Gumiabroncs 6.440 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gumi főkategórián belül a gumiabroncsok kínálata a leggazdagabb a kerekek, felnik és tömlők mellett. A gumiabroncsokat a legtöbb, kerékkel rendelkező járműnél és munkagépnél széles körben használják. Mivel tulajdonképpen kopóeszközökről van szó, és a gumiabroncsok a folyamatos használat során tervezetten elhasználódnak, így bizonyos időközönként cserélni kell őket. Emellett nem várt események is bekövetkezhetnek, hiszen gumiabroncsaink megsérülhetnek, kilyukadhatnak, azaz deffektet kaphatnak.
Az időjárási viszonyok szintén indokolják a gumiabroncsok időszakos cseréjét, ugyanis a téli és nyári felhasználás eltérő jellege, illetve a gumi, mint anyag alapvető tulajdonságai miatt a hőmérséklet és az útviszonyok erősen befolyásolják a gumik tapadási tulajdonságait. Erre a problémakörre a gumiabroncsok gyártói különféle fejlesztésekkel, eltérő összetételű gumikkal és speciális felületi mintázatokkal reagáltak. Természesen a gumiabroncs rovat hirdetései között egyaránt találhatunk nyári gumikat és téli gumikat is.
A gumiabroncsok tekintetében érintett, a mezőgazdaságban használt gépek és járművek teljes körét felsorolni nem volna egyszerű feladat, így csak néhány fontosabb típust emelnénk ki, amelyek természetesen a rovat apróhirdetéseiben is hangsúlyosan visszaköszönnek: ilyenek a traktorgumi, a bálázó gumi, a pótkocsi gumiabroncsok, gumiabroncsok kombájnhoz, a bobcat gumiabroncs, a teherautó gumik és a különféle rakodó- és építőgépekhez való gumiabroncsok.
A fentiekben felvetett néhány gondolatból is látható, hogy a gumiabroncsok forgalmazása egy rendkívül összetett területet jelent, ha az abroncsok eltérő méretezését és adott járművekhez való kompatibilitását is behozzuk a képbe, akkor még egy ennél is bonyolultabb összképet kapunk. Ezekre az alapvető tulajdonságokra és ismérvekre ugyanakkor a gumiabroncsok vásárlásánál mindenképpen figyelni szükséges, akár új, akár használt gumiabroncs vásárlását tervezzük, legyen szó bármilyen típusú mezőgazdasági gépről, traktorról vagy haszongépjárműről.
A különféle mezőgazdasági célú gumitermékek, gumiabroncsok gyártásával számtalan multinacionális gumigyártó vállalat foglalkozik, így a gumi márkák kínálata igazán bőségesnek mondható. Csak néhány fontosabb gumigyártót emelnénk ki ezek közül: Michelin, Goodyear, Dunlop, Pirelli, Continental, Hankook, Nortec, Barnaul, Camso, Taurus, Linglong, Petlas, BFGoodrich, Haida, Özka, Voltyre, Marcher, Joyroad, Atturo, Alliance, Matador stb.

Olvasson tovább
271.433 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 320 Magasság: 90 Átmérő: 50 Mintázat: 350 Terhelésindex: 153 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
86.059 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 265 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: SH100 Terhelésindex: 140/138 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
79.575 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 13.6 Magasság: 0 Átmérő: 24 Mintázat: MRT-329 Terhelésindex: 130 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
71.154 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 12 Magasság: 0 Átmérő: 16.5 Mintázat: BEEFY BABY III Terhelésindex: 144 Sebességindex: A2 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
129.315 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Apollo Szélesség: 14.5 Magasság: 0 Átmérő: 20 Mintázat: AMP918 Terhelésindex: 139 Sebességindex: D Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
255.134 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 600 Magasság: 40 Átmérő: 22.5 Mintázat: TI-12 Terhelésindex: 169 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
117.331 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Apollo Szélesség: 12.5 Magasság: 0 Átmérő: 18 Mintázat: AMP 918 Terhelésindex: 134 Sebességindex: D Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
255.969 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Rosava Szélesség: 540 Magasság: 70 Átmérő: 24 Mintázat: TR-302 Terhelésindex: 150 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
343.433 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 540 Magasság: 65 Átmérő: 34 Mintázat: AGRISTAR 2 Terhelésindex: 152 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
103.350 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Benchmark Szélesség: 385 Magasság: 55 Átmérő: 22.5 Mintázat: BTL863 Terhelésindex: 160 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
117.689 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Landspider Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: LONGTRAXX AP600 Terhelésindex: 164 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
80.988 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Pirelli Szélesség: 215 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: R02 PROFUEL DRIVE Terhelésindex: 126/124 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
107.500 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 500 Magasság: 50 Átmérő: 17 Mintázat: PRINCE 338 Terhelésindex: 158 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
186.850 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 420 Magasság: 70 Átmérő: 28 Mintázat: EARTH PRO RADIAL 700 Terhelésindex: 133 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
621.709 Ft +ÁFA
2025. november 27. 01:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Tianli Szélesség: 710 Magasság: 60 Átmérő: 42 Mintázat: AGRI KING Terhelésindex: 173 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
197.445 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: M748 EVO Terhelésindex: 164 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
125.094 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Goodyear Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: KMAX D Terhelésindex: 136/134 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
102.291 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Pirelli Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: R02 PRO TRAILER Terhelésindex: 142/140 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
90.339 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 12.5 Magasság: 80 Átmérő: 18 Mintázat: BEEFY BABY Terhelésindex: Sebességindex: Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
162.409 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Firestone Szélesség: 340 Magasság: 80 Átmérő: 18 Mintázat: DURAFORCE UTILITY Terhelésindex: 143 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
124.118 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Apollo Szélesség: 295 Magasság: 60 Átmérő: 22.5 Mintázat: ENDURACE RD Terhelésindex: 150/147 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
181.898 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Michelin Remix Szélesség: 295 Magasság: 60 Átmérő: 22.5 Mintázat: X MULTI D Terhelésindex: 150/147 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
56.579 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Speedways Szélesség: 12.5 Magasság: 80 Átmérő: 15.3 Mintázat: PK 303 Terhelésindex: Sebességindex: Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
118.394 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Leao Szélesség: 13 Magasság: 0 Átmérő: 22.5 Mintázat: KMD406 Terhelésindex: 156/150 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
216.795 Ft +ÁFA
2025. november 27. 00:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Continental Szélesség: 315 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: HYBRID HD5 / CHD5 Terhelésindex: 156/150 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Gumi
- Gumiabroncs (6.440)

Gyümölcsfák téliesítése decemberben – így védd meg a kéregrepedéstől
Tudd meg, hogyan védd gyümölcsfáidat télen meszeléssel és takarással a repedések..._fill_540x300_0.jpg)
Egy ősi fűszer, ami az aranynál is értékesebb volt
Egykor kincseket ért, ma minden konyhában ott van. Az illatszerek és pékáruk...