Facsemete 159 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A facsemeték között egyaránt megtalálhatjuk az ipari és erdészeti célú hasznosításban érdekes fafajták, illetve kisebb számban a népszerűbb gyümölcsfa és fás szárú haszonnövény fajták egyedeit is, ahogyan természetesen a különféle díszfák és dísznövények is a kínálat szerves részét képezik. Facsemeték és bokrok, cserjék (merthogy ezek is számmal előfordulnak az apróhirdetések között) tenyésztésével és forgalmazásával elsősorban hivatásos növényszaporítók és faiskolák foglalkoznak.
A dísznövényeket tekintve olyan fajták jellemzik a kínálatot, mint a fagyal, az aranycserje, a japán liliomfa (magnólia), lila akác, húsos som, mályva cserje, lonc, buxus, babérmeggy, tuják, tiszafa, tűztövis, madárbirs, tatárlonc, selyemakác, eperfa, páfrányfenyő (Ginkgo biloba), borostyán, Leylandi ciprus, szivarfa, fenyőcsemeték, bambusz stb.
A dísznövényként is ültethető, illetve az erdészeti gazdálkodásban is jelentősnek mondható fafajták mezőnye a következőképpen alakul: (kocsányos) tölgy, nyárfa, kőris, hárs, fehér akác, szil, császárfa, nyír, gyertyán, különböző fenyő fajták. Míg a haszonnövényként termesztett fa és cserje jellegű növények kínálatát a mogyoró, dió, bodza, füge, kökény, málna, homoktövis, gránátalma, citrom, kiwi, vadkörte, piszke, birs, ribizli növényfajok jellemzik leginkább az Agroinform Piactér facsemeték kategóriájának apróhirdetései tükrében.
A dísznövényeket tekintve olyan fajták jellemzik a kínálatot, mint a fagyal, az aranycserje, a japán liliomfa (magnólia), lila akác, húsos som, mályva cserje, lonc, buxus, babérmeggy, tuják, tiszafa, tűztövis, madárbirs, tatárlonc, selyemakác, eperfa, páfrányfenyő (Ginkgo biloba), borostyán, Leylandi ciprus, szivarfa, fenyőcsemeték, bambusz stb.
A dísznövényként is ültethető, illetve az erdészeti gazdálkodásban is jelentősnek mondható fafajták mezőnye a következőképpen alakul: (kocsányos) tölgy, nyárfa, kőris, hárs, fehér akác, szil, császárfa, nyír, gyertyán, különböző fenyő fajták. Míg a haszonnövényként termesztett fa és cserje jellegű növények kínálatát a mogyoró, dió, bodza, füge, kökény, málna, homoktövis, gránátalma, citrom, kiwi, vadkörte, piszke, birs, ribizli növényfajok jellemzik leginkább az Agroinform Piactér facsemeték kategóriájának apróhirdetései tükrében.
Olvasson tovább
1.650 Ft +ÁFA
2025. szeptember 14. 18:28 Somogy, Nagyatád
Cukorsüveg fenyők nagyobb tételben is termelőtől beszerezhetők. A növények 2-5, 7,5-10 literes konténerben neveltek.
800 Ft +ÁFA
2025. szeptember 12. 12:12 Fejér, Vál
Tisztelt termelők! 2026 őszére is figyelmükbe ajánljuk bodza szaporítóanyag-kínálatunkat! A faiskola vezetője, Szendi Iván kizárólag vírusmentes, certifikált Haschberg bodza szaporítóanyagot állít elő. Haschberg bodzánk elérhető fejlett, egyéves...
Gazdasági épületek, tanyák körüli fásításhoz túlkoros Ulmus pumila „Puszta” sorfa eladó. Szükség esetén az ültetést elvégezzük.
2.600 Ft
2025. július 5. 15:54 Fejér, Székesfehérvár
Különböző méretű barack (2.800,-Ft/db), meggy (2.600,-Ft/db), minőségi, nagyon finom gesztenye (10.000,-Ft/db) és nagyszemű, papírhéjú diófa (6.000,-Ft/db) csemeték, valamint thuják 2 m-ig (8.000,-Ft/db) termelőtől eladók. Zalaegerszeg környéke.
984 Ft +ÁFA
2025. május 29. 09:49 Budapest, Budapest (VIII. kerület)
A gyapjú mulcs korongok a gyümölcsfák, díszfák és cserepes dísznövények tövének gyommentesen tartására szolgál, emellett segít megőrzini a talaj nedvességtartalmát is. Ültetés után egyszerűen helyezze a törzs vagy a szár köré, igény szeint rögzítheti...
40 Ft
2025. április 8. 15:19 Somogy, Nagyatád
KST 2/0 AV csemete eladó! Termelőtől, származási igazolással. 15-30 méretben! Érdeklődni telefonon!
Ipari császárfa telepek létesítéséhez , befektető , és földtulajdonos Partnerek kiszolgálása , keresés közvetités , piacbiztosítás ,szakembergárda, cotevisa hibrid nevelés telepítés részvénytársasági alapon . Jogi szemilyiségű háttérbiztosítás ,...
2025. március 27. 11:49 Baranya, Pécs
Cserepes császárfák telepítésre ,akár túzifa ültetvénynek is folyamatos kiszolgálással , ... nagyobb tétel igénynél ..elöleg mellett kiszállítom.. Továbbá nagy 4 -7 méteres 3-5 éves , szállítható és egész évben ültethető koronás és egy szálban...
199 Ft
2025. március 27. 11:34 Baranya, Pécs
Szúrós élő hatékony gledicsia kerítés , élő védelem postázható 20-80 cm-ig 4 méretben a készlet erejéig Őszi kiszolgálásra is rendelhető bármilyen tételben A rendelést Május 31-ig le kell adni
1.500 Ft
2025. március 10. 19:39 Somogy, Ságvár
Termelőtől eladó gyümölcsfa kis- és nagy tételben, minden fajtából legalább 5 variáció elérhető! Kapható még datolya, szilva, gránátalma, szelídgesztenye, örökzöldek, valamint fazonra vágott ciprusok is! A képeken szereplő gyümölcsfák...
3.000 Ft
Termelőtől Prémium Magastörzsű Rózsafák kaphatók, illetve országos rendelést felveszünk kis és nagy tételben! ❗ Termelői árakon! Kiszerelés: szabadgyökeres, gyökércsomagolt, konténeres! 14 féle színben! Magyar Posta futárral, gondosan csomagolva...
40 Ft
2025. január 3. 01:03 Somogy, Berzence
Luc fenyőcsemete, ezüstfenyő csemete, normand fenyőcsemete, extra dán nordmann fenyő csemete 2, 3, 4 éves eladó. Országos szállitás postán utánvéttel.
1.500 Ft
2024. november 7. 15:37 Somogy, Siófok
Szabadgyökerű gyümölcsfa csemeték (alma, körte, birs, naspolya, cseresznye, meggy, kajszibarack, őszibarack, nektarin, mandula) közvetlenül a faiskolából, október 23-tól elérhetők. A facsemeték ára egységesen 1.500 Ft/db. Fajtaválasztékunk listájáért...
Tisztelt erdőgazdálkodók, erdőtelepítők! Eladásra kínálom a 2025. őszi és 2026. tavaszi ültetési szezonra az alábbi első osztályú, származásigazolt erdészeti facsemetéket: - Nemesnyár (Populus euramericana): I-214, I-154 - Mennyiség: 35 000 db Az ár...
1.000 Ft
2024. július 9. 14:44 Hajdú-Bihar, Sáránd
Babérmeggy korallberkenye leylandi szaporitoanyag. Novita, caucasica, lusitanica, Red Robin, robusta, Gold Rider, Castewellan gold, 2001
30 Ft
2023. december 21. 19:16 Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Eladó egyéves magágyi akác csemete. Származási igazolvánnyal, számlaképesen. Mennyiségtől függően egyedi árkialakítással. Posta, szállítás megoldható. Akár ültetéssel is, sok szakmai tapasztalattal, precíz csapattal.
3.990 Ft
2023. március 1. 17:31 Zala, Galambok
Fekete áfonya bokrok ( valódi, nem hibridek)eladók az Áfonya Kert-nél. Kétévesés hároméves konténeres egyedeink már az idén nagy szemű, fürtös termést hoznak, a hazai klíma-és talaj viszonyokat kedvelik.Legfejlettebb földlabdás, 5-6 éves áfonya...
1.500 Ft
2023. február 2. 11:59 Hajdú-Bihar, Sáránd
Babérmeggy Novita, Caucasica, Etna, Genolia, Lusitanica csemete. Tovabbtermesztőknek is.
7.000 Ft
2022. december 12. 09:07 Borsod-Abaúj Zemplén, Mezőkövesd
Banánfa csemeték Mezőkövesden kiskertből,különböző méretben eladók.
7.000 Ft
2022. december 12. 09:07 Borsod-Abaúj Zemplén, Mezőkövesd
Mezókövesden kiskertből, különbözó méretű smaragd tuják tavaszi kiültetésre eladók. Megtekintés előre egyeztetett időpontban. Ár megegyezés és méret szerint.
1.800 Ft
2022. október 28. 18:05 Baranya, Hosszúhetény
Leylandi ciprus vásár a Heténytuja Faiskolában! A leggyorsabb sövényalkotó örökzöld, mely a konténeres nevelésből adódóan biztonsággal átültethető. Mennyiségi kedvezmények, szállítási ajánlat az ország minden részébe! Kis és nagy méret, zöld és arany...
2.600 Ft
2022. október 28. 18:04 Baranya, Hosszúhetény
Smaragd tuja vásár termelői minőségben és áron, kis és nagy méretekben, akár 2 méterig! Mennyiségi kedvezmények, szállítási ajánlatok az ország minden részébe! Frissen kitermelve a nevelőtáblából, biztos átültetési esélyt ad a növényeknek! Kérjen...
600 Ft +ÁFA
Eladó Haschberg bodza gyökeres dugvány, kiváló minőségben,származási bizonyítvánnyal.
2022. szeptember 28. 21:09 Borsod-Abaúj Zemplén, Mezőkövesd
Mezőkövesden kiskertből, különböző méretű smaragd tuják tavaszi kiültetésre eladók. Megtekintés előre egyeztetett időpontban. Ár megegyezés és méret szerint.
1.490 Ft
2021. március 5. 06:35 Pest, Taksony
Thuják,örökzöldek,cserjék TERMELŐI ÁRON! Sövénynövények, leylandi ciprus, smaragd thuja, Leylandi ciprus több fajta és méret eladó! Alapfaj-zöld nyírt sövénynek Oszlopos-nyírás nélkül keskeny helyre is Sárga-nyírható sövénynek Kékes Blue Jeans
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Input
- Növényi szaporítóanyag
- Facsemete (159)
- Díszfa csemeték (12)
- Egyéb (122)
- Erdészeti csemeték (5)
- Gyümölcsfa csemeték (20)
_fill_540x300_0.jpg)
Módosítás történt az egyik legfontosabb erdészeti támogatásban
A „Biotikus és abiotikus károk megelőzése” pályázati felhívás több fejezetét is...
Sajtóközlemény

Jön a pénz: elindult a hitelköltségek támogatása
Már elérhető az a támogatási forma, amely a gazdálkodók hitelkamatainak...