Gabonafélék 314 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
8.500 Ft
Idén aratott, vetőmagról vetett. Kombájntiszta.
8.000 Ft
Eladó rozs, amely másodfokú vetőmagnak is alkalmas.
8.500 Ft
500 q tisztított, szárított, toximentes kukorica eladó közvetlenül tárolóból. A minimálisan rendelhető mennyiség: 50 q. Az ár nettó 8 500 Ft/q.
7.000 Ft
Idei aratású, szép, tiszta rozs eladó, vetésre is alkalmas. Fajta: Dankowskie
Eladó kukorica, búza, napraforgó kis és nagy tételben!
10.000 Ft
Kukorica eladó kis- és nagy tételben! Érdeklődni 30/2137997
120 Ft
Ökológiai gazdálkodásból származó, tanúsítvánnyal rendelkező bio őszi búza, "Modern" fajtanevű 8 tonna eladó Nagycserkeszen, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében.
8.500 Ft
Őszi árpa és tritikálé eladó zsákolva.
5.000 Ft
Idei búzaszalma bála eladó. 130as bálák, ázásmentes, fedett helyről. Rakodás megoldott.
9.000 Ft
Eladó zab nagy tételben.
6.500 Ft
10 mázsa árpa eladó Katymáron.
8.500 Ft
Eladó idei, adalékmentes őszi búza. Kb. 25 q kis és nagy tételben is vihető. Zsákot nem tudok adni. 8500 Ft/q. Érdeklődni telefonon.
7.500 Ft
Eladó tavaszi zab. Kb 40 tonna.
7.000 Ft
Kombájntiszta árpa eladó! Eladó kiváló minőségű, kombájntiszta árpa. Telefonon várom a megkereséseket.
600 Ft
Alakor búza hántólt, tisztított, malmozható eladó 600forint/kg
300 Ft
Bözödi alakor búza vegyszermentes termesztésből, kombájn-tiszta, hántolt és liszt formában eladó. Kiváló minőségű gabonaféle közvetlenül a termelőtől, egészséges, természetes választás sütéshez és főzéshez.
1.200 Ft
Eladó Alakor ősi búzaliszt 1200 Ft/kg, valamint Király búzaliszt 1000 Ft/kg. Kiváló minőségű, egészséges ősi gabonaliszt sütéshez, főzéshez vagy egészséges táplálkozáshoz. Ideális választás azoknak, akik természetes alapanyagokat keresnek.
15.000 Ft
Eladó Celeste fekete zab! Eladó 50 mázsa Celeste fajta fekete zab, kiváló minőségben. ✅ Mennyiség: 50 mázsa (5 tonna) ✅ Ár: 15 000 Ft/mázsa ✅ Helyszín: Barlahida Komoly érdeklődők jelentkezését várom!
20.000 Ft
Eladó frissen aratott és tisztított vörös köles. Jelenleg ömlesztve van. Legkisebb elvihető tétel: 100 kg. Zsákba szedve vagy big zsákba rakva vihető.
9.000 Ft
Egyben eladó 170 mázsa kukorica! Nettó 9 000 Ft/mázsa. Csak egyben eladó!
320 Ft
2025. évi, magyarországi termelésű takarmány sárga köles eladó. Vetőmagüzemi tisztítású, kifogástalan, szabványos minőségű. Nem vetőmag! Árak: - 1-9 kg-ig: 350 Ft/kg - 30 kg-tól: 320 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15., Takarmány és...
8.500 Ft
Eladó őszi búza és őszi árpa Kis- illetve nagy mennyiségben Árpa: 7 500 Ft/mázsa Búza: 8 500 Ft/mázsa
7.200 Ft
Tisztított 500 q őszi zab 100 q tavaszi zab eladó.
9.000 Ft
Eladó malmi búza és takarmányárpa Kunmadarason! Magánszemélytől eladó, kiváló minőségű gabona az alábbi mennyiségben: - Malmi búza: kb. 6 mázsa - Takarmányárpa: kb. 5,5 mázsa Nagyobb mennyiség vásárlása esetén, vagy az egész tétel egyben történő...
8.500 Ft
2026-os kombájnnal tisztított, tavaszi takarmányzab eladó, zsákolva, 8500 Ft/1 mázsa áron. Szállítás megoldható 40 km-es körzetben, megegyezés alapján. Helyileg: Sajószentpéter.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Délutánra lekókad a hortenzia, estére mégis magához tér? Ne locsold automatikusan újra
Lekókad a hortenzia délután, de estére életre kel? Nem biztos, hogy öntözni...
Tudod, miért nem szabad a levendulát a kopasz, fás részig visszavágni?
Ha nem akarod, hogy tönkremenjen a levendulád, ezt mindenképp olvasd el!
































