Traktorok 2.909 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
9.990.000 Ft
2026. február 28. 19:49 Somogy, Ráksi
Fendt 309 traktor rakodóval és eszközökkel, tulajdonostól eladó! Gyártási év: 2003 Üzemóra: 17 500 Mechanikus váltó, irányváltó. Magyarországi első tulajdonostól! Végig márkaszerviz által karbantartva! Azonnal munkára fogható állapotú gép!
7.950.000 Ft
Eladó! Mtz 820 2017-es évjáratú, Keveset használt, 164 üzemórával, Újszerű állapotban. Piros rendszámos, 2 év műszaki. + bagodi tolólap 399ezer Ft Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További...
Hatalmas teljesítmény *Az új, nagy teljesítményű Stage 5 motor garantálja a maximális teljesítményt, hatékonyságot és megbízhatóságot. Magas hatásfokú sebességváltó *Az M6002 sebességváltóját magas sebességre és nagy terhelésre tervezték. Lenyűgöző...
22.500.000 Ft +ÁFA
John-Deere 7530 Prémium mezőgazdasági vontató, 216 lóerős, műszakival, jó állapotban eladó. Szállítás és rakodás megegyezés szerint. Irányár: 22.500.000,-Ft+áfa Érdeklődni lehet: 06-20-3355-358 602.
24.600.000 Ft +ÁFA
Eladó Case IH Magnum 315 CVX traktor gazdaságba, mezőgazdasági felhasználásra. Évjárat: 2015 Üzemóra: 9111 Motor: FPT, 6 hengeres, 8,7 liter, 347 LE Váltó: fokozatmentes Felszereltség: - Front hidraulika - Rugózott híd és fülke - Gumiabroncsok:...
20.500.000 Ft
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú új kora óta egy gazdás traktor! Gyári gumik, gyári üléssel, 90% gyári fényezés, rugózott fülke, multikontroller kar, légfék rendszerrel, 3 pár hidraulika szeleppel, EHR, top állapotban. Az ár leszállítva a...
800.000 Ft
2026. február 28. 17:09 Bács-Kiskun, Kalocsa
Eladó Belarus 894 turbó! 1994-es!Jelenleg nem indul! 1hete még ment! Okmányai nincsenek! Érdeklődni telefonon bármikor, vagy üzenetben!
22.500.000 Ft
Eladó! John deere 8520 2004-es Évjáratú, 335 Le, 16/4 powershift váltó, 40 km/h, 1-2 körös légfékrendszer, rugózott elsőhíd, front hidraulika, Mg. Vontató 4 év műszakival. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú...
34.500.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú új kora óta egy gazdás Massey Ferguson traktor, 150 lóerős 6 hengeres motor, GPS ready, rugózott híd és fülke, Dyna-6 24/24 váltó, 2021 gyártás de 2022 forgalomba helyezés, 540 és 650 gyári gumik, abszolút...
2.050.000 Ft
Eladó megbízható japán traktor, ideális mezőgazdasági munkákhoz, gazdaságba vagy kisebb farmra. Gondosan karbantartott gép, könnyű indítás és stabil működés. Fő jellemzők: • Meghajtás: 4x4 • Teljesítmény: könnyű és közepes munkákhoz megfelelő •...
90.000 EUR +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári ülés, gyári fényezés, légfék rendszer, rugózott híd és fülke, fokozatmentes sebességváltó, 150 literes hidraulika szivattyú, 50km/h maximális sebesség, Power Beyond, Isobus stb. Az ár leszállítva a...
25.950.000 Ft +ÁFA
2026. február 28. 16:24 6155M
Első tulajdonostól, PowerQuad Plus 20/20 váltó, 40 km/h, TLS rugózott híd, AutoTrac automata kormányzás előkészítés, ISOBUS, 4 pár hidraulika kör, légfék 1+2 körös, orrsúly Részletes leírás: Gyártási év: 2016 Üzemóra: 6205 Motor típusa: John Deere...
23.950.000 Ft +ÁFA
JOHN DEERE 6175M TRAKTOR, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:23950000 huf Évjárat: 2017 Üzemóra: 10450 Motor típusa: 6 hengeres John Deere motor Hengerűrtartalom: 6,8 l Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 175 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa:...
29.900.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, rugózott híd és fülke, Powershift váltóval, homlokrakodó, orrsúly készlet, 150/190 lóerős motorral szerelt. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós...
28.990.000 Ft +ÁFA
Eladó friss német importból származó John Deere 6170R típusú mezőgazdasági vontató. Rugózott elsőhíd, rugózott fülke, 60-70%-os gumik, hátsó keréksúly, első orrsúly, 1/2 körös légfék, automata húzó, K80-as húzó, 7385 üzemóra, automata kormány....
13.990.000 Ft +ÁFA
Eladó, friss német importból származó John Deere 6910 típusú mezőgazdasági traktor. 103 kW teljesítményű, 140 lóerős, 6 hengeres motorral. 2001-es gyártású, 10 814 üzemórával. Elektromos irányváltó, 20/20-as sebességváltó, front hidraulika, 1/2 körös...
1.550.000 Ft
Eladó! Zetor Crystal 120 45 4x4 összkerék, üzemképes állapotban, 1980-as Évjáratú, forgalmi okmányok nélkül. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon:...
26.900.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszerrel, AutoQuad Eco 40km/H váltó, rugózott híd, homlokrakodó, 3 pár hidraulika szelep. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen...
12.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Same Rubin 180 típusú traktor hibátlan állapotban. 18 sebességes powershift váltóval, SBA automata, 4 kerékhajtás, differenciálzár. Légfék, vonófej, alsóhúzó, front súly. Új első gumik, klíma, programozható műveletek. 7700 üzemóra, 2003-as...
32.000.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, rugózott híd és fülke, GPS automata kormányzás, direct drive Powershift váltóval. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen...
18.400.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható Case IH Puma 150 traktor. 2018-as évjáratú, 7414 üzemóra, légfék, olajfék, rugózott fülke, friss műszaki. Azonnal munkára fogható. A Case Puma 150, valamint további mezőgazdasági gépeink megtekinthetők cégünk nyitvatartási...
27.500.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, cummins motor, 16/9 váltóval, klímás, 4 pár hidraulika szelep. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is megvásárolható. Finanszírozható!...
17.500.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható új kora óta egy gazdás Case IH Maxxum 115 traktor! 2012 gyártás, 5820 órás, 6 hengeres 115 lóerős motor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés ami koszos, egy takarítás és egy polírozás ráfér a gépre, rugózott fülke,...
28.000 Ft
Eladó a képeken látható hasi húzó. 30 mm x 90 mm, 70 cm a két csap közötti távolság.
48.900 EUR
John Deere 6125R AutoQuad - 2013-as évjárat - 7.159 üzemóra - 125 lóerő - AutoQuad váltó - klíma - légpárnás ülés - Integrált monitor - rugózott első híd - fronthidraulika - légfék - 3 pár hidraulika csatlakozó - 540/65R24 + 600/65R38 - részletes...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.909)
- Case IH (125)
- Claas (160)
- Egyéb traktor (145)
- Farmtrac (205)
- Fendt (115)
- John Deere (539)
- Massey Ferguson (113)
- MTZ / Belarus (482)
- New Holland (145)
- Zetor (106)
- Agria (3)
- Antonio Carraro (9)
- Armatrac (2)
- Basak (2)
- BCS (1)
- Branson (1)
- Carraro Agricube (2)
- CAT (3)
- Challenger (16)
- David Brown (1)
- Deutz Fahr (66)
- Dutra (7)
- Ferrari (4)
- Fiat-Fiatagri (9)
- Ford (6)
- Fortschritt ZT (12)
- Foton (9)
- Fotrak (3)
- Goldoni (12)
- Hattat (18)
- IHC (2)
- Irum (1)
- Iseki (4)
- JCB (16)
- Jinma (2)
- Jumz (7)
- Kioti (11)
- Kirovec (8)
- Kubota (23)
- Lamborghini (27)
- Lánctalpas traktor (6)
- Landini (45)
- Lindner (1)
- Lovol (1)
- LS (15)
- LTZ (3)
- McCormick (67)
- Mercedes (1)
- Pasquali (36)
- Rába (54)
- Renault (7)
- RS (1)
- Same (37)
- Shibaura (1)
- Solis (51)
- Steyr (58)
- T-150K (5)
- TYM (23)
- Ursus (1)
- UTB (4)
- Valpadana (3)
- Valtra - Valmet (39)
- Versatile (1)
- Vladimirec / VTZ (4)
- Yanmar (5)
- YTO (18)
_fill_540x300_0.jpg)
Öt ország kezében a világ sültkrumpli-készlete? Döbbenetes adatok láttak napvilágot
Megállíthatatlan az európai burgonyafeldolgozó ágazat._fill_540x300_0.jpg)































_fill_540x300_0.jpg)