Gabonafélék 287 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
85 Ft
2026 os aratású őszi árpa eladó
Búza eladó ömlesztve.ár megegyezés szerint.
9.000 Ft
Őszi árpa eladó, friss aratásból, kombájnnal tisztítva, száraz állapotban, kulturált helyen tárolva. Folyamatosan elérhető. 1 tonna feletti tétel esetén egyedi ár, megegyezés szerint. Érdeklődni kizárólag telefonon lehet. E-mailre, SMS-re és üzenetre...
12.000 Ft
Eladó őszi zab MV Hópehely fajta, friss, aratásból. A zab tiszta, száraz, pormentes állapotban van, kulturált helyen tárolva. Az őszi zab folyamatosan elérhető, lovak és kis kérődzők számára ideális takarmány. Kiválóan alkalmas vetéshez is. Az...
9.000 Ft
Őszi búza idei aratásból eladó, illetve folyamatosan kapható, számlaképes családi gazdaságból. 1 tonna feletti tétel esetén egyedi ár, megegyezés szerint. A búza kombájnnal tisztított, száraz, por- és gyommagmentes. Érdeklődés kizárólag telefonon,...
85.000 Ft
Eladó ökológiai termesztésből (átállás 2. évéből, vegyszer- és műtrágya-mentes termelésből) Mv Nádor fajtájú őszi búza.
8.000 Ft
Friss, 2026-os aratásból, kombájntiszta tavaszi zab eladó. Érdeklődni telefonon. Gyurán Viktor
130 Ft
Kiváló minőségű kukorica kis tételben eladó, 130 Ft/kg áron. Friss kukorica vásárlási lehetőség gazdálkodóknak, állattartóknak, takarmány célra. Érdeklődés esetén gyors kiszolgálás!
120 Ft +ÁFA
Bio minősítésű tritikálé eladó. Schäffer Mihály, Üröm
70.000 Ft
Kombájn tiszta takarmányborsó és őszi zab eladó. Lehetőleg a tételek egyben eladók. Bogyiszlón van betárolva. Csak hétköznap vihető el.
120 Ft +ÁFA
Sárgaborsó eladó. Kiváló minőségű, friss termény magyar termelőtől. A szállításban tudunk segíteni.
10.000 Ft
Idei aratású zab eladó. Kis és nagy tételben egyaránt.
8.500 Ft
Kiváló minőségű, kombájnnal tisztított őszi zab eladó.
8.000 Ft
Tavaszi árpa eladó 8 000 Ft/mazsa áron. Érdeklődni telefonon. Big bag vásárlók (hozzák a zsákot), tudjuk rakni, mérni is tudom. Vagy kis zsákolva, azt én adom. Helyileg Patvarc, Nógrád vármegye.
7.000 Ft
Kombájnnal tisztított rozs eladó.
7.000 Ft
Malmi búza eladó! 13,5/31,5; W: 260
9.200 Ft
Toxinmentes kukorica nagyobb tételben eladó. Mennyiség: 68 tonna.
13.000 Ft
Tisztított borsó, kis és nagy tételben eladó.
8.000 Ft
Friss 2026 os aratásból kombájn tiszta tavaszi zab eladó. Érdeklődni telefonon Virág Tibor
7.000 Ft
Friss 2026 os aratásból kombájn tiszta tavaszi árpa eladó kis és nagy tételben. Érdeklődni telefonon Virág Tibor
Nagy mennyiségben keresek minőségi repce- és napraforgóterméket. Lehetőleg a szlovák határ közelében.
Eladó kukorica, búza, napraforgó kis és nagy tételben!
10.000 Ft
Kukorica eladó kis- és nagy tételben! Érdeklődni 30/2137997
8.000 Ft
Kombájn-tiszta tritikálé termelőtől eladó.
90.000 Ft
Takarmánykukorica ömlesztve eladó! Az ár plusz kompenzációs felár (12%).
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

3 napos előrejelzés: Nyárias meleg némi széllel és csapadékkal
Meleg, szeles, helyenként záporos időjárás várható sok napsütéssel a hét...
A savanyúság visszamaradt leve segít neked a kerti utak mentén!
A savanyúságlé kincs a kerti utak tisztán tartásában! Próbáld ki és meglátod,...


























