érték arányú, 576 üzemórás használt traktort keresel? Ha az utóbbit, akkor ez a Deutz-Fahr Keyline 5090 traktor kivételes választás. Kihasználatlanság miatt eladó, 2 éve nem volt használatban a gazdaság megszüntetése óta. MOTOR...
1.990.000 Ft +ÁFA
2026. február 23. 13:19 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó John Deere 4240 kijlező .
3.650.000 Ft
Eladó! Rába Steiger 250 Klímás Piros rendszámos, 4db Újszerű gumival, gömbölyű hidas, Klímás, Motorja kopogósan jár. egyben vagy bontásra. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért...
Utolsó darabok hagyományos MTZ motorral! Új, gyári összeszerelésű Belarus traktorok készletről. Kérje munkatársunk ajánlatát!
5.999.000 Ft +ÁFA
Kiváló állapotú MTZ 952.5 traktor eladó, mindössze 3300 üzemórával, 2015-ös évjárattal. A traktor összes funkciója hibátlanul működik. Felszereltség: - klíma, - pótkocsi vonófej, - légrugós ülés. Megbízható, alacsony üzemórás mezőgazdasági traktor...
49.990.000 Ft +ÁFA
Eladó jó állapotú, hibakódmentes, garantált üzemórás John Deere 8360R traktor. - 40 km/h IVT váltó - K80 hasi húzó - Pótkocsi vonófej - Rugózott híd - 6 pár hidraulikakör - Légfék - Ikerkerék - Külső és belső keréksúlyok - GPS StarFire 3000 antenna 3...
15.500.000 Ft +ÁFA
3,4 literes 99 LE-s FPT motor, 40 km/h-s ElectroCommand 16/16-os powershift váltó, elektromos irányváltó, rugózott kabin, front súly, 540/540E/1000 TLT fordulat, 3 pár kihelyezett hidraulika kör, légrugós ülés, utasülés, légfék 25 tonna vontatással,...
15.500.000 Ft +ÁFA
2015 kiadású, New Holland T5.95 2850 üzem órával. Friss műszaki, 4 új injektor, rugózott fülke, megóvott állapotban. További kérdés esetén, érdeklődni telefonon.
157.900 EUR
2026. február 23. 10:59 Tolna, Tolna
John Deere 6R 185 - 2024-es évjárat - 830 üzemóra - 185 lóerő - AutoPowr fokozatmentes váltó - klíma - légpárnás ülés - MultiControlleres kartámasz Command Pro Joystickkal - Integrált monitor - kabinrugózás - rugózott első híd - fronthidraulika -...
16.900.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú új kora óta egy gazdás traktor! Gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, gyári Michelin gumikkal, kizárólag könnyű munkákat végzett, nincs adblue, nincs egr, rugózott fülke, 16/16 Dyna-4 váltóval,...
47.500.000 Ft +ÁFA
Massey Ferguson 7S.155 Dyna-6 Exclusive traktor eladó! 155 LE-s, 6 hengeres, 6600 ccm AgcoPower motor Dyna-6 csoportos powershift sebességváltó (24/24 fokozat), 50 km/h sebesség PowerControl elektromos irányváltó sebességváltás funkcióval 150 l/p...
14.000.000 Ft +ÁFA
Solis 90 Standard traktor 5 év garanciával, készletről azonnal A Solis 90 CRDi Stage V – ahogy típusmegjelöléséből is látjuk – továbbra is Common Rail rendszerű motorral érkezik. Ennek köszönhetően, az összes Solis gyártmánnyal együtt, minden európai...
11.000.000 Ft +ÁFA
Solis 60 Standard traktor - 5 év garanciával, készletről azonnal A 60 lóerős Stage V modell esetén a motort katalizátorral, részecskeszűrővel és turbófeltöltővel látták el, ami úgy képes teljesíteni a kibocsátási normákat, hogy a traktor...
Univerzális, középkategóriás Zetor Major traktorok eladók! A Major CL 80 modell takarékos, 75 LE teljesítményű, Stage V besorolású, 2,9 literes Deutz motorral rendelkezik. A típus 12/12 sebességes szinkronváltóval és mechanikus irányváltóval van...
16.990.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 11 hónapja hirdető
Claas Arion 640 Cebis - 2012-es évjárat - 9.354 üzemóra(változhat, jelenleg még használatban) - 169 lóerő névleges teljesítmény - 24 + 24 fokozatú 6 poweres HexaShift váltó - MultiControlleres kartámasz integrált Cebis terminállal - légpárnás ülés -...
19.000.000 Ft
New Holland T7.200 traktor 6322 üzemórával, Trimble rendszerrel eladó. Azonnal munkára fogható. Megtekinthető Acsádon, Vas megyében.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.059)
- Case IH (90)
- Claas (138)
- Egyéb traktor (127)
- Farmtrac (205)
- Fendt (95)
- John Deere (417)
- Massey Ferguson (71)
- McCormick (58)
- MTZ / Belarus (235)
- New Holland (84)
- Agria (1)
- Antonio Carraro (6)
- Armatrac (1)
- Basak (1)
- BCS (1)
- Branson (1)
- Carraro Agricube (1)
- CAT (2)
- Challenger (13)
- Deutz Fahr (43)
- Dutra (1)
- Ferrari (2)
- Fiat-Fiatagri (11)
- Ford (3)
- Fortschritt ZT (2)
- Foton (6)
- Fotrak (3)
- Goldoni (9)
- Hattat (8)
- IHC (1)
- Iseki (2)
- JCB (9)
- Jumz (3)
- Kioti (11)
- Kirovec (7)
- Kubota (13)
- Lamborghini (24)
- Lánctalpas traktor (1)
- Landini (20)
- Lindner (1)
- LS (15)
- Pasquali (36)
- Rába (29)
- Renault (2)
- Same (30)
- Shibaura (1)
- Solis (48)
- Steyr (40)
- TYM (23)
- Ursus (1)
- UTB (2)
- Valpadana (3)
- Valtra - Valmet (26)
- Versatile (1)
- Vladimirec / VTZ (1)
- Yanmar (4)
- YTO (15)
- Zetor (55)

Rezisztens baktériumok: Időzített bombák, vagy van megoldás?
2050-re a multirezisztens kórokozók jelenthetik számunkra a legnagyobb veszélyt....
Hirdetés

Felturbózott bendő: több haszon ugyanabból a takarmányból
A tejtermelés hatékonysága ma már nem pusztán a literben mérhető hozamról szól...._fill_540x300_0.jpg)
































