Traktorok 2.910 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
Automatikus fordítás
102.500 EUR
2025. szeptember 11. 09:39 936 Vario Lengyelország
A kommunikáció lengyel, angol, román, olasz, francia, német, ukrán és orosz nyelven lehetséges. Vegye fel velünk a kapcsolatot. Fendt 936 Profi mezőgazdasági traktor: 2016 - Teljesítmény: 360 LE - Futásteljesítmény: 8568 h - Maximális sebesség: 55...
John Deere 6195R magas felszereltségű! 2016-os évjárat, 8450 üzemóra Autopower 50 km/h váltó, CommandArm karfába integrált kezelőpanel, hidropneumatikus kabinrugózás(HCS) AUTOTRAC automata kormány előkészítés, Multifunkciós Joystick a CommandArm...
John Deere 8345R PowerShift E23 42km/h + ILS + Kabin rugózott traktor 2018-as, 2995 üzemóra,Automata pótkocsi vonószerkezet, alsó vonórúd, védőkeret a tetőn hátul, kétoldali automata kitámasztólakat az alsó emelőkarokhoz,E23 PowerShift váltó...
John Deere 5080 GF 2011-es évjárat, 4395 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 3 pár hidraulika kivezetés, klíma, 24/24 40 km/h Hi-Lo váltó, pótkocsi vonófej, frontsúlytartó, hátsó sárvédőív szélesítés, DeLuxe légrugós ülés, sárga villogó,...
15.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Massey Ferguson 5610 Dyna-4 traktor kiváló műszaki és esztétikai állapotban! Gyártási év: 2016 Üzemóra: mindössze 1700 3 300 ccm SISU, 100 LE-s motor Dyna-4, 16 sebességes csoportos, powershift váltó Elektromos irányváltó Légfék berendezés...
Automatikus fordítás
112.500 EUR
2025. szeptember 11. 09:24 8295R Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. John Deere 8295 R mezőgazdasági traktor 2016 Teljesítmény: 330 LE Futásteljesítmény: 5,105 h Sebességváltó:...
John Deere 6215R TLS + Gyári homlokrakodó 2015-ös évjárat, 5591 üzemóra, 20/20 AutoQuad Plus ECO (40 km) váltó , TechCenter kabin, Panoráma szálvédő,klíma, panoráma ajtókkal, Super DeLuxe ülés ülésfűtéssel, 540/540E/1000 hátsó kardánfordulat,...
2.000.000 Ft
MTZ 50 minimális, 518 üzemórával eladó. Csak telepen belül mozgott, földön nem dolgozott. 50-es motor és váltó, 80-as fülke. Papírok, rendszám és vizsga nélkül.
4.750.000 Ft
MTZ 952.3 TRAKTOR JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. 2006 -os évjárat. Szinkronváltós .
12.300.000 Ft +ÁFA
Eladó John Deere 6420 S Premium traktor, rugózott híddal, 4 hengeres, 120 LE-s motorral. Magyarországi, 2006-os évjárat, klímával, AutoQuad 24/24 váltóval, 40 km/h végsebességgel. Elöl-hátul jó állapotú gumik, műszaki érvényesség 2029.02.13-ig. 31...
12.999.999 Ft
Eladó egy jó állapotban lévő Case IH CS 150 traktor családi gazdaságból, nagyobbra váltás miatt. A traktor 150 LE-s, 6 hengeres SISU motorral, rugózott híddal, 4 kihelyezett hidraulika körrel rendelkezik – ebből 2 elektromosan vezérelhető a...
11.500.000 Ft +ÁFA
New Holland TG 285 családi gazdaságból, jó állapotban, iker kerékkel eladó! Üzemóra változik, munka közben kipróbálható! Bővebb információ telefonon.
11.500.000 Ft
New Holland TM 155 családi gazdaságból, napi használatból, újszerű gumikal eladó! 11 760 üzemóra, ami változik, munka közben kipróbálható! Bővebb információ telefonon
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
9.800.000 Ft
Belarus MTZ 1221.3 traktor eladó, 6 hengeres, 150 LE-s turbós motorral, 2013-as évjárat, 4283 üzemórával. Klímával felszerelve. Műszaki érvényessége: 2027.11.30-ig. 20 000 kg vontatási képesség, 40 km/h végsebesség, gyári festés. Bontatlan motor és...
2.500.000 Ft
Eladó kiváló műszaki állapotban levő Lindner 35 Le teljesítményű kistraktor , gyári oldalkaszával. Ár: 2 500 000 Ft Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út kereszteződésében. Telefon: 30/400 1414 vagy 30/500 1414
Eladó T 150-es jó gumikkal ,Cat III vonórésszel , jó váltó-motorral , pótalkatrészekkel , üzemképes jó állapotban !
1.250.000 Ft
2025. szeptember 11. 07:49 Zala, Ozmánbük
Eladó a képen látható Zetor 3011-es traktor négyhengeres, felújított motorral, a felújítás óta 51 üzemórát ment. 90%-os gumikkal, azonnal munkára fogható, adásvételivel. Sok ajándék tartalék alkatrész van hozzá.
Eladó a közkedvelt gyártó kertészeti/ültetvényes modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 3 éves teljes körű gyári garanciával! A megtermelt gyümölcsök mennyiségét a géppark minősége is befolyásolja. Ezért vetette bele magát a Sonalika,...
79.980.000 Ft +ÁFA
Kiváló műszaki állapotú, egy tulajdonostól, folyamatosan szervizelt John Deere 9620 RX traktor eladó. Gyártási év: 2017. Üzemóra: 6568. A traktor automata kormányzással (GS 4600 kijelző, SF 6000 antenna, aktiváló kulcs), prémium CommandView III....
3.100.000 Ft
Eladó egy 1989-es évjáratú, korához képest jó állapotban lévő ZT 323. Lassú járműnek vizsgáztatva, műszaki: 2027.11.09-ig van rajta.
Crystal – megbízható partner a kemény munkához. Erős motorja soha nem hagyja cserben. Egyszerűen kezelhető. A tágas vezetőfülke kényelmet és jó kilátást nyújt. A modernizált gép gazdaságos hathengeres DEUTZ TCD 6.1 motorral van felszerelve. maximális...
63.000.000 Ft +ÁFA
Versatile 610DT gumihevederes traktor, Cummins motorral, PowerShift 16/4 sebességváltóval, John Deere GS 2600 monitorral, légfékkel, alsóhúzóval, TLT 1000E , vonókerettel, 762mm-es hevederrel eladó. Ár: nettó 63.000.000 HUF vagy 150.000.- EUR...
89.900.000 Ft +ÁFA
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, GPS párhuzamvezetés, GPS auto kormányzás, Gumi Méretek: Trelleborg 710/75R42 (90%); Trelleborg 600/70R34 (80%), Profiplus VG RTK,...
13.900.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 11. 06:44 Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Conspeed 8-75 FC Évjárat: 2012 Azonosító: R99-205-1264-02
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.910)
- Case IH (138)
- Claas (152)
- Egyéb traktor (122)
- Farmtrac (200)
- Fendt (109)
- John Deere (481)
- Massey Ferguson (121)
- MTZ / Belarus (555)
- New Holland (151)
- Zetor (128)
- Több

A babér a kerted ékessége és a konyhád sztárja lehet!
Legyen saját babérod a kertben, vagy a konyhában!_fill_540x300_0.jpg)
Túl sok a jóból? Egy termény, amely gondot okoz
A magas hozamok és korai szezonkezdet miatt értékesítési nehézségekkel küzdenek...