Traktorok 2.875 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
7.716.465 Ft
A Knegt traktor 50 HP G3 alapfelszereltségéhez tartozik: szervokormány, összkerékhajtás, alacsony és magas sebességváltó, differenciálzár, 2 hidraulikaszivattyú, 2 db. kettős működésű hidraulikaszelep és kétfokozatú mellékhajtás. Továbbá, de Knegt...
84.454 EUR
2025. augusztus 12. 12:43 5711 Németország
Massey Ferguson 5711M eladó bemutatómodell, 2024-es évjárat, prémium felszereltséggel! Kínálat típusa: Eladó Massey Ferguson 5711M mindössze 6 üzemórával – szinte új bemutatómodell Hauer XB 110 Bionic homlokrakodóval. Műszaki adatok: - Teljesítmény:...
14.900.000 Ft +ÁFA
Eladó egy jó műszaki és esztétikai állapotban lévő John Deere 5100M traktor. A traktor a KITE-től újonnan vásárolt, első tulajdonostól származik, mindig rendszeresen karbantartott és szervizelt. Elöl új gumik találhatók, megbízható és gazdaságos...
9.999.990 Ft
MTZ-820-as traktor szép állapotban, olajfolyás- és csöpögésmentesen, kihasználatlanság miatt eladó. A homlokrakodó vizsgáztatva. Minden jól működik rajta. Gázolajcső cserélve lett. Jár hozzá olaj- és légszűrő is. Tolna megye, Tolna város.
Eladó MTZ 50-es traktor jó motorral, megbízható váltóval. Az üvegek újak, új ponyva tartozik hozzá, valamint mindkét oldalajtó megvan, csak jelenleg nincsenek felszerelve. A traktor tökéletes választás mezőgazdasági munkákhoz, MTZ 50 traktorok között...
5.902.875 Ft
A Knegt traktor 30 HP G2 alapfelszereltségéhez tartozik: szervokormány, összkerékhajtás, alacsony és magas sebességváltó, differenciálzár, 2 hidraulikaszivattyú, 2 db. kettős működésű hidraulikaszelep és kétfokozatú mellékhajtás. Továbbá, de Knegt...
13.500.000 Ft +ÁFA
Leírás Nettó listaár Basic felszereltséggel: 13 500 000 Ft-tól! Az Odisys segítségével Ön is megtalálhatja a számításait. A Solis traktorok magyarországi kizárólagos importőreként nagy raktárkészlettel és választékkal rendelkezünk, amely gépek...
3.400.000 Ft
Motor típus: Sonalika GTV BB Lóerő: 22 Le Hengerek száma: 3 Hűtés: vízhűtéses Lökettérfogat: 1 130 Névleges fordulatszám: 2 700 fpp Levegőszűrő: száraz légszűrő Hideg indítás: Igen Maximális nyomaték: 50 Nm Kipufogó: oldalt elvezetett Hajtás: Hajtás:...
14.200.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 12. 09:54 Bács-Kiskun, Kecskemét
Nettó listaár Basic felszereltség: 14 200.000 Ft-tól! Az Odisys segítségével Ön is megtalálhatja a számításait. A Solis traktorok magyarországi kizárólagos importőreként nagy raktárkészlettel és választékkal rendelkezünk, amely gépek sokféleképpen...
137.500 EUR +ÁFA
Típus: 8370R Gyártó: JD Gyártási év: 2018 Üzemóra: 5030 Rendszám: RDM441 Műszaki érvényessége: 2028.11.16. Gumi méret elöl: Mitas 650/60R34 Gumi méret hátul: Trelleborg 900/60R42 Tartozékok: - front súlyok - AMS rendszer Megjegyzés: - 2+1 körös...
2025. augusztus 12. 09:09 Csongrád-Csanád, Csanádpalota
Eladó egy keveset használt MTZ 1523.5. További információ telefonon kapható.
12.450.000 Ft +ÁFA
A széria 66 lóerős motorral érhető el. A 3 hengereseket a VM Detroit szállítja. A Transcar esetén – hasonlóan több Goldoni traktorhoz – 2 eltérő alvázzal is rendelhető. Az első kerék kormányzásos modell mellett törzscsuklós változatot is...
Univerzális, középkategóriás Zetor Major traktorok eladók! A Major CL 80 modell takarékos, 75 LE teljesítményű, STAGE V besorolású, 2,9 literes Deutz motorral van felszerelve. A típus 12/12 sebességes szinkron sebességváltóval és mechanikus...
5.000.000 Ft
Eladó Belarus 1025.3 traktorunk! A képek nem tükrözi az eladási állapotot. Új cooler,ledes munkalámpa, új kardán. A traktorban körülbelül 6300 üzemóra van. A motor teljesen felújított. 30-40 üzemórás. Az irányár 5Mil. További információ . 06706776068...
6.518.800 Ft +ÁFA
Az E20 – korábbi nevén Base 20 az ideális traktor a professzionális- és az igényes háztájéki felhasználóknak készült, akiknek egy igazán masszív, de kompakt gépre van szükségük – gazdaságos üzemeltetési költséggel. A könnyedén kezelhető, törzscsuklós...
39.425 EUR
John Deere 6620 Különleges ajánlatunk: Már 30% befizetéssel elvihető! A fennmaradó összeg fizetése csak jövő év márciusától kezdődik! Ne várjon tovább! Lépjen kapcsolatba velünk, és találja meg az Ön számára megfelelő munkagépet a hozzátartozó...
19.000.000 Ft +ÁFA
Kiváló műszaki és esztétikai állapotú, megkímélt New Holland T7.250 traktor első tulajdonostól eladó. Mellső gumizása a traktornak 540/65 R30, hátsó gumizása 650/65 R42. Váltó terhelés alatt kapcsolható előre 19, hátra 6 fokozattal. A traktor...
5.950.000 Ft +ÁFA
3 hengeres Kubota motor, 8/4 fokzatú váltó 15 fokos alvázelfordulást lehetővé tevő kialakítás, 4 kerék hajtás TLT: 540 Emelőkapacitás: 1050 kg; 16,5 liter / 125 bar; 2 munkahenger első és hátsó differenciál zár 210/95r16 kerekek, 1080 kg öntömeg,
9.600.000 Ft +ÁFA
Solis S60V - A Szabad Munka Élménye Garanciával! Erőteljes Motor: 60 lóerő a hatékony és eredményes mezőgazdasági munkához. Kabin Nélküli Kialakítás: Szabad kilátás és mozgásszabadság a szűk területeken is. Üzemanyag-hatékonyság: Modern...
15.000.000 Ft
Motor: - Típus: Caterpillar - Teljesítmény kW (LE): 70 (95,2) - Névleges fordulatszám: 2 200 - Hengerek száma: 4 - Hengerűrtartalom cm³: 3 600 - Környezetvédelmi besorolás: Stage V Sebességváltómű: mechanikus, kétkaros Sebességfokozatok száma: -...
4.300.000 Ft
Eladó Rába Steiger. Adok hozzá plusz pótkereket, kabint.
13.500.000 Ft
Massey Ferguson 3630F, 2017-es gyártmány, magánszemélytől eladó. - 74 lóerős motor - 1139 üzemóra - TLT kihajtás 540/540E - Első és hátsó hidraulikakivezetés + hidromotor - Állítható vonófej, hashúzó - Hátulról vezérelhető hidraulikakarok - A motor...
Univerzális, középkategóriás Zetor Major traktorok eladók! Igény estén művelőkerékkel! A Major CL 80 modell takarékos, 75 LE teljesítményű, STAGE V besorolású, 2,9 literes Deutz motorral van felszerelve (NINCS AdBlue!!!). A típus 12/12 sebességes...
18.350.000 Ft
New Holland T5.95 EC traktor kifogástalan állapotban, családi gazdaságból eladó. 2758 üzemóra. A gépet 90%-ban permetezésre és vetésre használtam. A permetezés miatt a gép szénszűrőkkel van felszerelve. 4 hengeres, 99 LE-s NEF motor, rugózott fülke,...
7.500.000 Ft
135 LE, klímás, piros rendszámos. Keveset használt, jelenleg a hátsó hidraulika nem működik elektromos hiba miatt (sajnos nem értünk hozzá). Első sárvédő és légfék szett megvan hozzá, de nincs felszerelve. 40 km/h váltóval. Napi használatban van.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.875)
- Case IH (138)
- Claas (150)
- Egyéb traktor (121)
- Farmtrac (199)
- Fendt (107)
- John Deere (466)
- Massey Ferguson (113)
- MTZ / Belarus (539)
- New Holland (151)
- Zetor (133)
- Több
_fill_540x300_0.jpg)