Facsemete 159 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A facsemeték között egyaránt megtalálhatjuk az ipari és erdészeti célú hasznosításban érdekes fafajták, illetve kisebb számban a népszerűbb gyümölcsfa és fás szárú haszonnövény fajták egyedeit is, ahogyan természetesen a különféle díszfák és dísznövények is a kínálat szerves részét képezik. Facsemeték és bokrok, cserjék (merthogy ezek is számmal előfordulnak az apróhirdetések között) tenyésztésével és forgalmazásával elsősorban hivatásos növényszaporítók és faiskolák foglalkoznak.
A dísznövényeket tekintve olyan fajták jellemzik a kínálatot, mint a fagyal, az aranycserje, a japán liliomfa (magnólia), lila akác, húsos som, mályva cserje, lonc, buxus, babérmeggy, tuják, tiszafa, tűztövis, madárbirs, tatárlonc, selyemakác, eperfa, páfrányfenyő (Ginkgo biloba), borostyán, Leylandi ciprus, szivarfa, fenyőcsemeték, bambusz stb.
A dísznövényként is ültethető, illetve az erdészeti gazdálkodásban is jelentősnek mondható fafajták mezőnye a következőképpen alakul: (kocsányos) tölgy, nyárfa, kőris, hárs, fehér akác, szil, császárfa, nyír, gyertyán, különböző fenyő fajták. Míg a haszonnövényként termesztett fa és cserje jellegű növények kínálatát a mogyoró, dió, bodza, füge, kökény, málna, homoktövis, gránátalma, citrom, kiwi, vadkörte, piszke, birs, ribizli növényfajok jellemzik leginkább az Agroinform Piactér facsemeték kategóriájának apróhirdetései tükrében.
A dísznövényeket tekintve olyan fajták jellemzik a kínálatot, mint a fagyal, az aranycserje, a japán liliomfa (magnólia), lila akác, húsos som, mályva cserje, lonc, buxus, babérmeggy, tuják, tiszafa, tűztövis, madárbirs, tatárlonc, selyemakác, eperfa, páfrányfenyő (Ginkgo biloba), borostyán, Leylandi ciprus, szivarfa, fenyőcsemeték, bambusz stb.
A dísznövényként is ültethető, illetve az erdészeti gazdálkodásban is jelentősnek mondható fafajták mezőnye a következőképpen alakul: (kocsányos) tölgy, nyárfa, kőris, hárs, fehér akác, szil, császárfa, nyír, gyertyán, különböző fenyő fajták. Míg a haszonnövényként termesztett fa és cserje jellegű növények kínálatát a mogyoró, dió, bodza, füge, kökény, málna, homoktövis, gránátalma, citrom, kiwi, vadkörte, piszke, birs, ribizli növényfajok jellemzik leginkább az Agroinform Piactér facsemeték kategóriájának apróhirdetései tükrében.
Olvasson tovább
15.669 Ft +ÁFA
A Feketicsi meggy konténeres gyümölcsfa jó úton halad arra, hogy igazi hungarikum legyen. Ennek több oka is van. Az első, a fantasztikus beltartalmi értékei. Második a rendkívüli ellenállóképessége. Harmadik a kiváló íze. Negyedik pedig a szépsége....
2.890 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:34 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Rendszeresen és bőven terem. Érési ideje: Augusztus első dekádjában. Gyümölcs jellemzői: Fehér húsú. Gyümölcse...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:34 Pest, Gödöllő
Idared almafa csemete kínálat – szabadgyökeres, földlabdás és konténeres változatban elérhető. Szabadgyökeres: 2 690 Ft/db Földlabdás: 3 500 Ft/db Konténeres: 5 590 Ft/db Termőképesség: • Korán termőre fordul, bőtermő fajta • Kis alternancia,...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:29 Pest, Gödöllő
Alex cseresznye konténeres facsemete, eladó 5590 Ft/db áron. Kiváló termőképességű cseresznyefa, amely korán fordul termőre, rendszeresen és igen bőven terem. Kései érésű fajta (június vége – július eleje). Gyümölcsei közepesen nagyok, 24-25 mm...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:29 Pest, Gödöllő
Bereczki bőtermő birs csemeték eladók: - Szabadgyökeres: 2690 Ft/db - Földlabdás: 3500 Ft/db Termőképesség: Igen termékeny, nagyon korán termőre fordul. Érési idő: Általában szeptember vége, de a termés berakódottságától függően október közepéig...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:24 Pest, Gödöllő
Linda cseresznye konténeres facsemete eladó, 5590 Ft/db áron. Termőképesség: - Korai termőre fordulás - Kiváló és rendszeres termőképesség Érési idő: - Június végén érik, néhány nappal a Germersdorfi óriás előtt Gyümölcs jellemzői: - Nagy méretű,...
18.504 Ft +ÁFA
A Top Taste szilva konténeres gyümölcsfa Sharka-vírus rezisztens fajta. A TOP sorozat német rezisztens nemesítők munkáját dícséri. Minden tagja finom és teljesen rezisztens sharka vírusra. Ez azért nagy szó, mert a világon talán a Besztercei a...
2.890 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:19 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Termőképessége nagy, de a fagyérzékenysége következtében terméshozama változó. Érési ideje: Szeptember elején...
2.890 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:14 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 4 790 Ft/db Konténeres: 5 790 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Kissé érzékeny a téli lehűlésekre, termőképessége közepes. Kései érése miatt értékes fajta. Érési ideje:...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:14 Pest, Gödöllő
Tenroy Royal Gala alma facsemete rendelhető! Szabadgyökeres: 2690 Ft/db Földlabdás: 3500 Ft/db Termőképesség: - Korán termőre fordul - Rendszeresen és bőven terem - Nem hajlamos alternanciára Érési ideje: - Augusztus második felében szüretelhető -...
13.307 Ft +ÁFA
A Bonifác dió gyümölcsfa konténeres oltvány kis növekedésű, oldalrügyön termő fajta. Valóban nagyon bőtermő. Kezelhető méretű koronát növeszt, ezért ragacslapokkal védhető a dió burokfúró légy ellen. Nagy méretű gyümölcsei könnyen törhetők,...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:09 Pest, Gödöllő
Ceglédi bíbor kajszibarack facsemeték rendelhetők: - Szabadgyökeres: 2690 Ft/db - Földlabdás: 3500 Ft/db - Konténeres: 5590 Ft/db Érési idő: július közepe. A gyümölcs nagy, megnyúlt alakú. Húsa narancssárga, rostos, bőlevű, közepesen kemény. Íze...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:09 Pest, Gödöllő
Alma Konténeres: 5590 Ft/db +36304030034 / +36302412091 Termőképesség: Középkorán fordul termőre, bőven terem. Alternanciára hajlamos. Részlegesen öntermékeny. Érési ideje: Optimális szüreti ideje október végére, november első napjaira esik. Gyümölcs...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:04 Pest, Gödöllő
Cseresznye facsemete konténeres kiszerelésben: 5590 Ft/db Termőképesség: Bőtermő. Érési ideje: Május 20. körül, kb. 10-12 nappal a Bigarreau Burlat előtt érik. Gyümölcs jellemzői: Gyümölcse közepesen nagy, 5-6 g tömegű, átmérője 23-24 mm. Széles kúp...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 09:04 Pest, Gödöllő
Jonathan Csány almafacsemeték elérhetőek szabadgyökeres (2690 Ft/db), földlabdás (3500 Ft/db) és konténeres (5590 Ft/db) kiszerelésben. Termőképesség: - Korán termőre fordul. Érési ideje: - A Jonathan változat a legkorábban augusztus végén,...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:59 Pest, Gödöllő
Ceglédi óriás kajszi facsemete eladó! Elérhető szabadgyökeres (2690 Ft/db), földlabdás (3500 Ft/db) és konténeres (5590 Ft/db) változatban. Érési ideje: július eleje. Gyümölcse nagy vagy igen nagy, húsa világos narancssárga, lédús, olvadó. Íze...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:59 Pest, Gödöllő
Kajszi facsemete eladó Budapesten többféle kiszerelésben: - Szabadgyökeres: 2690 Ft/db - Földlabdás: 3500 Ft/db - Konténeres: 5590 Ft/db Termőképesség: Korán termőre fordul. Érési ideje: A Magyar kajszi után 13-16 nappal érik, július végén –...
2.890 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:54 Pest, Gödöllő
Őszibarack Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db Földlabdás: 3650 Ft/db +36 30 403 0034 / +36 30 241 2091 Termőképesség: Jó. Érési ideje: Július 2-3. dekádjában érik. Gyümölcs jellemzői: Fehér húsú. A gyümölcs középnagy, 80 g tömegű. Enyhén lapított, gömb...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:54 Pest, Gödöllő
Paulus cseresznye facsemete eladó konténeres kiszerelésben, 5 590 Ft/db áron. Termőképessége: - Bőtermő Érési ideje: - Június 10–12. körül érik Gyümölcs jellemzői: - Nagy, igen nagy méretű (26 mm átmérőjű, 7–9 g tömegű) - Felülről kissé lapított gömb...
5.590 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:49 Pest, Gödöllő
Packhams Triumph körte facsemete konténeres kiszerelésben: 5 590 Ft/db. Termőképesség: Középkorán fordul termőre, ezt követően rendszeresen, kiegyenlítetten és igen bőven terem. Pollenadó fajták: Vilmos, Conference, Guyot Gyula. Érési ideje:...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:49 Pest, Gödöllő
Cseresznye konténeres facsemete 5590 Ft/db áron eladó. Termőképesség: - Rendszeresen és igen bőven terem, korán termőre fordul. Érési ideje: - Középkorai. Június közepén, a Bigarreau Burlat után 6-8 nappal érik. Gyümölcs jellemzői: - Nagy gyümölcsök,...
2.890 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:44 Pest, Gödöllő
Őszibarack facsemete eladó többféle kiszerelésben: szabadgyökeres (2 890 Ft/db), földlabdás (3 650 Ft/db) és konténeres (5 790 Ft/db). Termőképesség: Jó termőképességet és termésbiztonságot kínál. Érési idő: Középidőben, augusztus 2–3. dekádjában...
2.890 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:44 Pest, Gödöllő
Őszibarack facsemete – Cresthaven fajta Kiszerelések és árak: - Szabadgyökeres: 2 890 Ft/db - Földlabdás: 3 650 Ft/db - Konténeres: 5 790 Ft/db Termőképesség: A téli lehűlésekre kissé érzékeny. Kiegyenlítetlen a termékenyülése, közepes terméshozás...
2.690 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:44 Pest, Gödöllő
Pannónia kajszi facsemete többféle kiszerelésben kapható: - Szabadgyökeres: 2 690 Ft/db - Földlabdás: 3 500 Ft/db - Konténeres: 5 590 Ft/db Érési ideje: július vége. Gyümölcse nagy méretű, héja sima. Húsa finoman rostos, lédús. Íze jó zamatú....
5.590 Ft +ÁFA
2025. október 19. 08:39 Pest, Gödöllő
Clapp kedvence körte facsemete konténeres kiszerelésben, 5590 Ft/db áron eladó. Termőképesség: - Középkorán fordul termőre. - Közepes termőképességű. - Alternanciára közepesen hajlamos. - Önmeddő, diploid, későn kezd virágozni. Érési ideje: - Szedési...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Input
- Növényi szaporítóanyag
- Facsemete (159)
- Díszfa csemeték (12)
- Egyéb (122)
- Erdészeti csemeték (5)
- Gyümölcsfa csemeték (20)

Kiderült, hogy hazánk a téli vagy a nyári időszámításhoz csatlakozna!
Tudd meg, mikor kell átállítani az órákat, mi az oka és vajon meddig lesz még...
Hirdetés

Így dolgozik a magyar fejlesztésű rövidtárcsa
Élesben is megnéztük, mit tud az Atlas MS 3000 rövidtárcsa._fill_540x300_0.jpg)