Traktorok 2.911 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
7.790.000 Ft
Eladó Claas Nectis 237 VL traktor 1900 üzemórával, megkímélt állapotban, piros rendszámmal, jó gumikkal, 3 pár első és 3 pár hátsó hidraulika kör kiépítéssel, 75 lóerős motorral.
23.900.000 Ft +ÁFA
2013.05-i üzembe helyezésű traktor, 9 literes JD PowerTech motor 260 LE-s névleges teljesítménnyel, rugózott első híd és kabin, IVT (vario) váltó, 1 éves turbó és hidraulika szivattyú, klíma, légfék 31 tonna vontatással, 2027.07-ig érvényes műszaki...
12.500.000 Ft
Tier 3, Perkins 6 hengeres, 6000 ccm motorral. 2008-as gyártású, 7100 üzemórával. 120 LE teljesítmény. Dyna-4, 16 sebességes csoportos powershift sebességváltóval szerelve. Elektromos irányváltó és légfék berendezés is megtalálható a traktorban....
7.800.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 6. 09:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Demecser
4 hengeres turbós Iveco motor 82 LE-s névleges teljesítménnyel, 20 x 12 mechanikus váltó irányváltóval és mászó fokozattal, klíma, légfék 18tonna vontatással, front súly, vonófej, 2 pár kihelyezett hidraulika, 540/540E TLT fordulat, pótülés, 2028-ig...
John Deere 5100GF traktor 2016-os évjárat,1781 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 4 pár hidraulika kivezetés,klíma,24/12 0,5-40 km/h Hi-Lo EH váltó, pótkocsi vonófej, hidraulikus fék, belső tükör, állítható kormánykerék, 68kg-os frontsúly, 19L-es...
John Deere 6190R magas felszereltségű és extra kevés üzemórával!+HAUER POM-VX170 homlokrakodóval 2014-es évjárat, mindössze 2806 üzemóra(a gép használatban van így az üzemóra változhat) egy gazdás új korától kezdve! Autopower 50 km/h váltó,...
John Deere 6195R magas felszereltségű! 2016-os évjárat, 8450 üzemóra Autopower 50 km/h váltó, CommandArm karfába integrált kezelőpanel, hidropneumatikus kabinrugózás(HCS) AUTOTRAC automata kormány előkészítés, Multifunkciós Joystick a CommandArm...
50.000 Ft nettó
IH 674 bontott alkatrészek eladók. Ár: 50000 Ft-tól
10.900.000 Ft +ÁFA
CASE IH MX 120 Maxxum Évjárat: 1997 Üzemóra: 11441 óra Gumi méretek (első): CEAT 420 /70 R28 Gumi méretek (hátsó): GoodYear 18.4 R38 Azonosító: R99-100-1335-02 Youtube catornánk: @AgriderZrt
John Deere 8345R PowerShift E23 42km/h + ILS + Kabin rugózott traktor 2018-as, 2995 üzemóra,Automata pótkocsi vonószerkezet, alsó vonórúd, védőkeret a tetőn hátul, kétoldali automata kitámasztólakat az alsó emelőkarokhoz,E23 PowerShift váltó...
23.800.000 Ft +ÁFA
- 2007-es gyártási év - 14 008 üzemóra - Powershift 16/5 váltó, 40 km/h - 650/85 R38 és 600/70 R30, 80%-os gumizás - Légfék - Front súly - Belső keréksúly - Pótkocsihúzó - Alsó húzó - Klíma - Rádió - Sárga villogó - Szerszámos láda - Fix híd -...
29.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Case IH Puma 150 traktor 2017-es évjárattal, 2800 üzemórával. Felszereltsége: teljes powershift váltó (50 km/h), rugózott első híd, rugózott fülke, Trimble automata kormányzás RTK-val. A traktor jó állapotban van, azonnal munkára fogható....
John Deere 5080 GF 2011-es évjárat, 4395 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 3 pár hidraulika kivezetés, klíma, 24/24 40 km/h Hi-Lo váltó, pótkocsi vonófej, frontsúlytartó, hátsó sárvédőív szélesítés, DeLuxe légrugós ülés, sárga villogó,...
15.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Massey Ferguson 5610 Dyna-4 traktor kiváló műszaki és esztétikai állapotban! Gyártási év: 2016 Üzemóra: mindössze 1700 3 300 ccm SISU, 100 LE-s motor Dyna-4, 16 sebességes csoportos, powershift váltó Elektromos irányváltó Légfék berendezés...
7.300.000 Ft
Eladó egy új motorcserés 920.3 traktor. Felújított váltó, hátulja, hidraulika, kétkörös fék, légrugós ülés.
2.500.000 Ft
Eladó kis családi gazdaságból Zetor 5748 traktor, piros rendszámos, lassú jármű. Télen műszaki vizsgára felkészítve, fékek beállítva, kormányösszekötő cserélve. Új első lámpák, villamos vezetékek átvezetve. Pótkocsi húzó és hasi húzó tartozékokkal....
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
23.500.000 Ft
2025. szeptember 6. 06:35 Csongrád-Csanád, Földeák
Eladásra kínáljuk CASE IH Steiger STX 450 traktorunkat, kiváló állapotban. Főbb jellemzők: - Hárompontos felfüggesztés - Alsó húzó - Jó állapotú gumik - Rendezett belsőtér - Üzemóra: 10 605 - 4 pár kihelyezett elektrohidraulikus hidraulika kör -...
11.300.000 Ft +ÁFA
Solis S50V Kabinos Traktor - Kényelem és Teljesítmény Egyszerre! Solis S50V traktorral tapasztalja meg a kivételes teljesítményt és kényelmet! Erőteljes Motor: 50 lóerős motor a hatékony mezőgazdasági munkáért. Kényelmes Kabin: Modern, tágas kabin az...
8.500.000 Ft +ÁFA
Solis S60V - A Szabad Munka Élménye! Erőteljes Motor: 60 lóerő a hatékony és eredményes mezőgazdasági munkához. Üzemanyag-hatékonyság: Modern üzemanyag-gazdálkodási rendszer a költséghatékonyságért. Kiváló Manőverezhetőség: Kompakt méret és könnyű...
2.985.000 Ft
Eladó Mtz 552 Kepeken latható allapotban
13.650.000 Ft +ÁFA
Kedves Gazda! Bemutatom a Goldoni E 90 RS traktort, amely a legjobb választás a mezőgazdasági munkákhoz. Ez a traktor könnyen irányítható, és kiváló teljesítményt nyújt a mezőgazdasági területeken. Az E 90 RS traktorunk a megbízhatóság és hatékonyság...
14.850.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! Örömmel mutatjuk be Önnek a Goldoni E 100 RS traktort, amely a kiváló teljesítmény és megbízhatóság zászlóshajója a mezőgazdasági munkákban. Ezzel a géppel könnyedén és hatékonyan elvégezheti a legkeményebb feladatokat a...
14.450.000 Ft +ÁFA
Solis 90 N ültetvény traktor - kiváló manőverezhetőség a szűk terekben! Fedezze fel a Solis 90 N ültetvénytraktor előnyeit, és élvezze a gazdálkodás szabadságát! Ez a traktor nemcsak erőteljes és megbízható, de kiválóan alkalmazkodik a különböző...
18.500.000 Ft +ÁFA
A Goldoni S traktor széria az összes olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami a gyümölcsösünkben és a szőlőültetvényünkben szükséges lehet. Kiváló manőverezhetőség, megbízhatóság és a teljesítmény kombinációja teszi az ideális partnerré a munkában a...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.911)
- Case IH (138)
- Claas (150)
- Egyéb traktor (118)
- Farmtrac (200)
- Fendt (109)
- John Deere (482)
- Massey Ferguson (122)
- MTZ / Belarus (557)
- New Holland (152)
- Zetor (128)
- Több
_fill_540x300_0.jpg)
Több pénzt és kevesebb bürokráciát a gazdáknak – üzeni az Európai Parlament
Nem engednék összevonni az agrártámogatásokat más uniós forrásokkal az...
Az állattartók fekete éve? Újabb betegség ütötte fel a fejét az országban
Szerencsére, rendelkezésre áll olyan vakcina, mellyel megállítható a fertőzés...