Kukorica 61 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kukorica világszerte az egyik legnépszerűbb takarmánynövény, amelynek emellett élelmiszeripari, illetve egyéb ipari felhasználása szintén jelentősnek mondható, hiszen előszeretettel használják különféle ipari alapanyagok (például keményítő, invertcukor, alkohol, bioetanol) előállítása során. Mindezt figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy napjainkban a kukorica az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi kultúrnövény. A kukorica eredeti őshazája Amerika (az eddig fellelt legidősebb kukoricamaradványt Mexikóban a Teohuacán-völgy egyik barlangjában találták, mintegy hatezer éves a lelet), míg az öreg kontinensre Kolumbusz Kristóf közvetítésével került, majd ezt követően Ázsiában és Afrikában spanyol, illetve portugál kereskedők terjesztették el, fokozatosan népszerűvé válva így tulajdonképpen az egész Földön.
A magyarban a kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, de emellett népies elnevezésekkel is szokták emlegetni törökbúza, tengeri, málé neveken, míg a hivatalos latin neve Zea mays. Rendszertanilag a perjefélék családjába tartozik (hasonlóan a gabonafélékhez), további biológiai jellemzőit illetően egy lágyszárú, egynyári, egylaki, váltott ivarú növényről van szó, amely sokszor igen bőséges terméseredménnyel hálálja meg a megfelelő gondoskodást. A kukoricanövény magassága akár a három métert is elérheti, főként a torzsavirágzatból kifejlődő kukoricacsövön található kukoricaszemekért, azaz a növény magjáért termesztik.
A kukorica rovat apróhirdetései között egyaránt megtalálhatóak a kukoricát kisebb-nagyobb tételben eladni szándékozó hirdetések, ahogyan a keresleti oldalról gabonafelvásárlási ajánlatok is előfordulnak. A takarmánycélú terményértékesítés mellett a kukorica vetőmagként való felhasználása is megjelenik a hirdetések szövegében.
Igazából ebben a hirdetési kategóriában a kukoricát minden elképzelhető formában, mennyiségben és minőségben megtalálhatjuk: szemes kukorica és csöves kukorica, szárítatlan és szárított kukorica, takarmánykukorica, kukorica zsákolva és ömlesztve, bio minősítésű kukorica, kukorica ocsú, törtszem, kukorica felvásárlás, popcorn kukorica, piros kukorica. Valójában szinte tényleg minden formájában találkozhatunk ezzel a terménnyel az apróhirdetések tengerében.

Olvasson tovább
10.000 Ft
Tisztított, szárítást nem igényelt, garantáltan toxinmentes takarmánykukorica eladó. Corragennel permetezve a kártevők ellen. Nem nagy szemű, galambok etetésére is kiváló választás. Ár: 10 000 Ft/q Minimum vásárlási mennyiség: 10 q
9.500 Ft
Idei, zsákolt kukorica eladó 9 500 Ft/mázsa áron. Kiváló minőségű takarmánykukorica elérhető, gyors kiszolgálással, megbízható forrásból. Érdeklődni telefonon lehet.
80.000 Ft
Eladó körülbelül 500 tonna kukorica, minimum rendelhető mennyiség 25 tonna. Kiváló minőségű takarmánykukorica nagy tételben elérhető. Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet.
100 Ft
Kiváló minőségű kukorica kis tételben eladó, 100 Ft/kg áron. Friss kukorica vásárlás lehetőség gazdálkodóknak, állattartóknak, takarmány célra. Érdeklődni lehetőséggel, gyors kiszolgálás!
100 Ft
Magyar kukorica eladó 100 Ft/kg áron. Kiváló minőségű, hazai termény közvetlenül a termelőtől. Ideális választás takarmányozáshoz és élelmiszeripari felhasználásra is. Érdeklődni a megadott elérhetőségen lehet.
8.500 Ft
Szárított, tisztított kukorica eladó, kis- és nagytételben.
Jó minőségű szemes kukorica nagy tételben eladó.
Termelőtől jó minőségű több fajta termény kis- és nagy tételben eladó.
7.500 Ft
Eladó hazai termesztésű takarmány kukorica, kiváló minőségben, gabonafélék közül az egyik legkeresettebb. 40 kg-os zsákos kiszerelésben, nagyobb igény esetén Big Bag zsákban vagy kamion tételben is megvásárolható, számlaképesen. Ára: 7500 Ft/q....
Toxinmentes 5 ppb alatti Kukorica eladó.
11.000 Ft
Héregen eladó szárított, tisztított kukorica 11 000 forintos mázsánkénti áron. Ugyanitt búza és árpa is eladó. A gabona ömlesztve van tárolva, igény esetén a vevőnek kell felzsákolnia!
Eladó 100 t szárított kukorica, 2025 - ös termés,Nyírmihálydiban. 06304545909
8.100 Ft
Eladó idei, tisztított takarmány kukorica, összesen 290 tonna mennyiségben, tárolóból. Kiváló minőségű gabona, azonnali elérhetőséggel, nagy tételben is megvásárolható. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet.
9.000 Ft
Kukorica eladó, elsősorban kamionos tételben.
85.000 Ft
Takarmánykukorica ömlesztve eladó! Az ár plusz kompenzációs felár (12%).
10.000 Ft
Takarmánykukorica összesen 100 mázsa eladó 10000 Ft/mázsa áron. Kérem érdeklődését kizárólag telefonon jelezze.
10.000 Ft
Kis és nagy mennyiségben, zsákolva vagy ömlesztve. 500 t.
80.000 Ft +ÁFA
Takarmány kukorica eladó 2024-es betakarítással, 25 tonnás tételben, összesen 500 tonna mennyiségben. Ára: 80 000 Ft/tonna. Minőségi takarmány kukorica nagy tételben mezőgazdasági termelőknek, állattartóknak.
9.000 Ft
2025-ös Kombájn tiszta kukorica eladó, kis- és nagy tételben is.
100 Ft
Jó minőségű kukorica és búza termelőtől kis tételben is eladó: 100 Ft kilója. Búza elfogyott!!!
2025-ös betakarítású, toxinmentes, nedves kukorica eladó nagy mennyiségben. A termény még betakarítás előtt áll, igény szerint, a vevő által meghatározott mennyiségben kerül betakarításra.
Magyar, ISCC-s 2024-es, 3000 tonna szárított takarmánykukorica legjobb ajánlatért eladó. Bővebben telefonon.
65 Ft
Nedves kukorica eladó Veszprém megyében, jelenleg lábon álló, 33-36% nedvességtartalommal (CCM). Ideális választás takarmányozáshoz vagy feldolgozáshoz, megbízható minőségű termény közvetlenül a termelőtől.
10.000 Ft
Eladó friss szemes kukorica, kis és nagytételben.
8.500 Ft
Eladó tiszta, kombájnnal betakarított kukorica, megközelítőleg 4 tonna mennyiségben, egyben eladó. Ár: 8 500 Ft/mázsa. Ideális választás takarmány vagy vetőmag céljára.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Gabonafélék
- Kukorica (61)

Egészségesnek hitték, mégsem az – a tél kedvence megbukott a laborban
Nem minden termék olyan, mint amilyennek gondoljuk.
Aszály: a folyók duzzasztása lenne a megoldás?
Az LGT-sláger ma is él: mindenki másképp csinálja. Vagy csinálná...