Gabonafélék 239 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
9.000 Ft
Szemes kukorica eladó.
Eladó 2025-ös termésű, szárított kukorica. Nyírmihályditól 40 km-en belül a szállítás megoldható.
Eladó 2025-ös termésű, körülbelül 100-105 tonna malmi búza, 14,8% fehérjetartalommal és 80 kg/hl értékkel, valamint körülbelül 150 tonna búza, 12,5% fehérjetartalommal és 80 kg/hl paraméterrel Nyírmihálydiban. Érdeklődni telefonon lehet.
9.000 Ft
2025-ös őszi árpa eladó!
9.000 Ft
Kitűnő minőségű őszi búza zsákolva eladó! Ár 9000Ft/100kg.
Tisztelt gazdák és kereskedők! Cégünk nagy mennyiségben vásárol fel tönkölybúzát az ország egész területén, vagy Szabadszállási telephelyünkre beszállítva. Árat telefonos egyeztetés alapján tudunk adni.
8.000 Ft
Idei termésű tisztított magas hektolitersúlyú árpa termelőtől eladó! (Árpa, Búza, Cirok, Kukorica, Napraforgó is van.)
9.000 Ft
Idei őszi búza eladó!
10.000 Ft
Tisztított, toxinmentes kukorica termelőtől eladó!
162 EUR
2026. március 18. 13:22 Árpa Románia
Eladó 500 t konvencionális takarmányárpa, új termény, Varias 307455 telephelyről június 15-e után szállítható. Min. 61 HL Eladó kiváló minőségű bio kukorica 300 tonnás mennyiségben, Pécska (Arad) telephelyen. Gabonafélék iránt érdeklődőknek ideális...
8.500 Ft
2026. március 18. 13:05 Rozs
Eladó kb. 30 q rozs termelőtől. II. fok.
8.500 Ft
Szárított, tisztított kukorica eladó, kis- és nagytételben.
8.000 Ft
Eladó kukorica lábon száradt, nem szárított, kombájntiszta minőségben. Kisebb és nagyobb tételben, ömlesztve!
7.000 Ft
Eladó tritikálé 7000 Ft/q áron. Helyileg Pest megye, Galgagyörk.
9.000 Ft
Őszi zab eladó, kiváló minőségű gabonafélék között. Ideális választás takarmányozáshoz vagy vetésre is.
7.800 Ft
Kombájntiszta, gyommentes tritikálé eladó. Ár: 7800 Ft/q. Érdeklődni kizárólag telefonon.
7.300 Ft
Kombájntiszta, gyommentes rozs eladó 7 300 Ft/q áron. Érdeklődni kizárólag telefonon lehetséges.
10.000 Ft
Kiváló minőségű kukorica eladó 12 000 Ft/q áron. Vegyszermentesen termelt, tisztított búza, vetőmag tisztaságban 10 000 Ft/q-tól kapható, 50 kg-os zsákos kiszerelésben vagy ömlesztve.
150 Ft
Eladó hántolatlan, vegyszermentesen termesztett tönkölybúza Hajdúböszörményben. Kb. 6 tonna mennyiség elérhető. Igény esetén a hántolás is megoldható a vevő kérésére.
300 Ft
Rizs, takarmány minőségben eladó!
Eladó 100 tonna kukorica és 50 tonna árpa. Az ár megegyezés szerint. Érdeklődni telefonon vagy e-mailben lehet. Megtekintés, mintavétel munkanapokon 8–15 óráig lehetséges.
150 Ft
Eladó 3 mázsa kombájntiszta tönke búza, vegyszer- és műtrágyamentes termelésből. 1 zsák kb. 35 kg. Ár: 150 Ft/kg
150 Ft
Eladó vegyszer- és műtrágyamentes termelésből származó, kombájntiszta alakor búza zsákolva. Egy zsák kb. 35 kg. Ár: 150 Ft/kg.
8.500 Ft
Kiváló minőségű, kombájnnal tisztított őszi zab eladó.
9.500 Ft
Kiváló minőségű, nagyszemű, öntözött területről származó kukorica eladó. Ömlesztve, vagy bigbag zsákos kiszerelésben. Ár: 9500 Ft/mázsa
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

A gyümölcsfák nyári metszését sokan rossz időben végzik - a termés is bánhatja
Ne vágj bele a nyári metszésbe idő előtt, mert a termésed bánhatja!_fill_540x300_0.jpg)
A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron
Bazsalikom egész nyáron bokros és illatos? Így csináld!






























