Traktorok 2.954 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
20.000.000 Ft
Case IH Puma 210 traktor eladó: 2008-as évjárat, 8500 üzemóra, 50 km/h végsebesség, ikerkerékkel. Megbízható mezőgazdasági gép kiváló állapotban.
7.899.000 Ft +ÁFA
Eladó MTZ 892.2 traktor 2015-ös évjárattal, friss műszakival és új gumikkal. Légrugós Grammer üléssel felszerelt. Az üzemóra 4290, de mivel a gép napi használatban van, ez változhat.
25.200.000 Ft
Eladó a képeken látható 6930 Premium traktor. Jó állapotban, új gumikkal. Első híd plusz fülkerugózással, 50 km/h-s váltóval.
70.000.000 Ft
John Deere 8370R traktorhoz első és hátsó ikerkerék szett eladó. Márkaszerviz által szervizelt, kiváló állapotban. Kiváló választás John Deere traktorokhoz, 8R 370 típushoz. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet!
6.850.000 Ft
MTZ 920.4 TLT lamellás traktor eladó, 2014-es évjáratú, 85 lóerős, szép állapotban. Megbízható MTZ traktor gazdaságos üzemeltetéssel, kiválóan alkalmas mezőgazdasági munkákra.
15.000.000 Ft
Eladó családi gazdaságból megkímélt könnyű munkát végzett szín alatt tárolt 6200 üzemórával. Robotkormány külön egyezség tárgya.
7.990.000 Ft
Eladó Landini Vision 95 traktor 2008-as évjárattal, 2029-ig érvényes műszaki vizsgával. A traktor fronthidraulikával felszerelt és 7.600 üzemórával rendelkezik. Gyári frontsúlyok is megvannak hozzá.
2025. október 31. 07:24 Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...

Eladó egy John Deere 8320 nehéz szántóföldi traktor hátsó ikerkerékkel. Érdeklődni telefonon vagy e-mailben lehet.
23.998.000 Ft +ÁFA
2025. október 30. 17:00 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
15.850.000 Ft +ÁFA
Eladóvá vált családi gazdaságunkból R6.110 Hi-Profile traktorunk. Nagy szervíz megvolt. Végig az Auditker Kft-nél szervizelve. Magasan felszerelt, kényelmes, erős, azonnal munkára fogható, üzembiztos gép. Rugózott fülkével, autómata vonófejjel, hasi...
6.700.000 Ft
Eladó New Holland TD80D traktor Franciaországból importálva. A traktor kiváló, megkímélt állapotban van, kizárólag telephelyen belül használták. Ideális választás azoknak, akik megbízható mezőgazdasági munkagépet, traktort keresnek. New Holland TD80D...
7.900.000 Ft
Landini Legend 145 traktor eladó, 1999-es évjárat, érvényes műszaki vizsgával 2029-ig. Felszereltség: 1+2 körös légfék, alkalmas 2 pótkocsi vontatására, maximális vontatható tömeg 22 240 kg. 9400 üzemóra, klímaberendezés, oldalra fordítható új ülés,...
19.900.000 Ft
Eladó Case IH Maxxum 115 traktor 6 hengeres motorral, első tulajdonostól, garantált 5027 üzemórával. Tartozékok: alsó húzó, pótkocsi húzó, harmadik pont. A hátsó sárvédőkhöz tartozó toldat jelenleg leszerelve van. A traktor felszereltsége magában...
13.000.000 Ft
John Deere 4755 traktor piros rendszámmal műszakival jó műszaki állapotban eladó ih 620 hidraulikus csukású tárcsával ih 5 ös ekével.
300.000 Ft
Kihasználatlanság miatt eladók az alábbi munkagépek! mezőgazdasági gépek, kedvező áron elérhetők. Ideális választás gazdálkodók számára megbízható mezőgazdasági munkagépek vásárlásához.
5.200.000 Ft
Eladó John Deere 4455 traktor kiváló motorral és váltóval. Hátul új gumik, elöl 2 évesek, 1 éves akkumulátorral. A műszaki érvényessége lejárt (biztosítás fizetve). Hibái: olajcsepegések. Vonófejjel együtt eladó. Ideális választás megbízható John...
2.200.000 Ft
Eladó 82-es MTZ. Működőképes, korának megfelelő állapotban.
4.400.000 Ft
Eladó MTZ 82-es traktor jó állapotban, érvényes műszaki vizsgával. Megbízható MTZ traktor gazdaságokba, azonnal munkára fogható.
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...

Akciós
- 5 %
- 5 %
7.480.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...

5.300.000 Ft
2025. október 29. 12:13 Veszprém, Várpalota
John Deere 4650 traktor (1985), rendszámmal, műszaki vizsga nélkül eladó gazdaságfelszámolás miatt. Friss hajtóműolaj csere, főkuplung felújítás, vadonatúj kuplungtárcsák, behajtó bolygómű, fagyálló és akkumulátor található benne. Automata...
21.300.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.954)
- Case IH (129)
- Claas (157)
- Egyéb traktor (132)
- Farmtrac (201)
- Fendt (110)
- John Deere (523)
- Massey Ferguson (117)
- MTZ / Belarus (546)
- New Holland (133)
- Zetor (124)
- Több

Havas lesz a karácsonyunk?
Megtudhatod, milyen időjárást jósolnak a meteorológusok karácsonyra, és a...
Hiánypótló „víztükör”: új oldal térképezi fel az ország legsikeresebb vízmegtartási megoldásait
A Víztükör abban segít, hogy aki változtatni akar, ne a nulláról induljon.