Traktorok 2.910 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
1.395 EUR +ÁFA
2025. szeptember 11. 12:44 Fejér, Székesfehérvár
Tisztelt Partnereink, Márkafüggetlen szolgáltatóként a hirdetett gépek - szolgáltatások vételáránál feltüntetett összegek fajlagos, időszakos lízing- és bérleti díjat jelentenek! A részletes specifikációval és egyéb információkkal kapcsolatban...
Automatikus fordítás
151.000 EUR
2025. szeptember 11. 12:44 Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Vegye fel velünk a kapcsolatot. CASE IH Quadtrac 620 mezőgazdasági traktor: - Gyártás éve: 620 620 620 620 620: Gyártás éve: 2014 - Futásteljesítmény: 7447 h...
35.500.000 Ft
Gyári gumik, gyári fényezés, gyári ülés, CommandQuad sebességváltó, rugózott híd, 40km/h maximális sebesség, orrsúly készlet, légfék rendszerrel, AutoTrac ready, 3 pár hidraulika szeleppel! Alvázszáma: 1L06155MLMX118164 Az ár leszállítva a vevő...
59.900 EUR +ÁFA
Új Basak 5115 traktor, 2024 évjárat, állattartó pályázatra vásárolható! Motor · 4 hengeres, 3,6 literes Deutz motor (Stage 5) · Max teljesítmény: 113 LE / 83 kW · Max. nyomaték: 476 Nm · 120 literes üzemanyag tartály · 20 literes AdBlue tartály Váltó...
Automatikus fordítás
67.500 EUR
2025. szeptember 11. 12:39 7260R Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. John Deere 7260 R, Gyártási év 2013, 260 LE, 8515 üzemóra, HÁROMPONTOS ÖSSZEKÖTŐSZERKEZET, PTO - erőátvitel,...
220.000 EUR
Claas Axion 930 C-Matic Cebis - 2023-as évjárat - 610 üzemóra - 360 lóerő - C-Matic fokozatmentes váltó - Multicontrolleres kartámasz integrált Cebis terminállal - fronthidraulika - rugózott első híd - kabinrugózás - GPS előkészítés + antenna +...
7.400.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 11. 12:29 Borsod-Abaúj Zemplén, Kesznyéten
2015. évi gyártmány Turbós, 64 kW, 90 LE Mechanikus váltó 1944 üzemóra Első tulajdonos Gyárilag 1 körös fék, de a 2 körös fék is kiépítésre került Eredeti gumik Metal Fach rakodó, kb. 2 éve van a traktoron, főleg sodrózást és bálaszállítást végzett...
33.900 EUR
Claas Nexos 230VL - 2019-es évjárat - 1.366 üzemóra - 88 lóerő - TwinShift váltó - Elektromos irányváltó - 3 pár hidraulika - Klíma - Fronthidraulika - Front TLT Ár: 33.900 euró (nettó) + szállítás Erősségeink: - Németországból származó, megbízható...
20.450.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 11. 12:19 Fejér, Sárosd
Eladó Case IH Puma 165 CVX traktor! Gyártási év: 2012. Üzemóra: 7000 (a gép még dolgozik, így változhat). Motor: 6,7 literes, 6 hengeres – AdBlue nélkül! CVX fokozatmentes váltó, 50 km/h maximális sebesség. Rugózott és fékezett első híd, rugózott...
36.270 EUR +ÁFA
IDŐTLEN ÉS ROBOSZTUS A robusztus és erőteljes 3 hengeres motor 74 lóerőt ad le, és erőfeszítés nélkül hajtja meg ezt a sokoldalú traktort, amelyet az optimális kényelem és termelékenység érdekében terveztek. A teljesen szinkronizált, 12 sebességes...
1.540 EUR +ÁFA
2025. szeptember 11. 12:19 Fejér, Székesfehérvár
Részletes specifikációért forduljon kapcsolattartónkhoz. Tisztelt Partnereink, Márkafüggetlen szolgáltatóként a hirdetett gépek és szolgáltatások vételáránál feltüntetett összegek fajlagos, időszakos lízing- és bérleti díjat jelentenek! Természetesen...
880 EUR +ÁFA
Tisztelt Partnereink, Márkafüggetlen szolgáltatóként a hirdetett gépek - szolgáltatások vételáránál feltüntetett összegek fajlagos, időszakos lízing- és bérleti díjat jelentenek! A részletes specifikációval és egyéb információkkal kapcsolatban...
31.850 EUR +ÁFA
IDŐTLEN ÉS ROBOSZTUS A robusztus és erőteljes 3 hengeres motor 74 lóerőt ad le, és erőfeszítés nélkül hajtja meg ezt a sokoldalú traktort, amelyet az optimális kényelem és termelékenység érdekében terveztek. A teljesen szinkronizált, 12 sebességes...
2.123 EUR +ÁFA
2025. szeptember 11. 12:04 Fejér, Székesfehérvár
6 hengeres, 7400 cm³-es AGCO POWER típusú, common rail befecskendezésű turbodízel motor, vízhűtéssel, SCR technológiával (AdBlue adalék), DOC, DEF. EURO 5 (TIER 5) kibocsátási értékkel ALAP, KW: 224 kW ALAP, LE: 305 lóerő ALAP, NM: 1280 Nm forgató...
2.550.000 Ft
Eladó! Mtz 80 82 es híddal Piros rendszámos, 5 év műszakival, elsőkerék hajtással, üzemképes állapotban. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt...
8.950.000 Ft +ÁFA
2025. szeptember 11. 11:54 Somogy, Böhönye
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL! 4 literes Deutz motor, Függesztett permetezővel, tárcsával és mulcsozóval, 3 pár hidraulika kör, Piros rendszám! Részletes specifikáció: Gyártási év: 2006 Forgalomba helyezés: 2009 Motor üzemóra: 3100 Motor típusa: Deutz...
Automatikus fordítás
148.000 EUR
2025. szeptember 11. 11:49 Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. CASE IH Quadtrac 600 mezőgazdasági traktor: - Gyártási év: A gyártás éve: 2013 - 8094 üzemóra - 676 LE - Új...
9.950.000 Ft +ÁFA
7,6 literes 6 hengeres motor, PowrQuad 16/12 váltó, 40 km/h, klíma, 2 pár hidraulika kör, légfék 1+2 kör, új hátsó gumik, ikerkerék szett Részletes specifikáció: Gyártási év: 1994 Üzemóra: 13.946 Hengerek száma: 6 Hengerűrtartalom: 7600 ccm...
2.999.000 Ft nettó
90%-os gumik, jó motor, jó váltó, teljesen üzemképes állapotban ,klíma, igény szerint +duplakerékkel eladó
14.000.000 Ft
Steyr Kompakt 4105 traktor, 4 hengeres, 105 LE-s motorral, 2018-as évjárat, 40 km/h váltó, mászófokozattal, klíma, 1-2 körös légfékkel, elöl-hátul 99%-os gumikkal, liftes vonófej, 25 000 kg vontatással, 4 év műszakival, 3 pár kihelyezett...
Zetor Proxima HS 110 traktorok eladók! Univerzális, megbízható, robusztus kialakítás! Korszerű STAGE V besorolású, Deutz TDC 3.6 típusú (AdBlue-s), 4 hengeres / 8 szelepes, 3621 cm³-es, 110 LE és 440 Nm teljesítményű, takarékos és hosszú élettartamú...
Zetor Proxima HS110 Specifikáció: Motortípusa: Azonosító: DEUTZ – 110 HP (77 kW) - STAGE V 2024/3425/10 Hengerűrtartalom: 3621 Hengerek száma: 4 Sebességváltó: 24/24, PowerShuttle Sebesség: 40 km/h Légfék: 2+1 tömlős Kihelyezett gyorscsatlakozók: 4+1...
42.115.000 Ft +ÁFA
Fendt 720 Vario eladó! Gyártási év: 2017 Üzemóra: 5020 Gyári automata kormányzás Fronthidraulika + TLT Orrsúly + keréksúlyok Magyarországi első tulajdonostól! Leinformálható!
STEYR PROFI 6150 traktorok 6 hengeres kivitelben, 158LE névleges és 175LE POWER BOOST teljesítménnyel, 7300kg önsúllyal, hosszú tengelytávval, 24/24 powershift váltóval intelligens váltó managementtel, automata módokkal, vagy fokozatmentes STEYR CVT...
16.500.000 Ft
2008-as évjáratú John Deere 6830-as traktor kitűnő állapotban , orrsúlyokkal , automata vonófejjel , ikerkerekekkel hátul , klímával , rugózott híddal , légrendszerrel , power quad váltóval eladó. Prémium kivitel (commander képernyő) , KITE által...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.910)
- Case IH (138)
- Claas (152)
- Egyéb traktor (122)
- Farmtrac (200)
- Fendt (109)
- John Deere (481)
- Massey Ferguson (121)
- MTZ / Belarus (555)
- New Holland (151)
- Zetor (128)
- Több

A babér a kerted ékessége és a konyhád sztárja lehet!
Legyen saját babérod a kertben, vagy a konyhában!_fill_540x300_0.jpg)
Túl sok a jóból? Egy termény, amely gondot okoz
A magas hozamok és korai szezonkezdet miatt értékesítési nehézségekkel küzdenek...