Traktorok 2.886 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
Kiemelt 7 éve hirdető
2025. szeptember 3. 16:24 Pest, Kistarcsa
Eladó egy általunk értékesített és azóta is általunk szervizelt Case IH Steiger 350 törzscsuklós traktor, kiváló és megbízható műszaki állapotban, nagyobb teljesítményre váltás miatt. A traktort üzembe helyezése óta saját csapatunk szervizelte, a...
Kiemelt 10 éve hirdető
Új, gyári összeszerelésű Belarus traktorok készletről. Kérje munkatársunk ajánlatát! AKCIÓ! Készleten lévő MTZ820, 820.4 traktorok 700 - 1.000.000,- Ft engedménnyel!
6.999.000 Ft
Kiemelt 16 éve hirdető
140Le, 1981-es évj., 5600 üzemóra, légfék, klíma, hátul 80%-os gumik, papírokkal, igény szerint piros rendszám, 5 év műszaki, könnyen induló, 6 hengeres motor, jó váltó és futómű, eladó.
Lamborghini R7.175 S traktor Powershift 27/27 40 km/h váltóval, front hidraulikával, 540/65 R38 első és 650/65 R38 hátsó gumiabroncs méretezéssel, Trimble antennával és monitorral, teljes súlyozással, légfékkel, vonófejjel eladó. Gyártási év: 2005...
2025. szeptember 8. 04:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
990.000 Ft
2025. szeptember 8. 04:04 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Általános adatok · Évjárat: 1971 (30 évnél öregebb) · Állapot: Normál · Kivitel: Traktor Teljesítmény adatok · Hengerűrtartalom: 4 198 cm³ · Üzemanyag: Dízel · Maximális teljesítmény: 41 kW, 56 LE Fülke · Szállítható személyek: 3 Leírás Zetor 5611, 3...
NYERS ERŐ -Erős törzscsuklós szerkezet -Magas forgatónyomaték névleges teljesítmény esetén -800 liter kapacitású üzemanyagtartály -No Spin differenciál önblokkolós zá4 -Könnyen hozzáférhető szűrőelemek ÁLLJA A SARAT -Egyedülálló rugózott első híd...
2025. szeptember 8. 04:04 Tolna, Tolna
301 LE, 6 hengeres, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 301 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 12290 kg Üzemanyagtartály mérete: 550 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús, 327...
37.500.000 Ft +ÁFA
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó, Rugózott első híd, GPS auto kormányzás, Gumi Méretek: Michelin 600/70R30 (20%); Michelin 650/85R38 (50%)
36.000 EUR +ÁFA
Eladó John Deere 5090 M homlokrakodós traktor 9.149 üzemórával. Friss műszaki 2030-ig. Folyamatosan szervizelt, 2025. 02.-ben közel 3 millió forint értékben teljesen felújított váltó (számlával tudjuk igazolni). Azonnal munkára fogható,...
17.000.000 Ft +ÁFA
Évjárat: 2003 Üzemóra: 14354 óra Teljesítmény: 147 kw / 200 LE Gumi méretek (első): Good Year 420/8530 Gumi méretek (hátsó): Kleber 62070R42 Azonosító: R99-100-1231-02
34.500 EUR
2025. szeptember 8. 03:39
New Holland TD5.95 traktor eladó Gyártási év 2017 Üzemidő 1543 h Maximális sebesség 40 km/h Szinkronizált sebességváltó Erőátviteli sebesség 540/540E Dízelmotor IVECO FPT STAGE IV Hengerek 4 Űrtartalom (cm3) 4485 Motorteljesítmény 73 kW (95 LE) Első...
150 LE, Semi Powershift hajtómű (SPS), 40 km/h ECO Motorteljesítmény: 150 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Váltó: Semi Powershift hajtómű (SPS) Maximális sebesség: 40 km/h ECO Önsúly: 6810 kg Üzemanyagtartály...
2025. szeptember 8. 03:29 Tolna, Tolna
155 LE, 6 hengeres, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 155 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 7560 kg Üzemanyagtartály mérete: 280 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús, 175...
2025. szeptember 8. 03:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
100 LE, CVX, 40 km/h ECO Motorteljesítmény: 100 LE Hengerűrtartalom: 4485 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: dízel Váltó: CVX Maximális sebesség: 40 km/h ECO Önsúly: 5500 kg Üzemanyagtartály mérete: 180 liter Hidraulikaszivattyú: CCLS szivattyú, 110...
2025. szeptember 8. 03:04 Pest, Kistarcsa
McCORMICK X7.620 PREMIUM PS összkerékhajtású erőgép (140 kW / 190 LE) 2210182M Motor FPT BETA POWER NEF 67 motor: 6728 cm3-es, 6 hengeres, 24 szelepes Hi-eSCR2 Common Rail (STAGE V) turbódiesel motor töltőlevegő visszahűtővel, nincs EGR a motorban,...
52.500.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 8. 02:59 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Automata vonófej, Alsó húzó, Fokozatmentes hajtás, GPS auto kormányzás, Kétkörös légfék, Gumi Méretek: Trelleborg 540/65R28(95%); Trelleborg 650/65R38(95%)
2025. szeptember 8. 02:54 Tolna, Tolna
85kW/115 LE, 4 hengeres, 50 km/h Motorteljesítmény: 115 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h Önsúly: 5160 Kg Üzemanyagtartály mérete: 170 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús 110...
5.944.590 Ft
A gép ára tartalmazza:- Hátsó vonóhorog- Középső fűnyíró M60-SAA Yanmar SA221-R egy kompakt, mégis erőteljes kistraktor, amelyet úgy terveztek, hogy megfeleljen a nagyobb gépek által támasztott követelményeknek, miközben kiválóan alkalmas szűk...
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod- Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink rendelkezésére a kertészeti...
73.000 EUR +ÁFA
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
5.200.000 Ft +ÁFA
A hidrosztatikus traktor fokozatmentesen használható előre- és hátramenetnek köszönhetően szinte bármilyen talajon megkönnyíti a munkavégzést. A váltó mellett a has alatti TLT jelenti a többletet, a különbséget az alapmodellhez képest. TECHNIKAI...
2025. szeptember 8. 02:44 Tolna, Tolna
115 LE, 4 hengeres, 50 km/h Motorteljesítmény: 115 LE - 85 kW Hengerűrtartalom: 3600 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: dízel Maximális sebesség: 50 km/h Önsúly: 5160 kg Üzemanyagtartály mérete: 170 liter Hidraulikaszivattyú: axiáldugattyús, 110...
3.650.000 Ft
2025. szeptember 8. 02:44 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
MTZ 552 traktor azonnal munkára fogható állapotban, friss műszakival, piros rendszámmal, összkerékhajtással, megkímélt állapotban. Újonnan Magyarországon üzembe helyezett gép. Tekintse meg további jármű- és gépkínálatunkat honlapunkon vagy a járművek...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.886)
- Case IH (134)
- Claas (152)
- Egyéb traktor (119)
- Farmtrac (199)
- Fendt (106)
- John Deere (485)
- Massey Ferguson (116)
- MTZ / Belarus (545)
- New Holland (147)
- Zetor (131)
- Több
_fill_540x300_0.jpg)
Adatokból üzleti döntések: Data EDIH megoldások a gyakorlatban + VIDEÓ
A magyar gazdák és élelmiszeripari cégek számára is kulcsfontosságú a...