p találatok 911 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
Automatikus fordítás
102.500 EUR
2025. november 30. 11:19 936 Vario Lengyelország
A kommunikáció lengyel, angol, román, olasz, francia, német, ukrán és orosz nyelven lehetséges. Vegye fel velünk a kapcsolatot. Fendt 936 Profi mezőgazdasági traktor: 2016 - Teljesítmény: 360 LE - Futásteljesítmény: 8568 h - Maximális sebesség: 55...
Automatikus fordítás
112.500 EUR
2025. november 30. 11:14 8295R Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. John Deere 8295 R mezőgazdasági traktor 2016 Teljesítmény: 330 LE Futásteljesítmény: 5,105 h Sebességváltó:...
8.900.000 Ft
Landini Legend 160 traktor eladó jó gumikkal, kiváló műszaki állapotban. - Évjárat: 2003 - Üzemóra: 7350 További információért érdeklődjön telefonon. Telephely: 4244 Újfehértó, 4-es főút, 253-as km kő Telefon: +36 30 945 2600 (Bocz István) E-mail:...
18.300.000 Ft +ÁFA
2025. november 30. 10:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Motor FARMotion Tier V, 4 hengeres, turbóintercooler motor, 3849 cm³ térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesítmény [ECE R 120]: 101 LE / 74 kW. Max. teljesítmény [ECE R 120]: 106 LE / 78 kW. Folyadék- és olajhűtéses, elektronikusan...
49.950.000 Ft +ÁFA
John Deere 6R 155 (862 üzemórás) AutoQuad Plus 20/20 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, SF6000 AutoTrac, légfék, 155 L szivattyú, Michelin gumizás Évjárat: 2023 Motor üzemóra: 862 Motorteljesítmény: 155 LE (maximum: 203 LE)...
Automatikus fordítás
109.500 EUR
2025. november 30. 10:19 7290R Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. John Deere 7290 R mezőgazdasági traktor, Gyártási év 2018, 290 LE, PowerShift E23 kézi sebességváltó, GPS, AutoTrac,...
CASE-IH PUMA 185 CVX AFS CONNECT összkerékhajtású erőgép (132 kW / 180 LE) 2356612T Motor 6728 cm3-es, 6 hengeres, 24 szelepes Common Rail (STAGE V) turbódiesel motor töltőlevegő visszahűtővel, nincs EGR a motorban, Névleges teljesítmény: (ECE R120)...
169.900 EUR
Fendt 826 Vario S4 Profi Plus - 2022-es évjárat - 1.449 üzemóra - 265 lóerő - Vario fokozatmentes váltó - Multicontrolleres kartámasz integrált Vario terminállal - Fronthidraulika - Front TLT - Rugózott első híd - Kabinrugózás - GPS előkészítés +...
Automatikus fordítás
148.000 EUR
2025. november 30. 09:44 Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. CASE IH Quadtrac 600 mezőgazdasági traktor: - Gyártási év: A gyártás éve: 2013 - 8094 üzemóra - 676 LE - Új...
Automatikus fordítás
32.000 EUR
2025. november 30. 09:39 6534 Premium Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. John Deere 6534 Premium mezőgazdasági traktor, Gyártási év 2010, 125 LE, PowerQuad sebességváltó, Légkondicionáló, 6...
A DAP Kft a Valpadana traktorok kizárólagos forgalmazója Magyarországon. A 3000-es széria két 2 motor teljesítménnyel 68 és 75 lóerő és két hasmagassággal 437 és 487 mm érhető el. Motor: Kohler T3B TCR KDI 2504, 4 hengeres 16 szelepes vízhűtésű,...
19.500.000 Ft +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári fényezés, gyári ülés, jó gumikkal, rugózott híd, légfék rendszer, homlokrakodóval, 20/20 Powershift váltó, Command Center, 4 pár elektromos hidraulika szelep. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós...
46.950.000 Ft +ÁFA
John Deere 6R 130 (511 üzemórás) AutoQuad Plus 24/24 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, G5 kijelző, SF7500 AutoTrac, légfék, LED, Trelleborg Évjárat: 2024 Motor üzemóra: 511 Motorteljesítmény: 130 LE (maximum: 156 LE) Hengerűrtartalom: 4530...
ÚJ John Deere 6R 215 DirectDrive Eco 24/24 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, SF7500 AutoTrac, légfék, G5 Plus, Trelleborg, iTEC Évjárat: 2025 Motor üzemóra: 2 Motorteljesítmény: 215 LE (maximum: 259 LE) Hengerűrtartalom: 6788 ccm Hengerek...
A DAP Kft a Valpadana traktorok kizárólagos importőre és forgalmazója Magyarországon. A Valpadana traktorok 1500-as szériája kétféle motorral 49 és 57 lóerős és kétféle hasmagassággal 300 és 405mm rendelhetőek. Motor: Kohler 3 hengeres 1900 cm3,...
ÚJ John Deere 6R 165 DirectDrive Eco 24/24 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, SF7500 AutoTrac, légfék, G5 Plus, Trelleborg, iTEC Évjárat: 2025 Motor üzemóra: 2 Motorteljesítmény: 165 LE (maximum: 213 LE) Hengerűrtartalom: 6788 ccm Hengerek...
Automatikus fordítás
67.500 EUR
2025. november 30. 08:19 7260R Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. John Deere 7260 R, Gyártási év 2013, 260 LE, 8515 üzemóra, HÁROMPONTOS ÖSSZEKÖTŐSZERKEZET, PTO - erőátvitel,...
Automatikus fordítás
71.500 EUR
2025. november 30. 08:09 513 Vario Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. Fendt 513 Vario mezőgazdasági traktor 2016 - 132 LE - GPS, robotpilóta - Váltónyomás: nyomás: 543 bar - Súlyok - 8...
45.950.000 Ft +ÁFA
Bértraktorok: John Deere, Case IH, Claas, Fendt, Massey Ferguson és New Holland, 80-640 lóerő kategóriában már akár 5.500 Ft + Áfa / üzemóra díjtól elérhetőek. A bérelhető traktorok listája elérhető https://agropark.hu/gepberles menüpont alatt....
13.900.000 Ft +ÁFA
2025. november 30. 07:39 Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Conspeed 8-75 FC Évjárat: 2012 Azonosító: R99-205-1264-02
Az új Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
Automatikus fordítás
81.500 EUR
2025. november 30. 07:24 9340 TTV Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Szeretettel várjuk a kapcsolatfelvételt. DEUTZ-FAHR 9340 TTV mezőgazdasági traktor, 2016-os gyártási év, 336 LE, GPS - ROBOTPILÓTA, Sebességváltó felújított...
59.500.000 Ft
Eladó Massey Ferguson 8727 S Dyna-VT, teljesen gyári, újszerű, 306 LE-s traktor. Főbb jellemzők: légfék, GPS, EHR, front hidraulika és front TLT, 50 km/h, fokozatmentes váltó, rugózott híd, rugózott kabin, multimédiás rendszerrel ellátott kartámasz....
39.950.000 Ft +ÁFA
Bértraktorok: John Deere, Case IH, Claas, Fendt, Massey Ferguson és New Holland, 80-640 lóerő kategóriában már akár 5.500 Ft + Áfa / üzemóra díjtól elérhetőek. A bérelhető traktorok listája elérhető https://agropark.hu/gepberles menüpont alatt....
Automatikus fordítás
151.000 EUR
2025. november 30. 04:44 Lengyelország
Lengyelül, angolul, románul, olaszul, franciául, németül, ukránul és oroszul kommunikálunk. Vegye fel velünk a kapcsolatot. CASE IH Quadtrac 620 mezőgazdasági traktor: - Gyártás éve: 620 620 620 620 620: Gyártás éve: 2014 - Futásteljesítmény: 7447 h...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (911)
- Case IH (60)
- Farmtrac (132)
- Fendt (55)
- John Deere (154)
- Lamborghini (20)
- McCormick (41)
- MTZ / Belarus (125)
- Pasquali (38)
- Steyr (25)
- Zetor (47)
- Több

Földforgalom 2026: új szabályok a láthatáron
Pontosítások és érdemi változások is szerepelnek a készülő földforgalmi...
Hirdetés

A jövő kukoricatermesztése ma – itt a legújabb Agroinform TechMag
A magazin legfrissebb száma a magyarország kukoricatermesztés lehetőségeit...