A csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent rendeletben Nagy István agrárminiszter külön minőségi követelményeket határozott meg a trappista sajt számára. A cél: a fogyasztói bizalom erősítése és a termék minőségének egységesítése.
Ez az első alkalom, hogy egy sajtfélére külön jogszabályt alkotnak Magyarországon. Míg a Magyar Élelmiszerkönyv eddig általános tejtermékekre vonatkozó előírásokat tartalmazott, az új rendelet konkrétan a trappista sajt összetevőit, fizikai és érzékszervi tulajdonságait is részletesen rögzíti.
Külön minőségi követelményeket határoztak meg a trappista sajt számára – fotó: Pixabay
Szabályok a „vadkovászos” kenyerekre is
A rendelet másik fontos eleme a sütőipart érinti. A jövőben kizárólag azok a kenyérfélék viselhetik a „vadkovász” megjelölést, amelyek megfelelnek szigorú technológiai feltételeknek.
Az előírás szerint a vadkovászos kenyér csak akkor nevezhető így, ha:
- kovászos technológiával készül,
- legfeljebb 8 °C-on,
- legalább 12 órán át kelesztik,
- a felhasznált kovász kizárólag liszt és víz erjesztésével, természetes mikroorganizmusokkal készül.
Átmeneti időszak: meddig maradhatnak forgalomban a nem megfelelő termékek?
A rendelet nem azonnali hatállyal tiltja a régi típusú termékek forgalmazását. Az átmeneti időszakban a szabályoknak nem megfelelő élelmiszerek is előállíthatók és értékesíthetők, de csak meghatározott ideig.
- A trappista sajtra vonatkozó átállási határidő: 2025. november 2.
- A vadkovászos kenyérre vonatkozó határidő: 2025. október 10.
Ezek után kizárólag a jogszabálynak megfelelő termékek maradhatnak forgalomban.
Forrás: hvg.hu
Indexkép: shutterstock.com