Traktorok 2.969 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2.790.000 Ft
Mtz Belarus 82 traktor, 1990-es évjáratú, 2029.05.31.-ig érvényes műszaki vizsgával, 50km/h váltóval, orbit kormányos elsőhajtással, erősített TLT-vel, oldalváltóval, felezővel, jó motor-váltóval, 80%-os gumikkal, azonnal munkára fogható állapotban...
21.000.000 Ft +ÁFA
2025. december 5. 18:19 STX450 Kecskemét
Hazai gazdaságból, évi kb 500 órát használt gép. Évjárat: 2003 Üzemóra: 10600 Teljesítmény: 450 Le Törzscsuklós
37.950.000 Ft +ÁFA
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2017 Üzemóra: 4162 Motor típusa: 6,8 literes, 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: 20/20...
16.900.000 Ft +ÁFA
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Front hidraulika, Fokozatmentes hajtás, Gumi Méretek: BKT 380/85 R24 (100%); Mitas 420/85 R38 (40%), Topcon előkészítés, új első gumik
31.490.000 Ft +ÁFA
John Deere 6120M (2778 üzemórás) AutoQuad Plus 24/24 40 km/h váltó, rugózott híd, RTK aut. kormányzás, 623R homlokrakodó, 1+2 körös légfék Évjárat: 2022 Motor üzemóra: 2778 Motorteljesítmény: 120 LE (maximum: 126 LE) Hengerűrtartalom: 4525 ccm...
38.950.000 Ft +ÁFA
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2016 Üzemóra: 5510 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: PowerQuad...
13.900.000 Ft +ÁFA
Eladó kitűnő állapotban lévő, azonnal munkára fogható állapotban lévő 136 LE-s traktor. 3600 üzemórával, 2015-ös évjáratú, rugózott fülkével, klímával, irányváltóval, 1+2 körös légfékkel, pótkocsi húzószerkezettel, front súllyal....
1.950.000 Ft
Mitsubishi kistraktor, 3 hengeres, 16 lóerős, vízhűtéses motorral, kapcsolható összkerékkel, irányváltóval, differenciálzárral, harmadolós váltóval, 4 fokozatú kardánnal (1 fokozat balra, 3 fokozat jobbra), gyári 3 pontos függesztéssel és...
12.452.000 Ft
TECHNIKAI JELLEMZŐK Motor: HATZ 3H50TICD Teljesítmény kW/HP: 44/59 Motor fordulatszám, fordulat/perc: 2800 Hengerűrtartalom (ccm): 1464 Nyomaték (Nm/fordulat): 203/1800 Hűtés: Víz Hengerek száma: 3 Hajtóműház: Mechanikus meghajtás, szinkronváltó...
John Deere 4755, 550 üzemórás teljesen felújított motorral üzem közben megtekinthető kategória váltás miatt eladó. Forgalmival érvényes műszaki vizsgával .
31.950.000 Ft +ÁFA
JOHN DEERE 6110M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:31950000 huf Évjárat: 2019 Üzemóra: 1880 Motor típusa: 4,5 literes 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 110 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: 24/24...
24.950.000 Ft +ÁFA
John Deere 6130M Finanszírozható! 9 231 500 Ft önerővel is megvásárolható, 3%-os fix kamatozású KAVOSZ támogatott finanszírozással! - Évjárat: 2016 - Üzemóra: 4 990 h - Teljesítmény: 130 LE - Első gumik: 420/85R28 - 40% - Hátsó gumik: 520/85R38 - 60%...
2.600.000 Ft
Belarus MTZ 80 traktor eladó - 3627 üzemóra - 9 sebességes váltó - felező - 1994-es évjárat - gyári festés - hátul újszerű gumik - piros rendszám - műszaki érvényes 2030.08.22-ig - 9.000 kg vontatási kapacitás - szép fülke belső - kifogástalan motor...
2.500.000 Ft
Belarus MTZ 552 traktor eladó. - 1987 évjárat - gyári festés - jó motor és váltó - piros rendszám - műszaki érvényessége: 2027.09.20-ig - 9 000 kg vontatható tömeg - kifogástalan motor és váltó Szállítás megoldható!
3.900.000 Ft
Foton Lovol Europard 504 traktor, 4 hengeres, 50 LE-s motorral, irányváltóval. 2015-ös évjárat, gyári festéssel, 1428 üzemórával. Elöl-hátul újszerű gumik, piros rendszámmal. A traktor műszaki vizsgája 2029.12.09-ig érvényes. 2 pár kihelyezett...
Automatikus fordítás
55.500 EUR
2025. december 5. 16:49 8430 Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. John Deere 8430 mezőgazdasági traktor, 2008-as gyártási év, 379 LE, 11 206 üzemóra, Sebesség 50 km/h, 8 hidraulikus...
39.950.000 Ft +ÁFA
Claas Axion 930 (4864 üzemórás) CMATIC 50 km/h fokozatmentes váltó, rugózott híd, rugózott fülke, légfék, aut. kormányzás előkészítés, ISOBUS, 4 pár hidraulikakör Évjárat: 2017 Motor üzemóra: 4864 Motorteljesítmény: 310 LE (maximum: 330 LE)...
5.800.000 Ft
New Holland TN55V kertészeti traktor eladó. - 3 hengeres, 55 LE-s motor - Irányváltó - Mászó fokozat - Elöl új, hátul 80%-os gyári gumik - Állítható első-hátsó felni - 2 pár kihelyezett hidraulika kör - Hidraulikus oldalfeszítő - Liftes vonófej -...
29.500.000 Ft +ÁFA
Fendt Vario 828 ikerkerékkel, automata kormányzással eladó! ÉVJÁRAT: 2012 ÜZEMÓRA: 12626 TELJESÍTMÉNY: 272 LE MOTOR: Deutz HENGERŰRTARTALOM: 6100 ccm HENGEREK SZÁMA: 6 VÁLTÓ: VARIO 50 km/h HIDRAULIKA RENDSZER: 4 PÁR ELEKTRO-HIDRAULIKUS TLT FORDULAT:...
2025. december 5. 16:39 Tolna, Tolna
STEYR Kompakt 4100 HI-LO FH FTLT (2115819G) 100 LE, 24/24 mechanikus sebességváltó, 40 km/h Motorteljesítmény: 100 LE Hengerűrtartalom: 3585 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Váltó: 24/24 mechanikus Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4200...
36.900.000 Ft +ÁFA
2025. december 5. 16:39 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Front hidraulika, Gumi Méretek: Michelin 540/65R30 (70%); Michelin 650/65R42 (80%)
- Specifikáció szerint - Új eszköz A szállítási határidőről és az egyéb feltételekről érdeklődjön a megadott elérhetőségeken.
188.900 EUR
John Deere 6M250 - 2024-es évjárat - 125 üzemóra - 250 lóerő - AutoPowr fokozatmentes váltó - Multicontrolleres kartámasz - Fronthidraulika - Rugózott első híd - Kabinrugózás - 4 pár hidraulika csatlakozó - Légfék - Klíma - Automata vonófej, K80,...
8.000.000 Ft
Belarus MTZ 920.3 traktor eladó! - Kevés üzemóra - Újszerű állapot - 4 hengeres, gyári cseh turbó, intercooler, 92 LE - 2007-es évjárat - Egyenes hidas kivitel - 9 sebességes gyorsváltó (50 km/h) - Gyári festés - Elöl-hátul gyári, 90%-os gumik -...
2025. december 5. 16:34 Veszprém, Pápa
KÉSZLETRŐL ELÉRHETŐ MAGYARORSZÁG EGYEDÜLI SAME IMPORTŐRÉTŐL! Felszereltség: *teleszkópos kormányoszlop *15/15 (40 km/ó gazdaságos üzemmódban) mászófokozatos váltó *nyitott központú 56 l/p hidraulika *3 pont függesztés automata felső és alsó...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.969)
- Case IH (130)
- Claas (150)
- Egyéb traktor (132)
- Farmtrac (202)
- Fendt (105)
- John Deere (529)
- Massey Ferguson (111)
- MTZ / Belarus (569)
- New Holland (132)
- Zetor (123)
- Több

A fekete fokhagyma titkai – egészségügyi előnyök, amelyeket kevesen ismernek
A koreai és japán konyhák kedvelt alapanyaga egyre népszerűbb Európában is –...
Árad az Ipoly: két határhoz vezető utat lezártak Nógrádban
Az Ipoly áradása miatt két közutat is le kellett zárni szombat reggel Nógrád...