ló találatok 194 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
55 Ft
2025. július 28. 11:42 Csongrád-Csanád, Szentes
Eladó mtz felújított adagolók és alkatrészek tartozékok érdeklődni telefonon.
690.000 Ft
Mtz 80 üzemképesen, de szebb napokat látott állapotban, papírok nélkül eladó, motorja külön is vihető.
10.400.000 Ft
2025. július 25. 09:11 Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
2021-es évjáratú Kubota traktor, kistraktor homlokrakodóval, bálatüskével, fűthető fülkével eladó vagy cserélhető autóra, traktorra.
2.550.000 Ft +ÁFA
2025. július 25. 06:59 Somogy, Siófok
Eladó MTZ 80, KHR 80E homlokrakodóval szerelve. A traktor motorja, illetve váltója 2017-ben teljes felújításon esett át, azóta szinte alig volt használva. Kihasználatlanság miatt eladó. 1980-as kiadás, 2027 novemberig műszakis.
2.500.000 Ft +ÁFA
2025. július 24. 15:43 Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Eladó 1994-ben gyártott MTZ 82 piros rendszámmal, 2029-ig érvényes műszakival. A gép üzemképes állapotban van, és művelőkerék garnitúra is tartozik hozzá.
150.000 Ft
2025. július 24. 07:16 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászapáti
Zetor traktorra való művelőkerék, használható állapotú gumikkal. Az ár 2 db-ra vonatkozik. Osztó köre 22,5 cm kb.
7.000.000 Ft +ÁFA
Kihasználatlanság miatt eladó egy FotonEuropard 50 lóerős traktor megkímélt állapotban. 7 M + áfa, azonnal munkára fogható. Lejárt okmányok. Igény szerint van hozzá homlokrakodó: 1 M + áfa. Hidraulikusan jobbra-balra fordítható hatoló: 1 M + áfa.
6.650.000 Ft
Abszolút hibátlan, újszerű, 2019-es forgalomba helyezésű traktor! Összkerekes, elektromosan állítható TLT-vel, irányváltóval, 50 LE, kapcsolható összkerékkel! 2029-ig érvényes műszakival! Magánszemélytől!
5.900.000 Ft
Eladásra kínálom MTZ 820.2 traktorunkat homlokrakodóval együtt, amihez jár 2 db kanál, valamint egy raklapvilla és bálavilla kombináció is. A gép üzemképes, folyamatosan szervizelt.
1.600.000 Ft
2025. július 19. 20:31 Jász-Nagykun-Szolnok, Tószeg
Gazdálkodásban napi használatban lévő MTZ 80 homlokrakodóval szerelve eladó.
Nagyon keveset használt gyári Fendt homlokrakodó konzol, multi kuplunggal, visszafolyó ággal a hidromotornak. 716-on volt. Újszerű állapotban eladó.
Eladó használt: * Turbo Cipa 100/350-es öntöződob (100-as cső x 350 méter) * Hozzá való Rovatti szivattyúval * Nibex vetőgép 4-6 soros * RS09 (RS 09) traktor * Hozzá való lifttel Külön-külön is. Részletekről, árról telefonon.
550.000 Ft
Egyedileg tervezett és gyártott homlokrakodóval szerelt Jumz-65 eladóvá vált. A homlokrakodó mellé jár egy bálavilla is. A traktorról röviden: kb. 20 éve van nálunk, viszont az utóbbi 5-6 évben nem volt használva. Sosem volt nagyon megterhelve,...
17.000.000 Ft
2025. július 14. 09:06 Bács-Kiskun, Kunadacs
Same Explorer 100. 100 LE AdBlue nélkül. Családi kertészetben volt használva (5-6 ha paprika). 2020. március havi forgalomba helyezésű. Törzskönyvvel. 2200 üzemóra van benne. Elektromos irányváltós. 250 üzemóránként szervizelve. 1000 üzemóránként...
9.900.000 Ft +ÁFA
Eladó 95 lóerős rendkívül megkímélt állapotú Pasquali Orion 7.95 Dualsteer EP traktor első tulajdonostól, kihasználatlanság és nagyobb gépre váltás miatt. Lassú járműnek vizsgáztatva, műszaki érvényessége: 2029.05.21. Teljesen újszerű, kifogástalan,...
23.000.000 Ft
Eladó egy megkímélt állapotú New Holland traktor. - fokozatmentes váltó, front hidraulika 540/540E/1000, front TLT - rugózott fülke és híd - 4 pár kihelyezett hidraulika hátul, 1 elöl - légfék, automata vonófej, hasi vonó - interview 4 monitor,...
9.999.990 Ft
MTZ-820-as traktor szép állapotban, olajfolyás- és csöpögésmentesen, kihasználatlanság miatt eladó. A homlokrakodó vizsgáztatva. Minden jól működik rajta. Gázolajcső cserélve lett. Jár hozzá olaj- és légszűrő is. Tolna megye, Tolna város.
2.000 Ft
2025. július 10. 11:40 Vas, Kőszegpaty
Steyr 50 lóerős traktor, 540, 1000 és menetarányos kardánhajtással, billentés kivezetéssel, újszerű hátsó gumikkal, kinti okmányaival eladó!
Forrásnyelv: Német
31.800 EUR
Bj. 1998, 6.615 Bstd., 88 kW, gefederte Vorderachse, 50 km/h Getriebe, Fronthydraulik, Frontzapfwelle, el. Kabelbaum neu, Dieselleitung neu, Allradantrieb neu gelagert, Druckluftbremse, Klima, TÜV bis 2025. Unterlenker KAT 3, Anhängevorrichtung,...
1.650.000 Ft
2025. július 7. 22:13 MTZ-80
Eladó egy MTZ 80 kisfülkés traktor bagodi gépes homlokrakodóval, földkanállal.
12.900.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható, rendszeresen karbantartott, jó állapotú Case IH Farmall 95A traktor + LRA85 gyári homlokrakodóval (bálatüskével). Évjárat: 2014 Motor üzemóra: 7430 Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 4485 ccm Hengerek száma: 4...
16.000.000 Ft
2025. július 6. 21:29 Zala, Vindornyafok
Eladó MTZ 892.2 lassú jármű. Jelenleg 325 üzemóra, napi használatból eredően az üzemóra változik. 300-nál olajcsere volt. Kuplung rudazat átalakítva, puha a kuplungpedál. 3 kihelyezett kör hátul. Klíma. LED beltéri világítás, Pioneer rádió, új...
8.500.000 Ft
Eladó MTZ 920.3 + Blackbull JX 80 homlokrakodó napi használatból! Egygazdás! Üzemóra: 6194 Gyártási év: 2007 Műszaki érvényes: 2027.08.05
5.400.000 Ft
Eladó a képen látható MTZ 920.3 monoblokkos hidraulikával, gyors (50 km/h) szinkron váltóval. Elsősorban könnyű munkára volt használva. Orrsúlykészlet megvan hozzá. Telefonon szívesen válaszolok minden kérdésre.
4.300.000 Ft
Eladó 2002-es gyártmányú MTZ traktor.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (194)
- Case IH (7)
- Claas (5)
- Egyéb traktor (38)
- Foton (8)
- John Deere (30)
- MTZ / Belarus (43)
- New Holland (6)
- Same (10)
- Steyr (6)
- YTO (5)
- Több

Ki ne öntsd! Elképesztő, mire jó a használt étolaj!
A használt étolajat nem szabad kiönteni, hiszen igazán hasznos!
Ezentúl csak húsból lehet kolbász?
A Farm Europe kampánya szerint itt az idő, hogy a húskészítmények nevét...
Sajtóközlemény