landini találatok 17 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
8.300.000 Ft
Eladó egy 90 lóerős Landini Ghibli 5900 üzemórával, homlokrakodóval.
7.850.000 Ft
Landini Vision 100 Jó állapotban, új gumikkal, friss műszakival, működő klímával, napi használatból eladó!
15.000.000 Ft
Eladó kihasználatlanság miatt egy Landini 6-175 traktor. Azonnal munkára fogható, kiváló állapotban. Irányár: 1 5 000 000 Ft.
200.000 Ft
Landini 135 traktorhoz gyári orrsúly, 10 db, egyenként 42 kg-os súly, homlokrakodó felszerelése miatt vált feleslegessé, eladó. Kiváló állapotban, azonnal elvihető. Érdeklődjön bizalommal!
9.750.000 Ft
Landini Mythos 100 Deltafive 45/15 powershift váltóval, terhelés alatt kapcsolható irányváltóval eladó. EHR, Eco TLT, 1 és 2 körös légfék, 3 kihelyezett hidraulikakör, légrugós ülés, 4 új gumival, 15 üzemórás, teljesen felújított motorral...
13.000.000 Ft +ÁFA
Megkímélt állapotú Landini Landpower 135 gazdaságból eladó. Napi használatban van. 6500 óránál felújított teljes fékrendszer, első híd, cserélt kuplung. Frontkardán, fronthidraulika, művelőkerékszett. Számlával!
13.500.000 Ft
Eladó gyári állapotú Landini Landpower 135 traktor, új Grammer üléssel és 2 db újszerű első gumival. A traktor teljesen mechanikus 6 sebességes váltóval és Iveco motorral szerelt. Mindig fedett helyen tárolt, végig Axiál szervizelt. Igény esetén...
8.500.000 Ft +ÁFA
A traktor napi használatból, munkára fogható állapotban eladó.
Eladó Landini Vision 95. 2006-os évjáratú, 95 LE, piros rendszámos. Bővebb információ telefonon.
9.000.000 Ft +ÁFA
Eladó családi gazdaságból megkímélt állapotban lévő Landini Legend 130 traktor. Nehéz talajmunkát nem végzett. Felszereltség: 2+1 körös fékrendszer, elektromos hátsó hidraulika vezérlés (EHR), front hidraulika, manuális irányváltó.
13.200.000 Ft +ÁFA
Eladó újszerű Landini Rex 100 szőlészeti traktor, eredeti állapotban. Mindössze 10 hektár szőlészet munkáit végezte. Front hidraulika, joystick-os hidraulika vezérlő, eredeti gumik, igényes, hibátlan belső jellemzik. Garantált üzemórával, megbízható,...
8.500 Ft +ÁFA
Landini 165 – kiváló motorral, váltóval és hidraulikával rendelkező traktor eladó. A gép 90%-ban szállítási és kiszolgáló feladatokat végzett, így gyakorlatilag megkímélt állapotban van. Légfék 1/2 vezetékes, valamint mechanikus sebesség- és...
7.750.000 Ft
Landini 5-110D HC jo allapotban keves üzem órával Csak permetezés volt használva.
11.000.000 Ft +ÁFA
Eladó megkímélt àllaputù Landini,ùj bkt hàtsò gumival,ùj akkumulátorral 5798 üzemòràval, karbantartott külsővel ès belsővel.
5.400.000 Ft
Eladó a képen látható Landini Blizzard 95 traktor. A traktor mechanikus irányváltóval, 3x4 sebességváltóval, erős hidraulikával és jó fordulékonysággal rendelkezik. Friss műszaki vizsgával, légrugózású üléssel, rádióval szerelt. Klímaberendezés van,...
10.500.000 Ft +ÁFA
Landini landpower 135 . Turbós intercoleros 6 hengeres perkins motor? Manuális váltó , klíma , 2 fokozatú TLT, elől 2 db új gumi,hátul 60-70% gumi, 26 tonna vontatás , módosított légszárítós levegő rendszer , 1 illetve 2 körös pótkocsi fék,kúlturàlt...
11.300.000 Ft +ÁFA
Eladó Landini traktor, megkímélt, szép állapotban.
A megadott feltételekkel nincs több találat.
Bővített kereséssel még több ajánlatot találhat.
8.300.000 Ft
Eladó egy 90 lóerős Landini Ghibli 5900 üzemórával, homlokrakodóval.
7.850.000 Ft
Landini Vision 100 Jó állapotban, új gumikkal, friss műszakival, működő klímával, napi használatból eladó!
15.000.000 Ft
Eladó kihasználatlanság miatt egy Landini 6-175 traktor. Azonnal munkára fogható, kiváló állapotban. Irányár: 1 5 000 000 Ft.
Tekintse meg a kereséséhez hasonló hirdetéseinket is!
A beállításai alapján további, hasonló hirdetéseket is megmutatunk.
Hasonló hirdetések megtekintése
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Imádod a lecsót? Akkor ezt nagyon fontos tudnod róla!
A lecsó akkor marad jó választás, ha figyelsz az alapanyagokra, a zsiradékra és...
Farkasok: már a lakott területektől sem félnek?
Néhány száz méterre a város lakott részétől támadtak a ragadozók egy...