Traktorok 2.912 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
14.500.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 8. 09:29 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2001 Üzemóra: 10943 óra Teljesítmény: 181 kW / 246 LE Gumi méretek (első): Mitas 540/65R34 Gumi méretek (hátsó): Michelin 650/85R38 Azonosító: R99-100-1168-02
16.990.000 Ft
2025. szeptember 8. 09:29 Győr-Moson-Sopron, Egyed
6300 üzemóra, légfék, klíma, front hidraulika, magyar papírral, hidraulika hibával eladó.
18.900.000 Ft +ÁFA
6,7 literes motor 180 LE-s névleges teljesítménnyel, 40 km/h-s 29x12 mászó fokozattal szerelt ECO Full Powerhift váltó, rugózott első híd és kabin, tömbsúly, hátsó keréksúly, 540E/1000 TLT fordulat, 4 pár kihelyezett hidraulika kör, 150 L/min...
2.999.000 Ft
2025. szeptember 8. 09:14 Győr-Moson-Sopron, Egyed
1989-es évjáratú, 80 LE-s, összkerekes, hengerfejhibás, homlokrakodóval eladó.
10.800.000 Ft +ÁFA
Alig használt, megkímélt, rendszeresen szervizelt!
Mtz 892.2 eladó jó állapotban.2029.ig műszakival,csere is érdekel.
6.450.000 Ft
Eladó MTZ 820.2 traktor rakodóval, 2008-as évjárat, 1 tulajdonostól. Friss műszaki vizsgával, tetőklímával, azonnal munkára fogható állapotban. Ideális választás mezőgazdasági munkákhoz, MTZ traktor kedvelőknek.
120.000.000 Ft +ÁFA
- 2023-as gyártás - 370 LE - 500-1000 üzemórás traktorok - E23 váltó, 40 km/h - Légfék - 5 pár SCV - 227 l-es szivattyú - Külső és belső keréksúly - Alsóhúzó - Automata kormányzás - Front függesztő - 650/60R34 és 710/75R42 gumizás - ISOBUS - ILS...
22.500.000 Ft +ÁFA
Eladó kihasználatlanság miatt egy kitűnő műszaki és korához képest esztétikai állapotban lévő John Deere 8110 traktor. Made in Illinois. Elöl 90%-os, hátul 60%-os gumikkal rendelkezik. Bármilyen kérdés esetén telefonon szívesen válaszolok.
3.950.000 Ft
Foton Lovol Europard 504 traktor, 4 hengeres, 50 LE-s motorral, irányváltóval, 2015-ös évjárat, gyári festéssel, 1428 üzemórával, elöl-hátul újszerű gumikkal, piros rendszámmal, 2029.12.09-ig érvényes műszakival, 2 pár kihelyezett hidraulikakörrel,...
12.500 EUR
Fiat 80-90DT traktor, 8444 üzemóra, 4 hengeres, 80 LE motor, manuális váltó, ellensúlyok, munkára fogható állapotban, import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% áfa. Teljes kínálatunkért...
6.900.000 Ft
90 LE-s Landini klímával, műszakival, azonnal munkára fogható, új gumikkal.
1.000 Ft +ÁFA
- 2009-es gyártási év - 4820 üó - 480/70 R28 és 520/85 R38 Kleber gumizás 60% - PowerQuad váltó 20/20 40 km/h - légfék - alsóhúzó - frontsúly - rádió - sárgavillogó - ár kérésre
2 db bontott Jumz típusú traktor eladó tovább bontásra, rengeteg használható alkatrésszel, kizárólag egyben! Ár megegyezés szerint. Érdeklődni kizárólag munkaidőben!
Univerzális, középkategóriás Zetor Major traktorok eladók! A Major CL 80 modell takarékos, 75 LE teljesítményű, STAGE V besorolású, 2,9 literes Deutz motorral van felszerelve. A típus 12/12 sebességes szinkron sebességváltóval és mechanikus...
17.800.000 Ft
Első gazdától beszámolt traktor, gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, elektrohidraulikus irányváltó, 4 pár hidraulika szelep, klímás, orrsúly készlettel. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Nem áfa körös gazdák...
10.499.999 Ft
2025. szeptember 8. 06:14 Bács-Kiskun, Apostag
Friss műszaki érvényes 2030-ig! Új klímakompresszor és ékszíj, új első lengéscsillapítók, első és hátsó szilentek, valamint első tehermentesítő gumibakok. Grammer ülés új! Motorolaj, szűrők, külső és belső levegőszűrők cserélve 100 órával ezelőtt,...
10.900.000 Ft
2001-es évjárat Levegőrendszerrel,vontatással Friss műszakival eladó
5.944.590 Ft
A gép ára tartalmazza:- Hátsó vonóhorog- Középső fűnyíró M60-SAA Yanmar SA221-R egy kompakt, mégis erőteljes kistraktor, amelyet úgy terveztek, hogy megfeleljen a nagyobb gépek által támasztott követelményeknek, miközben kiválóan alkalmas szűk...
5.200.000 Ft +ÁFA
A hidrosztatikus traktor fokozatmentesen használható előre- és hátramenetnek köszönhetően szinte bármilyen talajon megkönnyíti a munkavégzést. A váltó mellett a has alatti TLT jelenti a többletet, a különbséget az alapmodellhez képest. TECHNIKAI...
- Direct Drive váltóval: mechanikus fokozatmentes váltó - gyári levegőrendszer - rugózott első híd - rugózott kabin - automata kormányzás - front hidraulika - nagyon szép, megkímélt állapot - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+...
23.317 EUR +ÁFA
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas minőség, kiemelkedő felszereltség jellemzi a kínálatot. TYM T495 STEU, T495 NCEU 48.3 LE traktorok a Szal-Agro...
5.665.950 Ft
A termék, demo/használt/hiányos besorolással rendelkezik. A gép átvizsgált, működőképes állapotban van, esztétikai eltérések egy új géphez képest előfordulhatnak.
Eladó MTZ 82, korának megfelelő állapotban. Érdeklődni telefonon lehetséges. 20/3341008
2025. szeptember 7. 23:19 Békés, Békéscsaba
Kedves Gazdák! A KC-BÉKÉS KFT. telephelyén megtalálható a Solis traktorok teljes választéka. Keresse kollégáinkat, hogy a legjobb ajánlatot adhassuk Önöknek. Az új Solis 75 CRDi már Common Rail rendszerű motorral érkezik, amely ugyanúgy minden EU...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.912)
- Case IH (137)
- Claas (152)
- Egyéb traktor (122)
- Farmtrac (200)
- Fendt (110)
- John Deere (480)
- Massey Ferguson (123)
- MTZ / Belarus (551)
- New Holland (152)
- Zetor (128)
- Több

Időjárás: Készülj, először mutatja meg magát idén az ősz
Vasárnap hidegfront hoz záporokat, zivatarokat.
10 szuper fagyasztott étel a vércukorszint stabilizálásához
Hogyan segíthetnek a fagyasztott ételek a vércukorszint kiegyensúlyozásában?