Traktorok 2.107 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább

Akciós
- 10 %
- 10 %
16.000.000 Ft +ÁFA
2026. június 8. 09:21 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Készleten lévő Same Explorer 105 LS traktorunk most akcióban! Motor FARMotion Tier V, 4 hengeres, turbó intercooler motor 3849 cm³ térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 101 LE / 74 kW. Max. teljesítmény [ECE R 120]:...
24.999.000 Ft +ÁFA
Claas Arion 650 (4977 üzemóra) Hexashift 24/24 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, légfék, LED, ISOBUS, 6 hengeres John Deere motor, 4 pár hidraulikakör Évjárat: 2018 Motor üzemóra: 4977 Motorteljesítmény: 185 LE (maximum: 189 LE)...
IGJ Járműgyártás Kistraktor Centrum. 18–75 LE közötti minőségi kistraktorok, európai garanciaháttér, széles választék, tartozékokkal, munkaeszköz-választékkal, ingyenes műszaki vizsga. Gyári online alkatrészellátás! T Y M / Branson és TAFE Tractors T...
35.870 EUR +ÁFA
Cégünk, mint a minőségi traktorok hagyományos forgalmazója, egy új, kiváló minőségű és magas használati értékű traktorgyártót vezetett be a magyar piacra. Ki ez a gyártó, és mitől kiváló a termék? A TAFE - Tractors and Farm Equipment Limited egy...
6.950.000 Ft +ÁFA
Klasszikus vonalak modern technológiával Az 50 lóerős, háromhengeres motorral, 2600 köbcentiméterrel, a TAFE 240S elegendő teljesítményt nyújt a különböző mezőgazdasági feladatokhoz. Időtlen, egyszerű kialakítása ötvözi a funkcionalitást a tiszta...
TAFE 7515 GE A TAFE Magna GE sorozatot úgy tervezték, hogy teljesítményével és pontosságával javítsa a mezőgazdasági munkavégzést. Alacsony profilú traktor, amelyet kifejezetten speciális felhasználásra és gyümölcsösökben való munkára terveztek, így...
Kiemelt 12 éve hirdető
2026. június 8. 14:23 Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Jó állapotban lévő MTZ 1025.3 traktor tulajdonostól eladó! 2007-es évjárat, 5100 üzemóra, fekete rendszámos, 5 év műszakival, jó gumikkal, Bohr segédemelővel, klímával.
John Deere 6120M traktor eladó, ATU kormányforgató, PowerQuad Plus 16/16 sebességváltó. Gyártási év: 2017 Teljesítmény (LE): 120 Üzemóra: 9233 Helység: Szászberek
2026. június 11. 13:39 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5095-5105 DF (91-101LE) SZŐLÉSZETI KESKENNYOMTÁVÚ TRAKTOROK AKCIÓBAN KÉSZLETRŐL A DORKER KINÁLATÁBAN. Ideális keskennyomtávú traktor SZŐLÉSZETEKBE GYÜMÖLCSÖSBE KERTÉSZETEKBE. Magas alapfelszereltséggel a hatékony munkavégzésért...
3.650.000 Ft
Eladó! Rába Steiger 250 Klímás Piros rendszámos, 4db Újszerű gumival, gömbölyű hidas, Klímás, Motorja kopogósan jár. egyben vagy bontásra. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért...
2026. június 11. 13:29 Bács-Kiskun, Baja
Új Deutz-Fahr 5125 univerzális, 126 lóerős traktorok készletről. Kedvező ár a készlet erejéig! Többféle felszereltségben elérhető. Ne maradjon le, kérje ajánlatunkat! Kedvező finanszírozás, teljes körű ügyintézés. Főbb műszaki adatok: - 4 hengeres,...
Új Deutz-Fahr 5105 univerzális, 106 lóerős traktorok készletről, kedvezményes áron! Óriási készletakció a készlet erejéig! Kedvező finanszírozás – teljes körű ügyintézés. Többféle felszereltségben. Ne maradjon le Ön sem, kérje ajánlatunkat! Főbb...
3.650.000 Ft
Eladó Solis 26 6/2 kistraktor újszerű, azonnal munkára fogható állapotban. Műszaki adatok: -Teljesítmény: 26 LE -Hengerűrtartalom: 1319 cm3 (Mitsubishi) -Hengerek száma: 3 -Tömeg: 1085 kg -Sebességváltó: 6/2 (középváltós kivitel) -Kardán: 540/1000...
129.600.000 Ft +ÁFA
Versatile 4WD 460 törzscsuklós nagytraktor – Egyszerűen erős, egyszerűen sokoldalú. Made in Canada! Rendeljen most 5 év garanciával Versatile nagytraktort! 2026. július 20-ig történő előrendelés esetén egyedi akciós ár, valamint AGROSHIELD5 5 év /...
17.500.000 Ft +ÁFA
2026. június 11. 13:04 Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó tulajdonosától . Nagykátán megtekinthető. Érd:304248592
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
14.300.000 Ft +ÁFA
YTO NLY 1054 traktor (106 LE) - Új, készleten - Közös nyomócsöves, négyhengeres, turbódízel Euro V motor - 12 előre- és 12 hátrameneti sebességfokozat, mechanikus szinkronváltó - Hidraulikus fék - Elektrohidraulikus TLT - 2 vagy 3 pár...
32.300.000 Ft +ÁFA
Fendt 311 eladó! Gyártási év: 2021 Üzemóra: 3670 Michelin gumik (420 és 380) 3 pár kiadó szelep 2 körös légfékrendszer Vonófej Hasi húzó + orrsúly Magyarországi, 1 tulajdonostól!
28.500.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú robosztus Kirovets traktor. 12 literes Mercedes OM470 motor 435 lóerő, törzs csuklós kivitel, 16/8 váltó, Bosch hidraulika, Adblue és DPF nélkül, 4650 üzemóra, 80% BKT gumikkal. Az ár leszállítva a vevő...
15.900.000 Ft +ÁFA
Kabin, Klíma, Alsó húzó, Automata vonófej, Kétkörös légfék, Gumi Méretek: Mitas 420/85R34 (80%); Mitas 380/85R24 (80%)
24.600.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszerrel, rugózott híd és fülke, Powershift váltó, 150/165le motor, 3 pár hidraulika szelep. Az ár leszállítva a vevő...
2026. június 11. 12:24 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
14.480.000 Ft

25.212.000 Ft +ÁFA
2026. június 11. 12:14 Komárom-Esztergom, Ács
Massey Ferguson 6612 traktor szép állapotban eladó! Gyártási év: 2016 Üzemóra: 1937 Motor: 4,9 liter – 4 henger – 120 LE Dyna-4 váltó Rugózott kabin Rugózott mellső híd TLT: 540/540E/1000/1000E Első gumik: 440/65R28 Mitas Hátsó gumik: 540/65R38 Mitas...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.107)
- Case IH (91)
- Claas (152)
- Egyéb traktor (130)
- Farmtrac (187)
- Fendt (120)
- John Deere (444)
- Massey Ferguson (76)
- McCormick (56)
- MTZ / Belarus (212)
- New Holland (87)
- Agria (1)
- Antonio Carraro (5)
- Armatrac (2)
- Armatrac (1)
- Basak (1)
- BCS (1)
- Challenger (14)
- Deutz Fahr (49)
- Dutra (1)
- Ferrari (5)
- Fiat-Fiatagri (8)
- Ford (2)
- Foton (7)
- Fotrak (6)
- Goldoni (7)
- Hattat (9)
- Hürlimann (1)
- IHC (1)
- Iseki (1)
- JCB (9)
- Jumz (3)
- Kioti (11)
- Kirovec (7)
- Kubota (10)
- Lamborghini (25)
- Lánctalpas traktor (1)
- Landini (22)
- Lindner (1)
- LS (17)
- Pasquali (28)
- Rába (29)
- Renault (2)
- Same (41)
- Solis (46)
- Steyr (34)
- T-150K (1)
- TYM (22)
- Ursus (1)
- UTB (2)
- Valpadana (3)
- Valtra - Valmet (39)
- Versatile (3)
- Vladimirec / VTZ (1)
- Yanmar (5)
- YTO (17)
- Zetor (50)
Partner hírek
Partner katalógusok

A tuja nyári öntözését sokan rosszul csinálják - emiatt kezd barnulni a növény
Eláruljuk, hogyan kerülheted el, hogy tujádat barnulás fenyegetje!
Drasztikus lépés a medvehelyzet miatt: Évente több mint 800 nagyvad kilövését engedné meg a miniszter
A barnamedve uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi Tánczos Barna...