Traktorok 2.955 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
28.000.000 Ft +ÁFA
Eladó egy Case IH Magnum 315 traktor kiváló állapotban - technológiaváltás miatt. Évjárat: 2011 Üzemóra: 9000 Tengelycsonkos ikerkerék garnitúrával Trimble XCN1050 + APMD automata kormányberendezéssel A motor nemrégiben teljes felújításon esett át...
24.500.000 Ft +ÁFA
Eladó CLAAS ARION 440 megkímélt szép (garázsban tartott) állapotban 2051 üzemórával. Csak ápoló munkákat végzett, talajmunkát nem! AXIÁL - tól vásárolt és AXIÁL által szervizelt gép! Felszereltség: Állítható felnik / sorba beférő gumizással....
35.999.999 Ft +ÁFA
Eladó CLAAS ARION 610 megkímélt szép (garázsban tartott) állapotban 1487 üzemórával. Csak ápoló és TLT munkákat végzett, talajmunkát nem! AXIÁL által üzembehelyezett és AXIÁL által szervizelt gép! Felszereltség: 540/65R28 +650/65R38 gumizás Rádió,...
10.000 Ft nettó
Fordson Supermajor 50 traktor alkatrészek bontva eladó.
2025. december 7. 19:09 Tolna, Tolna
95 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4350 kg Üzemanyagtartály mérete: 135 liter Hidraulika szivattyú: Duplex szivattyú, 94 liter/perc...
1.999.999 Ft
2025. december 7. 19:05 Zala, Ozmánbük
Eladó a képen látható Massey Ferguson 165 traktor gazdálkodás befejezése miatt. A 1972-es évjáratú traktor új gumikat kapott, és osztrák okmányokkal rendelkezik. Csere nem érdekel. Ideális választás gazdálkodóknak, megbízható Massey Ferguson traktor...
26.900.000 Ft +ÁFA
John Deere 6190 R Évjárat: 2013 Üzemóra: 6453 óra Teljesítmény: 139 kW/190 LE Gumi méretek (első): Vredestein 540/65 R30 Gumi méretek (hátsó): Vredestein 650/65 R42 Azonosító: R99-100-1354-02 Tekints meg további traktorainkat, valamint a YouTube...
2025. december 7. 18:59 Győr-Moson-Sopron, Győr
Leírás A Solis termékskála egyik legmegbízhatóbb és strapabíró tagja volt eddig a 3 hengeres motorral szerelt Solis 50 RX traktor. Az új 50 lóerős Stage V modell esetén katalizátorral, részecskeszűrővel és turbóval is felszerelték a motort, ami úgy...
2025. december 7. 18:54 Tolna, Tolna
85 kW / 115 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 115 LE Hengerűrtartalom: 3 600 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: dízel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 5 160 kg Üzemanyagtartály mérete: 170 liter Hidraulika szivattyú: axiáldugattyús, 110...
26.990.000 Ft +ÁFA
John Deere 7830 traktor készletről - 2010-es évjárat - 8 850 üzemóra - 215 lóerős teljesítmény - 20+20 fokozatú AutoQuad váltó - légpárnás ülés és pótülés - klímaberendezés - 4 pár programozható hidraulikacsatlakozó - szabad visszafolyó ág -...
29.500.000 Ft +ÁFA
Kabin, Klíma, Alsó húzó, Gumihevederes járószekezet
2.600.000 Ft +ÁFA
2025. december 7. 17:59 Veszprém, Veszprém
A PIACVEZETŐ SOLIS TRAKTOROK AZONNAL KÉSZLETRŐL! - 16-90 LE közötti típusválasztékkal - 3 év garanciával - 3 évtizede működő kereskedői, alkatrész és szerviz hálózattal
New Holland T7.225 AC 2019-es évjárat - XCN 1050 monitor + APMD, RTK és szakasz vezérlés feloldással - K80 van rajta, alsó húzó nincs - 180 lóerő névleges teljesítmény (225 max.) - AutoCommand fokozatmentes ECO váltó, 50 km/h - 330 l-es üzemanyagtank...
76.900 EUR
New Holland T7.270AC - 2018-as évjárat - 5 304 üzemóra - AutoCommand fokozatmentes váltó - 239 lóerő névleges teljesítmény (270 max.) - 600/60R30 + 710/60R42 - fronthidraulika - front TLT - légfék - klíma - hidraulikus 3. pont, automata vonófej - 4...
MTZ 920.3 traktor 2011-es évjáratú, 5 év műszakival, 2 új gumival, jó állapotban eladó. Megbízható MTZ traktor eladó gazdasági munkákhoz.
17.900.000 Ft +ÁFA
Kifogástalan állapotú, azonnal munkára fogható Zetor Forterra CL 140 traktor eladó. Gyártási év: 2018. Üzemóra: 2023. További információért hívjon a 06309722205-ös telefonszámon!
3.400.000 Ft
Motor típus: Sonalika GTV BB Lóerő: 22 Le Hengerek száma: 3 Hűtés: vízhűtéses Lökettérfogat: 1 130 Névleges fordulatszám: 2 700 fpp Levegőszűrő: száraz légszűrő Hideg indítás: Igen Maximális nyomaték: 50 Nm Kipufogó: oldalt elvezetett Hajtás: Hajtás:...
23.500.000 Ft
Eladó John Deere 6145R Premium Edition traktor kiváló, megkímélt és nagyon szép állapotban. Az 50 km/h Direct Drive Eco váltóval, 1850 fordulaton akár 55 km/h sebesség is elérhető. Felszereltség: - Aktív ülés - Rugózott első híd és fülke - Front...
2.500.000 Ft
2025. december 7. 17:37 Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
John Deere 401 680 üzemórával az Amerikai Hadseregé volt eladó.
23.950 EUR +ÁFA
Nagyon rövid határidővel, vizsgáztatva, helyszínre szállítva. Univerzális, könnyű traktor kommunális, kisgazdasági, lovardai, kertészeti, ipari területi és kiegészítő munkák elvégzéséhez. Stage V, minden előírásnak megfelel. • Fülke • fényvédős...
4.200.000 Ft +ÁFA
Új AMS 554 traktor homlokrakodóval, raktárról, akár azonnal vihető! Teljesítmény: 40 kW/55 LE Súly: 1880 kg Kormányzás: Orbit/szervó Hajtás: Aszinkron váltó, 8+8 sebesség (irányváltó) Emelési teherbírás: 700 kg (a háromponton) Külső méretek (HxSzxM)...
9.990.000 Ft
2025. december 7. 17:27 Csongrád-Csanád, Makó
New holland 110-90 traktor, 2002-es évjáratú, 110 lóerős, 6 hengeres motorral, 40km/h mechanikus váltóval, 1-2 körös légfékrendszerrel, liftes vonófejjel, klímával, elöl-hátul újszerű BKT Agrimax gumikkal,csatos duplakerékkel, műszakival, Grammer...
17.900.000 Ft +ÁFA
2025. december 7. 17:24 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Automata vonófej, Powershift váltó, Front hidraulika, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Fronthidraulika, rugózott híd, 50Km/h váltó
2025. december 7. 17:17 Hajdú-Bihar, Sáránd
Landini traktor blackbull homlokrakodoval, 2 új hátsó gumival eladó.
7.900.000 Ft
2007-es évjáratú New Holland TM 120 típusú traktor az Agrotec által szakszerűen beépített teljesen új gyári motorral (kb 150 üzemórával) , orrsúllyal , azonnal munkára fogható állapotban eladó. Ár: 7 900 000 Ft+ÁFA Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.955)
- Case IH (130)
- Claas (151)
- Egyéb traktor (130)
- Farmtrac (202)
- Fendt (105)
- John Deere (526)
- Massey Ferguson (110)
- MTZ / Belarus (565)
- New Holland (130)
- Zetor (123)
- Több

A fóliaház 7 téli hibája – gyakori kezdőbakik
Ne hagyd, hogy a tél kifogjon a fóliádon – kerüld el a leggyakoribb hibákat!
9 téli hiba, amit decemberben még meg tudsz előzni
Ne hagyd, hogy a tél keresztbe tegyen! Mutatjuk, mit kerülj el decemberben.