john deere 6 találatok 310 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
95.961.200 Ft
John Deere 6M250 használt bemutató traktor Kategória: Eladó Traktorok
101.092.000 Ft
John Deere 6R215 használt bemutató traktor Kategória: Eladó Traktorok
John Deere 6630 Power Quad - 2008-as - 130 lóerő - 11.877 üzemóra - klíma - légpárnás ülés - légfék - front hidraulika - front tlt - JD 683 gyári homlokrakodó 3 hidraulika körrel - 3+1 pár hidraulika csatlakozó - ISOBUS - Automata vonófej - EHR -...
30.000.000 Ft +ÁFA
Képwken látható 6210R traktor eladó
21.437.600 Ft
John Deere 6140 M használt traktor Kategória: Eladó Traktorok
83.900 EUR
John Deere 6145 R DIRECT DRIVE - 2016-os évjárat - 180 lóerő - 3.238 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - légfék - EHR - front hidraulika - front TLT - multi controllos kartámasz integrált kijelzővel - TLT...
96.900 EUR
John Deere 6145 R PREMIUM - 2015-ös évjárat - 145 lóerő - 2.450 üzemóra - klíma - légrugós ülés - rugózott kabin - rugózott első híd - Légfék - EHR - Front hidraulika - Front TLT - Multi controllos kartámasz integrált kijelzővel - TLT 540/540E/1000 -...
31.500.000 Ft +ÁFA
Eladó egy 2018-as John Deere 6110M traktor 2700 üzemórás. Gyárilag kiépített Autotrack automata kormány, Gen 2630 monitorral Jd 6000 antennával fülke és első híd rugózással. 24x24 EcoShift váltóval 3db kihelyezett hidraulika körrel PowerBayond...
8.500.000 Ft +ÁFA
rigózott híddal , elektromos irányváltóval megbízható állapotban eladó
4.900.000 Ft
Eladó a képeken látható John Deere 4650 traktor, megkímélt, jó állapotban. Dupla kerékkel, jéghideg klímával, hibakódmentesen. Ideális választás gazdaságok számára, megbízható mezőgazdasági gép, kiváló műszaki állapotban. MTZ traktorra csere...
45.950.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 10 éve hirdető
JOHN DEERE 6215R TRAKTOR, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:45950000 huf Évjárat: 2018 Üzemóra: 5434 Motor típusa: John Deere motor, AdBlue technológiával Hengerűrtartalom: 6,8 l Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 215 LE Adblue: Igen Váltó:...
4.500.000 Ft +ÁFA
John Deere 4650 traktor jó állapotban eladó. Főbb jellemzők: - 4 db új gumi - iker kerék - klíma - 3 pár kihelyezett hidraulika csatlakozó Ideális választás mezőgazdasági munkákhoz, megbízható John Deere minőség.
12.950.000 Ft +ÁFA
Eladó John Deere 6630 traktor. 3 pár kihelyezett hidraulika csatlakozóval, automata kormányzás előkészítéssel. Megbízható mezőgazdasági gép kiváló állapotban.
22.800.000 Ft +ÁFA
Eladó John Deere 6115M gyári homlokrakodós traktor, 8500 üzemórával. Jó állapotban, családi gazdaságban használt. 24/24 PowerQuad váltóval, rugózott híddal, levegőfékkel és klímával felszerelve. Kecskeméten előre egyeztetett időpontban megtekinthető!
20.000.000 Ft
Eladó John Deere 6330 traktor. - 6237 üzemóra - 2012-es évjárat - Fronthidraulika - John Deere homlokrakodó - Nyitható fülketető - Gumik állapota: 40-50% - Hidraulikus hashúzó - Rugózott híd A traktor nagyon szép állapotban van, kiváló választás...
22.200.000 Ft +ÁFA
Évjárat: 2013 Directdrive váltós, 32000 kg vontatással, fronthidraulikával Üzemóra: 6374
28.500.000 Ft +ÁFA
Eladó megkímélt állapotú John Deere 6120 M traktor. Front hidraulikával , 4 pár kihelyezett szeleppel, automata kormány előkészítés, 2590 üó.
29.500.000 Ft
Eladó John Deere 6190R traktor, tulajdonostól. Prémium felszereltség rugózott elsőhíd, rugózott fülke. Automata vonofej, alsó húzó, hárompont orsó, 3pár elektromos SCV , 540/1000 TLT, egykörös, kétkörös fék. Fűthető, levegős ülés, hűtőszekrény, képek...
24.800.000 Ft
John Deere 6130R traktor 2014-es évjáratból, 5750 üzemórával, Power-Quad 50 km/h váltóval, rugózott első híddal, rugózott fülkével, klímával. Teljesen jó állapotban, adásvételi szerződéssel eladó. Kiváló választás mezőgazdasági munkákhoz, megbízható...
39.990.000 Ft +ÁFA
Gépcsere miatt eladó John Deere 6195M traktor kiváló állapotban, 2711 üzemórával, a következő specifikációkkal: Évjárat: 2017 Jellemzők: • Motor: - John Deere PowerTech PSS - Névleges teljesítmény (97/68 EC): 195 LE - Maximális teljesítmény (97/68...
Eladó 2018-as John Deere 6135R traktor 643R homlokrakodóval és raklapvillával, családi gazdaságból. Megkímélt, jó állapotban, hosszú tengelytávval. Megbízható John Deere traktor kiváló választás mezőgazdasági munkákhoz.
6.500.000 Ft
Eladó egy John Deere 4650 traktor, 1987-es gyártási évvel. Műszaki vizsga érvényes: 2030.07.17-ig. Üzemóra: 16 100, ebből 849 órát teljes motorgenerál után futott. A traktor egy 30 hektáros családi gazdaság megszűnése miatt eladó. Csere lehetőség...
25.500.000 Ft
Családi gazdaságunk John Deere 6115M, 2015-ös évjáratú traktora eladó, első tulajdonostól. 3531 üzemórás, végig Kite által szervizelt. Felszereltség: automata kormány, rugózott első híd, EZ-Guide 250 sorvezető, friss műszaki, alsó hasi húzó, automata...
25.000.000 Ft
Eladó John Deere 6115M traktor első tulajdonostól, megkímélt, gyári állapotban. Kis családi gazdaságban használt traktor, garantált 3607 üzemórával, 2014-es évjárattal. Főbb paraméterek: - 1+2 körös fék - 16-os PowerShift váltó - 2030-ig érvényes...
Eladó John Deere 6630 traktor, 5322 üzemórával. PowerQuad 24/24 40 km/h váltóval, fronthidraulikával, ATU 300 kormánnyal, klímával, légrugós üléssel, állítható felnikkel, 1+2 körös légfékkel, 6 hengeres JD motorral. Egy gazdás, megbízható...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (310)
- Claas (1)
- Fendt (2)
- John Deere (307)

Hagymások téli gondozása – kell-e takarni a tulipánt, nárciszt?
Így védjük a hagymásokat télen: mikor kell takarni, mikor nem?