Traktorok 2.842 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
1.800.000 Ft
2025. július 25. 17:21 Baranya, Mecsekpölöske
60 lóerős Deutz traktor, minden működik rajta, az összes külföldi papírja megvan, Magyarországon forgalomba helyezhető.
23.500.000 Ft +ÁFA
Első tulajdonostól, jó állapotú John Deere 6110M eladó.
3.400.000 Ft +ÁFA
Új FIELDTRAC 270D traktor eladó! LÓERŐ: 24,5 LE SÚLY: 700 kg ÜZEMÓRA: 0 (új) MEGHAJTÁS: 4 WD SEBESSÉG FOKOZAT: Előre: 6, Hátra: 2 HENGEREK SZÁMA: 4 SZERVÓ KORMÁNY: Van FORDULÁS SEGÍTŐ: Nincs KARDÁN SEBESSÉGEK: 2 jobbra IRÁNYVÁLTÓ: Nincs TALAJKÖVETŐ...
7.850.000 Ft
Eladó Solis 75 CRDi, kis családi gazdaságból, 2056 üzemórával, végig szervizelt, 2019-es gyártású, fedett helyen tárolt, főleg gyümölcsösben dolgozott, friss műszakival, kitűnő állapotban.
5.990.000 Ft
Kioti DK551C traktor eladó! Jellemzői: - Könnyű kezelhetőség - Mászófokozat - Összkerékhajtás - Klíma - Kormányszervó - Frontemelő - Kardánkihajtás 3 fokozatban - Irányváltó
7.290.000 Ft +ÁFA
A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/C99-9658 Case 1455XL - Sebesség: 40 KM/H - Súly: 6420 kg - Traktor Teljesítmény: 145 HP - Üzemóra: 9034 A termék használt besorolással rendelkezik. A gép átvizsgált, működőképes állapotban van,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
8.051.400 Ft +ÁFA
YTO X1254 Traktor - Használt traktor - Üzemóra: 2 800 üó - Évjárat: 2014 - Motor típus: 4 hengeres, vízhűtéses Perkins dízelmotor - Teljesítmény: 125 Le - Sebességek: előre/hátra: 12/4 - Sebességtartomány előre: 2,4-40 Km/h - Sebességtartomány hátra:...
2025. július 25. 10:29 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
38.700 EUR +ÁFA

4.000.000 Ft
Eladó egy szép, felújított állapotú MTZ 82-es. További kérdésekre telefonon válaszolok!
14.480.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
46.000 EUR +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
3.048.000 Ft
Landini R 3000 Super használt traktor Kategória: Eladó Traktorok
2025. július 24. 17:49 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.300.000 Ft
Eladó a képeken látható Ford 3600-as kistraktor, új gumikkal, fedett helyen tárolva, kevés üzemórával, 2027 májusig műszakival. További információ telefonon.
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.500.000 Ft +ÁFA
2025. július 24. 15:43 Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Eladó 1994-ben gyártott MTZ 82 piros rendszámmal, 2029-ig érvényes műszakival. A gép üzemképes állapotban van, és művelőkerék garnitúra is tartozik hozzá.
13.000.000 Ft
Eladó egy Zetor 130 HSX traktor, 2014-es évjárat, 30/30-as váltó, elektrohidraulikus irányváltó, 3 terhelés alatt kapcsolható powerváltó fokozat, sorba férő gumizás, 7850 üzemóra.
69.900 EUR +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
9.600.000 Ft
Eladó New Holland TL90 traktor Ferro Flex homlokrakodóval a képen látható állapotban Balatonlellén. 2002 évjáratú. 2029.05.15ig érvényes műszakival. A homlokrakodóhoz tartozik bigzsák emelő, bála rakóvilla, gabona kanál. A homlokrakodó a forgalmi...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.842)
- Case IH (138)
- Claas (149)
- Egyéb traktor (121)
- Farmtrac (199)
- Fendt (106)
- John Deere (450)
- Massey Ferguson (110)
- MTZ / Belarus (540)
- New Holland (145)
- Zetor (133)
- Több

Így szüretelhetsz prémium homoktövist – különleges élményprogram vár rád
Újra jön az ESBANA Élményszüret – immár országos fesztivál részeként.
Így lett a som újra értékes gyümölcs – kevesebb gond, több haszon
A miniszter már készül a szüretre.
Hirdetés